Ugyan, mi egy kiállítás dolga, feladata, küldetése? Vajon mire vállalkozhat egyáltalán? Miből építkezhet? Kit szólít meg, hogyan és kire számíthat? A válasz(ok) – természetesen – annyi félék, ahányan kiállítást látogatunk.

Az ember, úgy általában és pragmatikusan is, életének hétköznapi és ünnepi helyzeteiben egyaránt hajlamos az általánosításra. Lévén társadalmi életét szterotípiák sorában éli, szinte “ösztönösen” gondolkodik, vonatkoztat el a valóságtól sémák, öröklött, megtanult, élvezett, közömbös vagy kényelmetlen minták szerint.

Sajátos élethelyzet, amikor egy kiállítás címe kérdésben szólítja meg a kíváncsiskodót. Akinek vagy van válasza az ilyen módon neki (is) szegezett kérdésre, vagy nincs. Mindegy, miféle motivációból.

“(M)ilyenek a finnek?” A helyzetből, mármint hogy megkérdeznek bennünket, a (fenti) minta-szerű gondolkodásmód alapján az “következik”, hogy a válasz odabenn, a cím mögé bújtatott kiállítótermekben, vitrinekben, szövegekben, hangulatban, levegőben kering. Innentől pedig már egyéniség, személyes állásfoglalás, véleményalkotás kérdése, hogy “a” válaszra, avagy mások ismereteiből formált véleményére vagyunk-e kíváncsiak. Személyiségünkből fakad tehát, hogy “elfogyasztjuk” a feltett kérdésre a feleletet, vagy ösztönzőnek, gondolatébresztőnek, “vitaindítónak” tartjuk-e azt. Ismeret- és véleményrendszernek, mely különbözik a magunkétól – már ha van egyáltalában sajátunk a feltett kérdéssel kapcsolatban.

A múzeológus ismereteket rendszerez, tárgyakkal szemléltet, szöveggel, rendezésmóddal láttat (magyaráz?), elvonatkoztat és konkretizál egyszerre. Jelzéseket használ összetett, logikus és érzelmeinkre ható formában. Az elkészülő tárlat pedig – kivétel nélkül – a teljes műnek legföljebb a fele. Ötven százalék. A tárlat “végére” ugyanis a másik fél, a maradék ötven százalék – a vendég, a látogató szerkeszttetett. A befogadó, a feldolgozó-értelmező-vitatkozó, avagy csupán a “fogyasztó”.

A kiállítás, továbbá – erről sajna nem “szokás” beszélni, írni, olvasni, gondolkodni – önálló, összetett műfaj! A látványteremtés egészen sajátos változata, amely nem kizárólag ismereteket közvetít, hanem legalább ugyanolyan mértékben megmozdítja érzelmeinket is. És valamilyen vélemény alkotására, állásfoglalásra késztet.

A kínálat tehát: egy kiállítás, a finnekről, a Néprajzi Múzeumban. Arra vállalkozik, hogy olyannak mutassa meg északi rokonainkat, amilyennek a tárlat kitalálói ismerik, látják, láttatni képesek és szeretnék őket – a rendelkezésükre álló tárgyak, eszközök, ismeretek segítségével. A “vízimadarak népét”?

Sarki fény, végeláthatatlan fenyvesek, kétszázezer tó, csaknem ugyanennyi sziget. Halászat, ‘halzsíros’ nyelvrokonság. Kalasnyikov, vadászkések, hótaposó, síléc, mindennapi használati eszközök. Szauna kunyhó, lenkkimakkara (a szaunázás közbeni eszem-iszom), eper, áfonya, szeder, savanyú tej, sózott hal, rénszarvas. Kalevala. Népviselet, kantele. Sibelius. Svédek és számik.

Nokia (ugye, tudod: egy finn folyó neve), Fiskars, Tikkurila. Aino és Reino (kockás bokapapucs), Marimekko.  Gumicsizma. Múmin. Helsinki olimpia, Nurmi. Raikkönen, hoki. Építészet és dizájn. Mökki, sör, fűszeres virsli. Nightwish, Children Of Bodom, Amorphis. Pori jazz. Jégszálló és a Joulupukki (a lapp Mikulás). Lapin kulta, Karhu (finom sörök).

Tervetuloa!

