Megnyíló s nem mozduló szoba,
tűz: loboncos földet oltani
egyetlen villám készülődése
az elmentek után
kik elköltözött szekéren zötykölődnek.

Merre távoztak szétszakadva?
lezárult körben miféle vesszőfutás
őrült sugárként?
miféle lónyerítés?

földsárban kertút, még tapinthatón,
téglák félig eltemetve,
horpadt lélekkel, kilátszó csontfehéren,
igyekvő gyökerek,
tekergő indák a torz falon.

Hóban ruhacsomószárny:
férfi és nő üteme
megfogalmazatlanul,
s mégis, kinek visszhangjelére
e fagyott zene felejtető béljóslata,
s honnan az ujjászülettető forrás,
mely egy tört edény
szoborcsonkjából csorgadoz?
s a hosszú drótfutón
láncát tépő álombeli eb:
üres reflexszel
saját nyomában ugrálva egyre
fekete-tarkán: miért vonít?
s miféle vendég vagyok én,
bóklászva saját nyomomban?

ártatlanul didergőn
hajnali disznóölések szalmafényén,
egyszerre gyerekként imbolyogva
(árnyékomban lopakvó-öregen),
mint napgyűrű ujja órakongatásra,
kit a tollfosztó idő visszavet?

Milyen kapcsolatokért, kinek rokonaként?
nádtetőfúgában találkozunk
ölelkezünk, szűntelen ölelkezünk,
föl-fölidéző tapogatózásban, oltalmazón,
megérkezve haza –