holt-tengeri tekercs

már egy hete hordom be a lavórt az ágyához
és a sarka végre először megfakad
öntöm a konyhasót a forró vízbe és
testrészről testrészre haladunk mindig egyre feljebb
a mellkasán a száraz leveleket
az ujjaimmal kell összegereblyézni
csak nem tudom hogy az is ő marad-e
ott a körmöm alatt

ami kívül pusztít hogy kerül belülre
mert egyre ritkábban ismer fel engem is
folyton csak a lepedőt tekeri magára
megszaggatja szétmosom cserélem naponta
az izzadtsággal persze jön vissza a só is
mert nem lehet itt elsüllyedni megfulladni sem

Minden ok nélkül…

Minden ok nélkül követem az utcán.
Aztán buszra és metróra, nem túl feltűnően.
Nézem a lábát, a bőrkeményedést. 
A körmét, hogy divat megint lent is festeni.
A ponyvát, amiből csak minden második oldalt.

A kaputelefonnál ér véget a játék, de
a nevet még leolvasom.
Elképzelem, 
hogy egyszer becsöngetek, és az apja köntösében nyit ajtót.
Hogy milyen a szülei ágya.
Hogy idegesítően kiabál szex közben.
Hogy ilyen névvel lehetne-e a feleségem.
Csak feküdnénk egymás mellett és biztos kérném tőle, hogy
énekeljen franciául vagy beszéljen szerbül, mert 
ezeket valahogy nagyon vonzónak találom.

A mai valakit elvesztettem az aluljáróban, mert
egy hajléktalan feltartott a rózsáival.
Ingyen kaptam egy szálat, hogy adjam anyámnak. 

Átmeneti íz

Mákszemnyire szűkült az utolsó egérút,
nem fordulhatok a baloldalamra. 
Persze úgysem tudnék, a csövek feszülnek -
lassan már minden csak kifolyik belőlem…
(Csőtörés volt a sarki moziban.
A vetítés három napig biztos szünetel.
Pedig épp terveztem újra – lejár a tízéves
fogadalmam, amit egy Almodovar után
tettem, mert nem hittem, hogy lehet
annál jobb filmet valaha csinálni.)
Jön már a békülés. Eszegetem a sebet a vénámról -
biztos erre mondják, hogy átmeneti íz.
Látom a mellkasomon, hogy a ragasztás
jóval hosszabb a kelleténél.
A szakmai érvek és a mérséklődött fájdalom ellenére
a hasi légzés talán mégsem old meg semmit.
Az ok legtöbbször úgyis fulladás.