Áprilissal induló lapszámunk a Filter írócsoportot mutatja be, tizenhárom szerző két-két írásán keresztül.
megint reggel, / megint hónaljszag a villamoson // észrevétlenül, / ahogy a felszállás előtt beszívott utolsó slukk füstje szétterül, / kitöltöm a rendelkezésemre álló teret (…)
Mióta férje, Bandi, az égi italboltokat látogatja a földiek helyett, már nem szólította senki Mancika, drágámnak. Pedig azt kedvelte leginkább. Mostanában Manci néni. Így hívják a szomszéd Halmos doktorék is, akikhez takarítani jár. Kell egy kis kiegészítés a nyugdíjhoz. A doktorék családtagként kezelik a dolgos nénit, most is áthívták karácsonyi vacsorára. Amihez ő is hozzájárul egy kis meglepetéssel.
Takáts Gyula személyes irodalmi hagyatékát rendezgetve naponta érnek – olykor nem kis megrendüléssel járó – meglepetések. A közelmúltban is ez történt. Ugyanis egy Egry-levélre bukkantam – méghozzá egy eddig kiadatlan Egry-levélre, amelyben keserűen-furcsán nyugtázza a Takáts Gyulával közösen tervezett és szerkesztett Vízitükör kötetük elutasításának hírét. (…)
Hitt a közösség iránti intellektuális felelősségben, hitt a művész kötelezettségében a világjobbításra. Abban, hogy a tágabb közösség elé kell tárni a tiszta szépséget, hogy meg kell szervezni életét a mindennapi esztétikumban, illetőleg az új művészet befogadására kell nevelni. (…)
A rendőrök, miután látták, hogy nem kell intézkedniük, beültek az autóba és elmentek. A tűzoltó, kezében a baltával, parancsra várva állt a bejáratnál. Betöri az ajtót, ha azzal megmenti az apámat. Mivel rendeződni látszanak a dolgok, ő is visszavonult. Miután mindenki eltűnt a kapunk elől, apám keresésére indultam. (…)
A szekrényhez sétál. A legfelső polcon egy ünnepi csomagolású doboz. Elolvassa a hozzá írt versidézetet. Már egy hónapja vár rá, hogy átadja. Nem kellett gondolkodnia az ajándékon. Ősszel, az egyik találkozásukkor beszélt róla, hogy ezt szeretné. Azonnal hazahozta, nehogy más vigye el. Gyakran ábrándozott erről a mai napról. Ahogyan átadja. Átveszi. Kibontja. Meglepődik. Együtt örülnek. (…)
A személyes téma a legszemélytelenebb módon tárul fel, egy műterem belsejének állandó megfestésével, ahogy Váli Dezsőnél vagy Nádor Tibornál is láthatjuk. Így számolják fel egójukat, ahogy Fischer Balázs is saját énjét, újból és újból megfestve műtermét, újabb és újabb lépést téve a megtisztulás, vagy nevezzük másik nevén, az üresség felé. (…)
Nagy buli volt. Egész éjjel egyik helyről mentek át a másikba. Versenyt ittak. Flörtöltek a lányokkal. Gyurinak az egyiket sikerült befűznie. Több mint két óra múlva került csak elő. Hajnal négykor indultak haza. Peti lehányta a kocsi ajtaját, mielőtt beszállt. Kihalt volt az út. Harminc kilométeren át nem jött velük szemben senki. (…)
Mindenben tökéletes volt az egyezés. Csak ne lett volna Pajkos és Murci. Gézának kutya, Jolánnak macska. Géza elmondta, ő kutyapárti, Jolán se titkolta, hogy a macskákat imádja. Majd szép fokozatosan összebékítjük őket, mondta a férfi. Nem lesz ebből kutya-macska barátság, szólt nevetve a nő. (…)
Zseniális ötlete támadt: Bélát felteszi a Vaterára, vajon mennyit fizetnek érte. Először keresett egy fiatalos képet róla, majd megszületett a hirdetés szövege is. Jó állapotban lévő férj, kicsit használt, de extrákkal rendelkező (mos, főz, takarít); kikiáltási ár: 300 000 HUF (…)
Az élő piros fonál pedig az elillanó szerelem, a kert vélt értelme. Ám ha a szerelem elillan, megszűnik a kert eredendő értelme is. A kert tehát lényegében nem más, mint a vágyakozás tárgya a herberti magánmitológiában. Vágyakozás a tökélyre, az örökkévalóra, a belső megtalálásra. (…)
Mindig az ablaknál ült. A kerekek zakatolása megnyugtatta. Retúrt vett. Ahogy suhantak a zöld mezők, a virágos fák, egyre erősebbnek érezte magát. Mire megérkezett az állomásra, már mosolyogni is tudott. Megigazította a ruháját, sminkelt, éppen indult a villamos. Csak egy megálló volt, néha lesétált. Ahogy meglátta az épületet, már nyirkos lett a tenyere. (…)
Fábián Zoltán konkrét vagy geometrikus stílusú táblaképei, grafikái, valamint objektjei a „tárgy nélküli világ” malevicsi értelemben vett tézise mellett tesznek hitet. A szuprematizmus alkotói attitűdjét újrainterpretáló, hard edge-szerű kompozíciók lényegében valamennyi tárgyi vonatkozást elvető geometrikus absztrakciót valósítanak meg. (…)
Steinhübel Zoltán műveit látva a természetben érezzük magunkat, miközben absztrahált, geometrikus műveket, kisplasztikákat alkot. Visszatérő motívuma a vonal, a négyzet, a téglalap, a kocka, a háromszög, a trapéz, a henger, a kúp elem, ezeket variálja, az egyszerűségre törekszik. Műve a környező világ része, benne lélegzik, benne találja meg határait és elevenségét, mozdulatlanságát és időtlenségét. (…)
© 2018 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
