Paul Celan: Harcos
(átköltés)
Halld meg: hozzád szólok, mikor burjánzani kezd a halál.
Csendben készülök a végre, előttem dárdák hada áll.
Végtelen vágta, míg bírja a vaspatkó.
Érzed: mint rombusz-vihar, immár nem olyan semmi sem.
Vérzem, s ahhoz ragaszkodom, ki ismerős és idegen.
Állás. Bűnvallás. Hívószó.
Paul Celan: Olajfa
(átköltés)
Az olajfában szólt a pokol bősz kürtje,
szívén vihar kelt át, s üresen felkiáltott.
Nem aludt hát mivélünk összeölelkezve?
Te áldod őt, s a mi szavunk átok?
Amikor tort ült velünk a sötétség,
dalolva szállt le hozzánk a mélybe.
Őt a fagyhalál kürtjei ölelték,
elszunnyadtunk, s ő ott állt, remegve.
Engeded-e hát, vándorló olajfa,
hogy utoljára is megtérjünk hozzád,
s miként minket, minden apró gallyad
a vad tűzvész tegye magáévá?