Képeket készítek, melyeket nézve elindul a fantáziád. Minden, amit életemben láttam, hallottam, megéltem, jelet hagyott bennem. E jelek fehér, ismeretlen foltokkal tarkított térképpé formálódnak.

Képeim többnyire egy bölcsőben születnek álmaimmal – a tudatalattimban.

A gyermek nem érzi hibásnak érzelmeit, hisz élményei énjének legmélyéig átjárják őt. Leginkább a rajzolásban igyekszem villanásszerű látomásokat papírra fogalmazni, vázlatot sosem készítek. Szabad a kezem.

Rajzaim egy részében álmaimat adom kölcsön nektek.

Álljon itt most, a rajzaim mellett két álmom.

Az első:

Azt álmodtam, hogy halálra ítéltek. Bűnt követtem el, megbocsáthatatlant. Egy épületben álldogáltam. Villamosszékre várakozva. A nagy terem gyönyörű volt, félhomályos, a falakat nyírfával borították. Nyarat éreztem odakinn.

Sötét hajú, barátságos tekintetű, középkorú asszony lépett hozzám. Azt suttogta: “Még negyed óra.” A nyírfával burkolt váróba vezetett. A váró inkább apró folyosóra emlékeztetett, nyers fa padokkal a falak előtt. Kopaszra nyírt fiatalembert kísért át rajta egy szigorú tekintetű asszony. Ráébredtem, hogy engem is kopaszra fognak nyírni. Vagyis, most tényleg meghalok. Nemsokára örökre eltávozom.

Rezignáltam ültem egy padon, csalódottan és végtelen szomorúságot éreztem. Vártam, hogy értem jönnek és visznek. Ám, ahogy az idő elfolyt ráébredtem, hogy egyedül vagyok a szobában. Átkukucskáltam a nagy terembe, de az is üres volt. Ráébredtem, nem kell tovább várakoznom. Előttem az élet, leléphetek, akár az országból is. Lélegzetemet visszafojtva kapkodtam magamra a ruhát. Fürge léptekkel surrantam ki és boldognak éreztem magam. Szabad voltam.

A második:

A télről álmodtam. Puha és fehér volt minden, csikorgott a süket csöndben a fagy állkapcsa. Kibámultam az ablakon és medve anyát láttam közeledni a bocsával a fürdőház felől. Aggódva jöttem rá, hogy talán két bocs az az egy. Kimentem, egyenesen a két bocshoz. A havat kapargálták a fürdőház mellett. Odaléptem medve anyához és azt mondtam neki:

- Mintha hárman lettetek volna?

A medve így szólt:

- Valóban. De egyikünk a fejére lőtt, s már nem sínylődik.

Megértően bólintottam, sajnáltam a történteket.

Galéria>>