Én már jó ideje nem akarok hinni a szememnek. Amikor gyerek voltam, nem volt itt semmi, legföljebb erdő, amiben vadásztak, meg szőlő, amiben szüreteltek meg vadásztak. Most meg itt van ez az autópálya, és teljesen megváltozott tőle minden. A múltkor olyan gyorsan mentünk rajta az Ignáccal, hogy azt mondtam, ha nem áll meg, én kiszállok. Erre megállt, én meg nem mertem kiszállni.
Az Ignácnak van egy kis lemezvágó műhelye a régi papucségető helyén, nála dolgozok napi órabérben. Sokat tudnék mesélni, hogy milyen lemezeket vágatnak ki az emberek. Például a múltkor harminc különböző tehenet vágattak velem egyetlen minta alapján, úgyhogy nekem kellett átalakítgatnom a farkát, a tőgyét meg a szarvát, hogy különbözőek legyenek. Azt mondták, Ausztriába viszik, ott csinálnak most egy ilyen alpesi diznilendet, ahová bejárnak majd a turisták célba lőni. Merthogy bizonyos helyeken annyira elszaporodtak a tehenek, hogy vadászkalandokat szerveznek rá, csakhogy először kéthetes kiképzés van. Én megcsináltam a teheneket, el is vitték, a többi az ő dolguk.
De tavaly volt a legborzasztóbb. Száz darab halott embert vágtam ki a rendőrségnek. Idejött egy százados egy nagy paksaméta karambolos halott fotójával, hogy ebből lenne mindből kettő életnagyságban. Azt mondta az Ignác, hogy ez már neki is sok, mert nem akarták se elszállítani, se kifizetni. Két hónapig ott feküdt száz darab halott emberlemez az udvaron, mire rájöttünk, hogy ha élére állítjuk őket, akkor nem látjuk. Aztán föl kellett neki telefonálni a minisztériumba, hogy legalább az anyagköltséget térítsék meg, de rossz helyre kapcsolták, így sikerült három napon belül elszállíttatni. Azt mondták, hogy fessük is ki őket, mert így nem állíthatják ki az út mellé, hogy elmenjen az embereknek a kedve a karambolozástól, de az Ignác óvatosan beintett nekik, nehogy meglássák.
Szóval, itt élek ebben a faluban, mióta az eszemet tudom, és nem is kívánkoztam soha máshova. De mióta megépült az autópálya, olyan furcsa érzésem van, mintha mindenki menne valahova, csak én maradok egy helyben. Már gondoltam rá, hogy kinézek valami kedvezményes kempinget a Szlovénoknál, elkérem az Ignác kocsiját, aztán legurulunk a feleségemmel. De aztán mire lenne az jó? Elkölteném a pénzt, aztán jöhetnék vissza. Az ilyen kirándulás nekem nem tetszik. Inkább maradok a régi jó bevált pihenésnél.
Amikor az Ignác kiadja a szabadságomat, beülök a kocsiba, aztán ráhajtok az autópályára. Nem kell messzire menni, mert úgy tíz kilométerre építettek egy nagy benzinkutat, aminek van panziója meg ilyen kis presszója is.
Beállok a panzió elé a kocsival, hogy a kamionok is elférjenek, aztán bemegyek a presszóba. Van ott egy asztal a sarokban, a játékgépek mellett, oda szoktam ülni. Onnan mindent látni lehet, az autópályát meg a panziót is. Amikor először beültem, majdnem sört kértem, mikor rám szólt a Marianna, hogy esetleg kocsival vagyok-e. Akkor derült ki, hogy van náluk tej. Friss tej meg pogácsa.
Szóval, ott ülök délelőtt meg sötétedésig, megiszok pár pohár tejet, aztán nézelődök. Egyszer elhoztam a feleségem is, mikor mind a ketten kaptunk szabadnapot, de neki nem tetszett annyira, szerinte vizezik a tejet. Akkor egy életre mindentől elment a kedvem, hogy végre találok valami normális helyet a közelben, ő meg ebbe is beleköt. Hazavittem, aztán kimentem fát vágni, különben legszívesebben leugrottam volna a padlásról.
Egyszer már majdnem rászántam magam, ott gubbasztottam fél órán keresztül, azt próbáltam elképzelni, hogy mi lesz belőlem. Főleg, ha beleakad a lábam a létrába, még a fogaimat is keverem alul.
