Képírás: Mire az ember művésznek ismeri fel önmagát, addigra számot vet tulajdon gyökereivel. A genetikai gyökereivel és a kevésbé kézzel fogható lelki-érzelmiekkel egyaránt. Tudatosan, vagy öntudatlanul. A te gyökereid, Juha, meddig, hová nyúlnak vissza?

Észak-Finnországban, a 10.000 lakosú Pudasjärviben töltöttem az embert leginkább formáló éveimet. Nem hozott lázba sem a halászat, sem a vadászat, sem a röplabda. Pedig rajtuk kívül muzsikálni, olvasni, vagy festegetni lehetett ott szabadidőnkben, többnyire magányosan. Semmiféle kialakult elképzelésem nem volt mi legyek. De a vizuális művészetek bizonyos formái már akkor, ott is érdekeltek.

Képírás: Mint minden normális gyereket, aki fel se fogja ezt. Hogyan jött rá a felnőtt Juha Okko, hogy ez az érdeklődés tovább tart?

1983-87 között a Helsinki Művészeti Akadémián tanulhattam. Tanáraim modernisták, absztraktosok, germán neoexpresszionisták. Itt keltette fel érdeklődésemet a performance. Az oktatásban kizárólag formai kérdésekkel foglalkoztunk, szinte csak a színekkel. Elhatároztam, hogy festő leszek. Igen ám! Csakhogy: mit, hogyan és miért is fessek? Hát, e kérdések megválaszolása az Akadémia elvégzésétől kezdve máig várat magára. Diplomámmal Lahtiba költöztem. A Város a Téli Olimpiáról, a Lahti Városi Zenekarról és Litmanenről, az Ajax egykori klasszisáról közismert. Százezer lakos. Izgága művésztársaság. Kis stúdiók. S, hogy a Felnőtt Képzési Központban taníthattam, némi anyagi alapot teremthettem a festéshez. Meg is jöttek az első kiállításaim Finnországban, 1988-90 között. 1994-ig leginkább figuratív dolgaim voltak, expresszionista felhangokkal és szakadatlan változásban.

Képírás: Mik voltak a meghatározó élményeid ebből a korszakodból?

Elégedetlenségre és folyamatos bizonytalanságra emlékszem. A lahti művészek közösségében kezdett megtalálni a kiállítások és a művészeti élet szervezése, a zsűrizés. A saját művészeti közügyeinkkel való foglalkozás jelentősége.

Képírás: Enschede, Hollandia…

Na, igen! Az én generációm számára magától értetődő a külföldi tanulmányút, annál kevésbé a külföldi kapcsolatépítés. 1990-ig finn diákok számára az európai diákalapok támogatásai szinte zárva voltak. Hanem egy cimborán Amszterdamba költözött tanulni. Sűrűn látogattam, így ismerkedtem meg egy másik világgal, a holland művészettel és persze az életformával. Hollandia a 90-es évek elején alapvető oktatási reformot hajtott végre, egyébiránt Finnország is. Ennek is köszönhetően 1996-ban elkezdtem tanulni az enschedei aki2-ben. Ez ma a Holland Művészeti Intézet. Harmincon túl és egy évtizedes munkatapasztalattal a hátam mögött nekivághattam a posztgraduális képzésnek. Azt tűztem ki célul, hogy fessek, kortárs művészetkritikát bújjak és kiállításokat látogassak (Amszterdam 2 órára volt vonattal, Köln meg háromra, autóval). Izgalmas vitákat folytattam tanáraimmal, akik között performance-művésztől regényíróig, kritikustól szobrászig mindenféle akadt. Életemben először nem a munkáim formájáról beszélgettünk. A vezérgondolatok végre a ’mit’ és ’miért’ körül izzottak.

Képírás: Belekezdtél a figuratívba.

Bizony, végre! Itt kezdtem kielégíteni a figuratív alkotás iránti vágyat. Hiszen az ember lénye, kivált arca, mozdulatai, tekintete egyformán lenyűgözőek. Vizuális forrásanyagként fényképeket kezdtem használni. A helyi reklámújságokkal indítottam, amelyekből a legelső, még felületes képi és mentális benyomásokat a holland társadalomról szereztem. A következő forrást képeslapok és magam készítette fényképek jelentették. Valamiért a hibás képekre koncentráltam, amelyeken hamis volt a póz, a tekintet, eltört az energia. Elsősorban a silányabb, amatőr modelleket fényképező divatfotó kínált számomra kimeríthetetlen kincsesbányát. Húsz hónapot dolgoztam és tanultam Enschedeben. Ez alatt gyökeresen változott a felfogásom, a gondolkodásom és persze a munkáim is. Hazatérésem után a Szabad Egyetemen tovább folytattam esztétikai tanulmányaimat. 1999-2000-ben Helsinkiben a mester fokozatot is elnyertem.

