Azt kell tennünk amit az istenek
kezdetben tettek
(Satapatha Bráhmana)
állandó kényszerünk.
Ama öregember például
naponta kísértette meg az Urat
egy-egy szál lopott téglával.
Hozta a városból
valamelyik építkezésről
titkos, vasúti ösvényeken.
Becsomagolta
az aznapi Szabad Nép-be.
Volt annak már 699. napja,
hogy elkezdte.
Szép, nagy, feliratos téglák voltak,
meg a ,békeidőkből”.
Az utolsót
elégedetten rakta a kupac tetejére
a papírt a fáskamrába: télire.
Azután
az udvari lavórban
akkurátusan arcot, kezet mosott,
és bement a konyhába vacsorázni.
A hátralevő napon
már csak elmélkedett.
Kerek, kopasz fej, langymeleg arc,
Munkás cigaretta.
Nézte, amint a sámlin asszonya
derékfájós, testes Lédaként,
ahogy már itt,
az agglomerációban is szokás:
két túltelt combja közé kapja
a tiltakozó gúnárt
(szegény, nyomorú Zeusz!),
és a szétfeszített csőrbe
hüvelykujjával a bögyig lenyúlva
gyér fényt, aranyló kukoricát,
újfent elhibázott teremtést gyömöszöl…
Mindketten megtették a magukét.
Voltak:
nagyapám és nagyanyám.