Ilyen rosszul szerintem még nem nősült senki, ahogy én. Pedig olyan volt a feleségem, mint egy tündér, akit kenyérre lehetett kenni. Most meg úgy megkeményedett, mintha elefántbőrből volna. A bőre is tényleg keményebb lett, nincsen kedvem hozzáérni. De még ezt is rám fogta, hogy az én hibám, amikor olyan leárazott naptejet vettem neki karácsonyra, ami nyáron úgy beleégett a bőrébe, hogy le se lehet róla kaparni. Egyszer legyen kedves az ember az életben, azt is bajnak fogják föl.
Olyan két éve lehetett, mikor ott ültem a benzinkúton, és ittam a tejet, hogy az ablakon át megláttam az Ignácot egy nővel, ahogy jön kifelé a panzióból. Az Ignác nagyon keresztény ember, minden hétvégén templomba jár, úgyhogy én nem gondoltam semmi rosszra. Odavezette a nőt a kocsihoz, megfogta a mellét és megcsókolta, végül a nő elhajtott. Az Ignác meg jött befelé a presszóba, hogy kifújja magát. Akkor már tudtam, hogy ebből baj lesz, megpróbáltam úgy csinálni, mintha be lennék rúgva és nem látnék semmit. Ahogy meglátott az Ignác, belevörösödött, és odaült az asztalhoz. Nyomtam neki a részeg sódert, csak az volt a baj, hogy közben tejet ittam. Azt mondta az Ignác, hogy fölemeli száz forinttal a bérem, ha nem mondom el senkinek. Megígértem, de nem kértem a pénzt, mert barátság is van a világon. Úgy ültünk ott, mint akik elloptak vagy fölgyújtottak valamit. Láttam, hogy nagyon bántja a dolog, odaadtam a tejemet. Tudod, mit, Ernő, megszervezek neked is egy csajt ide a panzióba, aztán kvittek leszünk. Énnekem nem kell semmilyen csaj, nekem van egy feleségem, az is minek. Akkor azt kérdezte, hogy mit szólnál hozzá, a Mariannához. Ugyan már, Ignác, ez tíz évvel fiatalabb nálam, meg van szakvizsgája is, különben nem dolgozhatna itt a presszóban. Aztán hazamentünk mind a ketten, vágtam tovább a lemezt ott, ahol abbahagytam.
Egyszer csak beállított a műhelybe az Ignác felesége, az Ilonka. Fehér kabát meg kendő volt rajta, magas sarkú cipő, és mintás harisnya. Egyedül voltam, úgyhogy hozzám jött. Rágyújtott egy cigarettára, de nem köszönt, megnézett magának minden zugot. Idefigyelj Ernő, a férjemnek szeretője van, de ha nem mondod meg, hogy ki az, kirúglak. Nem is tudtam hirtelen, hogy mit nem akarok jobban, hogy kirúgjanak, vagy hogy eláruljam az Ignácot.
Én nem tudok semmit, csókolom, én csak itt dolgozok. Akkor kigombolta az ingét, és elővette a mellét. Ilyen szép fehér mellett még életemben nem láttam. Azt mondta, hogy megcsókolhatom, ha elmondok mindent. Meg se mertem mozdulni, rá se mertem nézni. Na, mi van, nem kívánod, te férfi!? És úgy üvöltözött velem, hogy beakadt a harisnyája egy lemezbe, még a lábát is elvágta. Annyira folyt a vére, mint egy istennek. Én még ilyen nőt nem láttam. Nem is értem, hogy kell az Ignácnak másik asszony, mikor az övé olyan, mint egy őrület, ami lerántja rólad a gatyát. Belefolyt a vére a magas sarkú cipőbe, aztán elment. Aznap már dolgoztam tovább.
Hazamentem, néztem a feleségem, aki pucolta a vacsorához a krumplit, és nézte a tévét. Most láttam, hogy nem csak a bőre lett vastagabb, de a keze is akkora, hogy eltűnnek benne a krumplik. Nem nézett rám, de meg tudott volna ölni, az biztos.