Képírás: Vagyis, hazamentél. Amikor az ember ilyen hosszú idő után talál haza, lehorgonyoz, vagy legalábbis vágyik erre.

Haza bizony, és nekiláttam kiállítani. Mentem, ahová csak hívtak. Az 1988-as malmöi svéd kiállításomat fontosnak érzem, folytatása mégse volt. A biennálék világán kívüli művészet és kiállítások közege általában nemzeti, még Észak-Európában is. Egy évvel ezután, újdonsült feleségemmel kaptunk egy lehetőséget, hogy a Kelet-Helsinkiben lévő Myllypuroban egy műtermes lakáshoz jussunk. Hát, nézz körül! Azóta itt élünk. Egy 1974-ben épített művészfalucskában, a főváros peremkerületében. 22 apartman, négyben stúdió is van. Közösségi életünk mégis évente egy-egy kertészkedésre, takarításra, roston sütésre korlátozódik. Alig negyedórányi metrózás választ el a belvárostól. A lakótársak zöme pályája legaktívabb szakaszába érkezett művész. Ella lányunk volt esztendőkön át a környéken az egyetlen kisgyermek és csupán mostanra került további három kicsiny, 1-3 éves apróság a környékre. Hiába, a generációk lassan váltakoznak.

Képírás: Vagyis, alapjaiban változott meg addigi életed. Családot alapítottál. Ez tényleg majd mindent magváltoztat körülöttünk. Nálad mi változott?

A tevékenységem egyre inkább az installáció irányába fordult. Ideiglenes ablakfestést csinálok (mosható) jogurttal és az installációim részeként falfestést is. A legfárasztóbb jogurtosaim a 2001-2002-ben készített 12 darabból álló sorozat, melyet a Painters’ Union (a Festők Szövetsége) „Az úton” című vándorkiállítására készítettem. Az egyén arckifejezései, a társadalmi bezártság helyzetképei a jogurtos festményeimen a legmélyebbek. 2004-5 óta gyakorlatilag két témát festek. Ellát, a lányomat és virágokat. Az elsőt egyszerű „magyarázni”, hisz a festő előszeretettel dolgozik olyan „anyaggal”, amit/akit szeret. Jóllehet, apának lenni nem egyszerű. Vegyesen erőteljes érzelmekkel üldözzük egymást. A saját lányom fejlődését nézve mintha egy tükörbe tekintenék. Vajon melyek a látható és az alkotó részei, képmásai az egyéniség fejlődésének? A virágok alakjuk és művészettörténeti értékük révén birizgáltak. Elkezdtem az otthonunkba vásárolt virágokat fényképezni, miközben – megfeledkeztünk azok rendszeres öntözéséről…

Képírás: Megérintett az elmúlás?

Talán egy kicsit. Nem tudom. Mindenesetre így született a halott virágok képsorozat. Rózsát, tulipánt vásárolva egypetéjű ikrek társaságába kerülsz.  Jellemző, hogy a virágok pusztulásukban öltenek egyéni arculatot. Mind a maga módján távozik az élők közül. Ilyenformán halott virág-festményeim a megfigyelhető változatosság ragyogásának sokféleségét sugározzák: kissé talán barokkosan. Festettem fényvisszaverő és átlátszó felületre, üvegre is. Így kezdtem tükröt, fémet alapanyagként használni. Az elsők még 2002-ből valók. Számomra itt az a fontos, ahogy a festmény átolvad a galériába és az, ahogy a szemlélő fölsejlik a képen. Mintha a művészet és a való világ táncra perdülne. Ma jobbára festett fém lapokat használok. Ezek elvontan, homályosan tükröződnek. Az eredmény, a látvány kevésbé ütős, enyhébben zavarba ejtő.

Képírás: Mesélnek-e bármit e munkáid? Mit akarnak elérni?

