Idei kilencedik lapszámunk kárpátaljai szerzők munkáiból válogat; vendégszerkesztő Vári Fábián László. A verseket Veres Ágota, a prózai írásokat Holló Katalin képei kísérik.
Holló Katalin a rajz művésze. Nagyon kiegyensúlyozott, nagyon harmonikus rajzi felfogást alakított ki. Minden témája mély átéléséről, mélyen értelmező művészi magatartásról tanúskodik. (…)
Az alkotás tapasztalás, befogadás, meditáció, a gondolat kifejezése, transzferálása, nyelve. Magamból építkezem, emlékezem, memorizálok, absztrahálok. (…)
kihalok a szótáradból, / követem a harangokat, / megkeresem nyelvanyánknak / hűlő testét, / ráterítem takarómat (…)
Hajdanán az asszonyok, lefekvés előtt, a gabonafarkasról regéltek: hogy léptei halkabban neszelnek a frissen eső hónál, sóhaja mélyebb a feneketlen tónál, s étvággyal eszi a telet. Koratavasszal szökken szárba kedve, hancúrozik: reggel, délben, este; madarat hessent, vaddisznót rettent; felhővel labdázik, széllel táncol, mert elkél a napfény, el az eső, míg aratásra érik a búzamező. (…)
lakhatnál velem / egy tetőtéri szobában, / aminek a címét olyan / papírfecnire írjuk, / amit sose találunk meg. / lakhatnál velem, / valahol, úgy, hogy nem / tudod, miért feketék / a falak. (…)
Örök tompaságra kárhoztatott elméjében örvendezve serked ki a csenevész gondolat: ráérősen heverészhet, a mára tervezett nagy munka elhalasztódik, tán el is marad. „Esőben kaszálni? Biztos nem jó a fűnek, ha lucskosan vágják rendre. Hát még a hideg eső a zember egészségének! Megfáznék, patikára menne a za csepp járandóságom.” (…)
Veres Ágota képeiről szólva két majdnem fehér festményéről szeretnék írni. Úgy gondolom, a képek a művész festészetének majd minden fő jellegzetességét megmutatják. Választásom esetleges, hiszen más képeket is választhattam volna, vagy akár az összest, és személyes, firka, széljegyzet két, nekem fontos képről. Origó, amelyből kiindulva talán kicsit megérthető, bejárható ez a művészet. (…)
Hajam még őrzi, tartja híven / az éj fejemre hullt színét, / és vért szivattyúz gyönge szívem. / Ne tartsatok hát gyászmisét, // mert élünk. És ahol az úton / a két folyónak násza vár, / a Mármaros engem s a húgom / sziklái börtönébe zár. (…)
Az első munka, amit a roboton kaptunk, a céklaszedés volt. A mezőn négykézláb kúsztunk a földön. A katonák figyeltek minket. Aki ügyes volt, egy-egy levelet a zsebébe tudott csempészni, de csak a kisebbeket, mert ha nagyot szedtünk, észrevették. Aztán éjjel a barakkban, amikor mindenki aludt, megettük. A táborban, ahol laktunk, nem nagyon adtak enni. (…)
Az útlevélben nem lakom / A kép se rajt’ nem én vagyok / Ha visszahoz mi el se hajt / A sorompó se végtagom (…)
most sorra járom árva sírotok / ki éltet adott és ki szellemet / az enyészetben csontmalom forog / megőrli mind az elmúlt éveket / így lesz minden csak por és képzelet (…)
Vörös hajad beszínezte a naplementét, / istennőszobrokba börtönzött hárpiák / kémlelték halálodat. / Bizánc utcáin sétálva lupákat simogattam, / meguntam árnyékoddal a szemezgetést. (…)
© 2019 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
