Temesvár

Nem mondja senki, hogy: „Ne higgy
a sorscsapásban, kiszolgáltatott!”
(A Úristennel együtt hallgatok.)
Már nem a mindent elfedő határok;
csak megüresedett ég s csak a meg-
üvegesedett tekintetű látnok.

A háló szemein át nézve mégis
félelmetesen folyik el a lélek;
s a múlt is kétség már, merő talány.
Mi az, amitől megalvad a véred,
ha letetted a válladról a terhet –:
a megérzések súlyától talán?

2008. május 18.

Nemezis

Fanyar ízek és harsonás
tavaszok hamvai;
belakni az otthont s az ott-
hontalant. Valami,
ami nyomorgatott, fakult:
fekélyes bélsárból még
gyúrható lesz
(Te kérded,
Uram, vagy teszed is)
az emberagy s a jólét? –
De hát a lélek!…
Naiv nemezis.

A líra elpazarolt szenvedélye

Éhemet semmi már föl nem csigázza;
indázó mérgek, gyümölcserjedés –
Rimbaud végső, szeszélyes szaglászása
rohadt világra, vérre, violára.
A szélzúgásban mennyi dőre és
vak vergődés, pazar hazudozásba
menekülés. Végül csak a penész.