Azt hiszem, az ideiglenesség, az átmenetiség érzéseit, gondolatait tükrözik. Az Életnek, mint a változás és a fejlődés folyamatának (arc)kifejezését. Továbbá a gyászt, elvesztegetett pillanatok, lehetőségek után.

Képírás: Juha Okkot közéleti embernek ismeri a kortárs finn festők nagy része, ha nem is mindenki személyesen. Egyre inkább művésztársaid szolgálatába is szegődsz…

Igen. Valami ilyesmi történik velem. Életem utolsó évtizedében egyre több időt, energiát fordítok a művészeti társaságokba történő bekapcsolódásra. Finnország amúgyis a „tavak és egyletek” hazája. A művészekkel kapcsolatban ez az állítás minden bizonnyal helytálló. Valójában minden művészünk tagja valamilyen helyi egyesületnek, a hivatásos művészek többsége a nemzeti szervezetekben is tag. 1999-től 6 éven át a Helsinki Művészeti Társaság (HMT/HAA) elnökségében és zsűrijében dolgoztam.

Képírás: Hogy képzeljük el a HMT-ot?

A Társaságnak majd 700 tagja van. Hivatásos, vizuális, fővárosi művészek. A Társaság két galéria mellett egy nyilvános Művészeti Könyvtárat is működtet, ahol kölcsönzési díj fejében évente több száz munkát kölcsönzünk ki. A kikölcsönzött munkák 80 %-át a kölcsönvevő meg is vásárolja. S ezt megteheti akár havi részletre is, ami még népszerűbbé teszi a Könyvtárat. Sok művész számára teremtettek így jelentős bevételi forrást.

Képírás: Magyarország és elnöki szék.

Na igen. 2002-ben részt vettem a felsőörsi második Finn-Magyar Művészti Szimpoziumon, melyet finn oldalról a a Painters’ Union (Festők Szövetsége) szervezett. Ennek 1300 hivatásos festőművész tagja van. 2005-2007 között a Szövetség elnöke voltam. 2006-ig vettem részt a Szimpoziumokon, amikor is Sepsiszentgyörgy Sugásfürdőre, Erdélybe szervezték meg.

Képírás: Mit csinál Juha Okko elnök úr?

A Szövetség fő tevékenysége saját galériájának üzemeltetése és további kiállítás-megnyitók szervezése. Információval szolgál a tagság számára ösztöndíjakról, kiállításokról, pályázatokról, bérelhető-beköltözhető művészotthonokról, stúdiókról, stb. Foglalkozik továbbá művészeti anyagok importjával és elérhető árakon való forgalmazásával. Elnöki munkám javát a hétköznapi egyleti munkához hozzátett néhány beszéd és írás töltötte ki. Képviseltem a Szövetséget a Finn Képzőművészek Szövetségében, mely a hazai (finn) művészeti civil élet esernyőszervezete. A Finn Képzőművészek Szövetsége leginkább valamely szakszervezetre hasonlít. Minden finn vizuális művészt képviselünk. Az elmúlt évtized legnagyobb sikere a támogatásból élő, dolgozó művészek és tudósok társadalombiztosítási törvényének elfogadtatása volt. A Szövetség 30 évig küzdött e célért. Sok más kulturális és tudományos szervezettel összefogva 2009-ben koronázta siker e munkánkat. De szervezünk jogtanácsadó szolgálatot is biztosít művészeink számára társadalombiztosítási, nyugdíj és egyéb ügyekben is. Kiállításokat magától értetődően szervezünk, így a legrégibb finn kiállítást, a Művészeti Tárlatot (Artists Show), az idei évben immár a 115-iket. A budapesti Ludwig Múzeumban 2009 február és áprilisa között rendezett Arktikus Hisztéria („Arctic Hysteria”) kiállítást A Finn Képzőművészek Szövetsége rendezte és szponzorálta. 2008-tól vagyok a Szövetség elnöke. Az egyleti munka javát a legkülönfélébb tanácskozások, ülések teszik ki. Rendkívül fontos, hogy a művészek és politikusok, döntéshozók, civil szolgáltatók között sikerüljön előremutató, fejlődésre ösztönző légkört teremteni. A Szövetség működése szervesen összefügg az Oktatási Minisztérium büdzséjével. Ilyenformán évről-évre a borotva élét lovagoljuk, függetlenül attól, hogy közben Finnország gazdasága ésszerűen egészséges módon zakatol…

Helsinki-Kaposvár, 2010 április

Galéria>>