Júniusi tematikus számunk Balatonfenyvesre koncentrál. Gyenes Zsolt szerkesztőnk mellett Krizsai Mónika vendégszerkesztőként jegyzi az összeállítást. A címlapon Szlaukó László fotójának részlete.
Tüskés Tibor többszörösen balatoni kötődésű író. A Balaton mellett, Szántódon született és élt hat éves koráig, 1962–1990 között szellemi munkára, pihenésre és barátok fogadására egész éven át alkalmas családi nyaralóval rendelkezett Balatonfenyvesen… (…)
E tanulmány célja, hogy bemutasson tizennégy olyan képzőművészt, akik hosszú éveken keresztül nyaranta vissza-visszatértek Balatonfenyvesre. Számukra a falu nem pusztán alkalmi üdülőhely, hanem a pihenést, feltöltődést kínáló sajátos alkotói közeg. Nyári tartózkodásaik során a balatoni táj vizuális és szellemi impulzusait is beépítették munkásságukba. (…)
E lapszám szerzői, akik maguk is tudósok, művészek, művészettörténészek, szellemi és nem egyszer biológiai elődeikre emlékeznek, azokra, akik Balatonfenyvest választották más balatoni települések helyett nyaralásuk és feltöltődésük színteréül, és bepillantást engednek Balatonfenyves ihlette bensőséges alkotási pillanataikba is. (…)
Júniusi tematikus számunk írásai egyrészt megőrzik azok emlékét, akik Balatonfenyves kulturális arculatát formálták, másrészt ráirányítják a figyelmet arra is, hogy a település ma is élő találkozási pontja az alkotó, gondolkodó embereknek. Gyenes Zsolt szerkesztőnk mellett Krizsai Mónika vendégszerkesztőként jegyzi az összeállítást. A címlapon Szlaukó László fotójának részlete.
Nem tudom, hány még a világ, / s hogy hova bújjon az ember, / ha már végképp kitakarták. / Ha kitakarták és felnyalábolták / szeretettel, ha körülfogták, / elől és hátul, és rátették, / mint pecsétet, kebelükre. (…)
Az erdő Nádor számára nem kifejezetten motívum, mint Csontváry számára a motívumban keresett „festői bölcsek köve”, hanem folyton alakuló vizuális nyelv, ritmus, észlelet, alakítandó, forgó anyag. A képek ettől nem teljesen absztraktak, befogadhatók tájképként is, de sokkal fontosabb bennük a szerzői megfigyelés tapasztalata, mint az ábrázoló karakter. (…)
Körtefa-nagyapám, / naspolya-nagyanyám / ring-suhog fölöttem – / ők ezen a tájon / voltak ifjak, szépek. // Most, mint akik élnek, / dajkáló-tápláló / gyümölcsfák képében / csak hozzám beszélnek. (…)
A kiállítás egyes művei egyféle párbeszédet folytatnak az épületben látható műalkotásokkal, belső terekkel. A Falconieri-palota patinás keretet ad ehhez. (…)
„Irodalmi festő” – e némileg lesajnáló kifejezés a historizáló, elbeszélő jelleget, legtöbbször egyszerűen a zsánert jelöli. Nos, Ungvári Károly is az, de mennyire más értelemben. A szürrealizmus, ha nem is az automatikus írás belsőből fakadó esetlegessége, de a konkrétumokból kiinduló asszociációk kifejezően építkező költőisége jellemzi művészetét.
Centrum nem világom, csak kültér. / Kikirics, százszorszép, delejes / sóska. Jó móka,! Vendég sünnél / két kis kékcinke, kemény ügyfél! / Teraszunkon ittak, megfürödtek. / Boldog dal. Cintányért ütöttek / szemben, próbán, komoly tűzoltók. / Mestró kiált. Boldog. Hű! Jó volt! (…)
Sára technikája archeológiainak nevezhető annyiban, amennyiben az egymásra rakódott rétegek viszonyát kutatja – ugyanakkor nem az egyre mélyebbre való leásás hagyományos módszerét követi. Fordított irányú archeológiai munkát végez: visszaépít. (…)
ahogyan a felhő beleilleszkedik / véletlenül / egy-két faág formájába / úgy, / egy tudatban // megtanulni egyedül lenni / megtanulni úgy, / ahogy gyerekként voltunk jelen a térben (…)
© 2026 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
