Fellegfigyelő

Baktay Patrícia emlékére

Nem mozdulnak az emésztő szálak,
A mondható anyag hullámai,
Beszél a szín, a jel, merényes állag;
Hallgatnak mind a kéz kalandjai.

Hurok, nyomat, szövet jelenbe dermedt,
A működés felfalta önmagát,
De tért hasít a személyes, kiterjedt
Cselekvés lényege: teremtő vágy.

x

A nap, megint, egy új, mégis: a régi,
Kávéalj, zacc, sötét, keser-fenyér,
Vágtat a fény – lakóhelyi és égi,
Dobog a lét, lovagló, nyers remény.

Oldódnak a félszbe rándult ujjak,
Kéretlen elvektől szorongatott
Munka indul; simogatásként hatnak:
A szív, a szellem – szárnyas beltagok.

Ragyog: zöld-sárga, múlik s elmerül,
Barna tényben omladékony arc,
Bálvány figyel, időre felfeszül,
Vörös fonálon függ a kéklő harc.

x

Puha, fehér papír s a sértő pont,
Tartózkodás: az én, hát ennyi – volt.
Értem – helyettem – égett, s átkarolt,
Jobblétbe halt – a vágy – feltámadott.