Elegáns, tartózkodó zöldek, szürkék, marimekkók. Egyáltalán nem zsúfolt vitrinek. Sok-sok személyes, a múzeum gyűjtési felhívására érkezett tárgy (az ilyen gyűjtés idestova szép “szokás” a Néprajzi Múzeumban). “Értelmezhető” kiállítás. Nagyszerű katalógussal. Jó lesz hozzászokni, Kedves Látogató, hogy az írás, a szöveg a kiállításokból a hozzájuk tartozó kiadványokba szorul. És ezek, mármint a kiadványok, a Néprajzi Múzeumban messze a leggusztusosabbak a hazai múzeumi világban, immár egy évtizede! A kiállításhoz kapcsolódó számtalan – és korhatártól mentes – rendezvény.

Kevésnek tűnő, éppen elegendő szöveg a falakon. Takaros, finnesen tartózkodó elrendezés. Megfelelően sztereotíp témaválasztás. Alapkép finnekről, tárgyakban.

Akkor, lássuk csak!

Van-e összefüggés az erdő és a város, a Kalevala és a finn metál, a gumicsizma és a Nokia, a kéregedény és a finn dizájn között? A többi között ezekre a kérdésekre keres választ a Néprajzi Múzeum kiállítása. A felelet egyértelmű: nincs! Legalábbis, közvetlen összefüggés semmi. Mi lenne sikerük titka? Hát, szerencséjük volt…

Valóban. Volt és van – részben újraéledő – hagyományuk a finneknek. Önbizalomhiány és világsiker így értelmezhetik egymást. Jóllehet, a finnek majd nyolcvan százaléka városlakó, a természettől sohasem szakadtak el. Abban a meseszép országban nehéz is lenne. Elődeiktől örökölt szegénységük, egyszerűségük, természetességük következetes megújítása vezet e maroknyi nép felvirágzásához. A hagyomány a kulcs, amely jövőjükbe vezeti őket. A hagyomány, amely csak őket jellemzi. Amit nem szégyelltek, nem csupán tudomásul vettek, hanem tőkének tekintenek. Finn tőkének.

A Néprajzi Múzeum kiállítása bizony erről szól!

Milyen hát Vejnemöjnen népe?

Egyszerű, nem hivalkodó. Semmi pompa, cicoma. Néha megszégyenítő célszerűség. Idegesítő, németet megszégyenítő precízitás. Szégyenlősséggel párosuló nyitottság. A természet ösztönös és tudatos tisztelete.

Még egyetemista voltam – tehát jó harminc éve ennek. Timoval Kelet-Berlinben söröztünk egy parkban. (A tíz sör, az nála is tíz sör volt!) Egyszer csak fél térdre ereszkedett, tenyerét a földre szorította és elhallgatott. Aztán rám nézett. “Csináld ugyanezt” – mondta. Fél térdre ereszkedtem én is, tenyeremet ugyanúgy a fűbe szorítva. Hallgattunk. “Érzed, hogy dobog a Föld szíve?” – kérdezte.

Azóta is érzem…

Hat éve, hogy akkor tinédzser fiammal Helsinkiben jártunk. A Nightwish-t addigra régesrég hörgős finn metálra cserélte. Az első utunk Helsinkiből a Bodom-tóhoz vezetett. Children Of Bodom – egy helyi tragédia emléke – az egyik legnépszerűbb finn metál együttes neve. A pet-palackot, amelybe a Bodom vizéből merített, máig az íróasztalán őrzi, ereklye gyanánt. Ült a tó partján és dúdolt. Körül tágas, nyílt ég, tiszta levegő. Tömött erdők. Megérinthette valami.

Alapjában véve nyugodtak a finnek. Vagy annak látszanak. A sokadik sörig. És vidámak. Tíz perc múlva már viccet mesélnek. Többnyire önmagukról. Öniróniával. Ja, és minden belső zsebben megbújik egy lapos üveg.

Tudtad, hogy a finnek járnak a világon a legtöbbet könyvtárba? Ők a könyv- és a lapolvasás relatív világbajnokai.

Még az sem kizárt, hogy az idén Korvatonturiból a Néprajzi Múzeumba is ellátogat a Mikulás! Ha így lesz, remélem a manóit is magával hozza!

Egy bölcs, régi mondásuk, amit mindenki ismer arrafelé:

‘Ha a szauna és az alkohol már nem segít, akkor a beteg minden bizonnyal meghal’…

Galéria >>