Nem vártam meg a vacsorát, beültem a kocsiba, és kihajtottam az autópályára. Nem tudtam, hova akarok menni, csak hajtottam. De nem értem messzire, mert ahogy megláttam a benzinkutat, behajtottam a panzió elé, és bementem a presszóba. Leültem a sarokba, és kértem egy pohár tejet, fölvettem egy újságot, hogy majd kiolvasom, de nem haladtam benne sehova. Csak néztem az arab elnököt, ahogy mászik föl a repülőgépre és integet, esőköpeny meg aktatáska van nála. Egyszer azért én is utaznék repülővel, csak az a kérdés, hogy hova. De ha én rászánom magam, akkor vissza se jövök. Azt hiszem, ezt utálom az elutazásban, hogy vissza kell jönni. Így semmi értelme.
Szia, Ernő, és akkor odaült a Marianna az asztalhoz, amitől úgy megijedtem, hogy összegyűrtem az újságot. Olyan közel ült hozzám, mint amikor ki akar nézni az ember az ablakon, de csak a saját arcát látja az üvegben. Azt mondta az Ignác, hogy tetszem neked, és akkor beleivott a tejembe. Most láttam, hogy milyen finom ujjai vannak, ahogy fogta a poharat. Biztos gumikesztyűt használ a mosogatáshoz. Igen, tetszel, de az én koromban már nem számol ilyennel az ember, meg te egy fejjel magasabb vagy nálam. Akkor az ujjával megnyálazta a szemöldökömet, nem vágtam már vagy két hónapja. Visszament a pulthoz, és nem figyelt rám, valami papírt töltögetett. Föl se nézett, úgy mondta, hogy lassan zárunk. És akkor nem is tudom, mi ütött belém, megittam a maradék tejet, odamentem a pulthoz, lecsaptam a poharat, és kértem még eggyel. Tényleg tetszel, Marianna, mondtam neki lábujjhegyen állva, mert a pult mögött volt még egy dobogó is. Úgy éreztem, hogy elájulok, és szerettem volna kapni tőle egy nagy pofont, hogy észhez térjek, de helyette öntött még egy pohár tejet, és azt mondta, ha bezár, átmehetünk a panzióba, neki fél áron adnak szobát.
Soha nem beszéltem még ezzel a nővel a tejen kívül másról, most meg ott vetkőztünk a panzióban a padlásszobában, föntről pont a presszót lehetett látni, a sarokasztalt, ahol ülni szoktam. De mintha az egész földet beutaztam volna, mire ebbe a szobába jutottam. Olyan volt, mintha új életet kezdenék egy idegen civilizációban. Hajnalig le se szálltam a Mariannáról, úgy örültem, hogy ott van, és simogattam is, hogy érezze, mennyire jólesik.
Amikor fölébredtem, ő már a presszóban dolgozott, mintha csak berúgtam volna az este, és össze-vissza álmodnék mindent. Fölöltöztem és beültem a kocsiba, nem mertem bemenni hozzá.
Otthon tárva-nyitva fogadott minden, égtek a villanyok. Ment a tévé, a krumpli meg félig megpucolva az asztalon. Tudtam, hogy baj van, mintha megállt volna nálunk az éjszaka. Hol vagy, kiabáltam az asszonynak, mikor megláttam a hálószobaajtóban a kezét. Ott feküdt a földön, már nem élt, leszúrta magát a krumplihámozóval.
Úgy temettük el, mintha nem is élt volna, nem maradt utána más, csak a ruhája, meg a sírhalom. Azt mondta az Ignác, hogy bent aludhatok a műhelyben, ha nincs kedvem hazamenni, de én inkább a benzinkútra mentem. Azzal fogadott a Marianna, hogy nem akar a szeretőm lenni, mert úgyis csak elhagyom, ahogy a nős férfiak szokták, de akkor meglátta az ingemen a fekete szalagot. Mondtam neki, hogy most már nem vagyok nős, csak még egy pár hónapot várjunk a temetés után, aztán hozzám költözhet. Ez is olyan gyorsan ment, mint régen az asszonnyal, annak se kellett megkérni a kezét.
Közben az Ignác elvált a feleségétől, de két hónap múlva újra elvette. Egy olyan fehér csöcs nélkül én se tudnék élni. Csak azt sajnáltam, hogy egy kicsit nem nyalogattam meg a műhelyben. Igaz, akkor minden másképp történt volna.
