Paul Celan:
Harcos

(átköltés)

Halld meg: hozzád szólok, mikor burjánzani kezd a halál.
Csendben készülök a végre, előttem dárdák hada áll.

Végtelen vágta, míg bírja a vaspatkó.

Érzed: mint rombusz-vihar, immár nem olyan semmi sem.
Vérzem, s ahhoz ragaszkodom, ki ismerős és idegen.

Állás. Bűnvallás. Hívószó.

Paul Celan:
Olajfa

(átköltés)

Az olajfában szólt a pokol bősz kürtje,
szívén vihar kelt át, s üresen felkiáltott.
Nem aludt hát mivélünk összeölelkezve? 
Te áldod őt, s a mi szavunk átok? 

Amikor tort ült velünk a sötétség,
dalolva szállt le hozzánk a mélybe.
Őt a fagyhalál kürtjei ölelték,
elszunnyadtunk, s ő ott állt, remegve.

Engeded-e hát, vándorló olajfa,
hogy utoljára is megtérjünk hozzád, 
s miként minket, minden apró gallyad
a vad tűzvész tegye magáévá?