A küldeményművészetről 1975 körüliek az első információim. A Fiatal Művészek Klubjában barátaim mutattak igazi Mail Artot, vagyis postai úton elküldött, művészetnek szánt küldeményeket, amelyeket mindenféle külföldi művészektől kaptak. Ez volt a Fluxus mozgalom, amihez kezdetben még nem tartoztam, csak rácsodálkoztam, ám néhány érdekesebb felhívás közös gondolkodásra, kiállításra ösztönzött, amiben már én is részt vettem.

Megtetszett a dolog demokratizmusa itt, ahol napi gyakorlat volt a zsűrizésnek álcázott cenzúra. A közegben, amiben mozogtam szinte kikerülhetetlen volt, hogy ne ismerkedjem meg valami módon azokkal a művészeti ikonokkal, akik egyre rendszeresebben keresték fel a budapesti Fiatal Művészek Klubját, és akik ott előadásokat, bemutatókat tartottak és kiállításokat rendeztek. Abban az időben Beke László művészeti vezetésével sok friss művészeti eseményt, igazi különlegességeket élhettünk át. A dolog igazi ízét akkor éreztem, amikor G. A. Cavellíni Budapestre látogatott. Többször találkozhattam vele Galántai Gyuriék jóvoltából, és mert én „raktam fel” a kiállítást is, volt időm megrágni a dolgokat. Így szinte észrevétlenül sodródtam bele a küldeményművészetbe. Rövid, szellemesnek vagy magvasnak szánt üzenetek és művészbélyegek készítése következett ezután.

Ebben az időben, 1980 őszén készítettem a legnagyobb méretű Mail Art munkámat, Kettős expozíció (Double exposure) címmel. Két méter hosszúságú fotópapírra életnagyságban fényképeztem rá magam, majd előhívás nélkül futárpostával New Yorkba vitettem, Vernita Nemec részére. Ott neki rá kellett feküdnie az előhívatlan fotóra, és a testével kitakarnia engem, miközben egy pillanatra ismét megvilágította a fotópapírt. Azután lehetett előhívni a képet. Így az ő fotogramjának a kontúrján belül, látható maradtam, a kép többi része eltűnt. Ez a munka az abban az időben készített performanszaim sorozatába illett (Ember–Altamira– Nagaszaki, 1976. július, Tokaj Régi kőbánya; Tájkép, 1976., Budapest; Cavellíni faültetés, 1980. május, Budapest, Ferenchalom; Születés, 1980. július, Billatáró; Kozmetikai Szalon, 1980 november és 1982 február, Budapest, FMK; Önbüntetés, 1981. január, Budapest; Önfelszámolás, 1982. június, Budapest; Tükrözés, 1983. február, Budapest). Az életem eseményeinek alakulása (kirúgtak a munkahelyemről, majd feketelistára kerültem) hozta magával – először csak dacból – a saját intézményeim megalapítását. Így alapítottam meg a Leather Art Center International (LACI) szakmai (bőrműves és iparművész) dokumentációs központot, majd rájöttem: tudok én pártot is alapítani, a vezetettek pártját, a Nemzetközi Infantilis Ppártot.

1981. december 28-án, már felmondással a zsebemben, megfogalmaztam a manifesztumot, néhány magam által készített kitüntetéssel kitüntettem magam, és közben pár barátommal, keserűen vigyorogva jól leittuk magunkat. A NIPP alapító levele a következő: „Ebben az erőszakkal terhes korban még mindig egyedül üdvözítő eszmék jegyében toborozzák tagjaikat – mert szükségük van vezetett tömegre – régi és újabb pártok, melyekben lényeges és közös az ádáz harc a hatalom megszerzéséért, majd a görcsös erőfeszítések a minden áron való birtoklásért, megtartásáért. Ezért a célért minden eszközt megragadnak, akár hullahegyeken át is vezessen az út. Úgy gondolom, az egyén, a homo sapiens már csak tömeg létében fontos, a társadalom sodrásában tehetetlenül kapaszkodva, ideológiák, pártok, hazug, soha be nem váltott ígéreteinek felülve, mindig kisemmizve vegetál. Ezért úgy határoztam: megalakítom a vezetettek pártját, mely manifesztálja állapotomat, korlátozott lehetőségeimet, kiszolgáltatottságomat, megalázhatóságomat, tehetetlenségemet. Az erőszak hatására infantilissá váló tömeg rám eső vetületeként az INFANTILIS PPÁRTOT. Ppártom nemzetközi, mert a világon bárhol aktuális, infantilis, mert mindenütt irányítanak – engedelmeskednünk kell. A Ppárt szót dadogva mondom, mert a feltétlen engedelmesség együtt jár azzal a szellemi beszűküléssel, amely már pszichés állapot, és elhülyüléshez vezet. A párt zászlaja a megadást jelző fehér zászló. Engedelmességet követelnek és megtanították, hogy az ellenkezés retorziókkal jár, és én ezt szeretném túlélni. Kényszerű paternalizmusommal, ad abszurdumig vitt pártélet-imitálással remélem kifejezni az ember és a hatalom abszurd viszonyát. A Ppárt egy tagú. Remélhetőleg ezzel sikerül hozzájárulnom az emberi társadalom azon tendenciájához, mely elemi egységre, az egyes emberre próbálja lebontani önmagát. A NIPp (Nemzetközi Infantilis Ppártot) mely egyszemélyes párt, állampolgári tehetetlenségem, és a közügyekbe, életem, sorsom alakításába való beleszólásom lehetetlensége miatt hoztam létre. Budapest 1981. 12. 27-28. Szlaukó László a NIPp alapítója, elnöke és egyetlen tagja.”

Az igazi küldeményművészet számomra ezután következett. A párt működésének minden mozzanatáról 20-50 darabos borítékos levélben értesítettem a szűk baráti kört. Ezek pecsételt, kollázsszerű, aktualizált munkák voltak. Közben rendszeresen kitüntettem magam, a saját magam készítette kitüntetésekkel. Ahogy az elvtársak is egymást. Ezekből mára egész kis gyűjtemény kerekedett. A társaság nagy derültségére kitaláltam, hogy egy aznapi újságból, lehetőleg a kultúrpolitikáról szóló cikk egy kiválasztott mondatát géppapírra, mártogatós tollal, hogy még nehezebb legyen , huszonötször írtam le. Ezt a  feladatot eretnek gondolataim miatt róttam magamra. Igaz, az ÖN-JAVÍTÓ-NEVELŐ MUNKA nem segített a leírt és magamra oktrojált gondolatok elfogadásához. Ebből lett az ÖNBÜNTETÉS-akció, melyet 1981. január 20-tól száz napig folytattam. A nagy sikerre való tekintettel a rendszerváltás után meg kellett ismételnem, ekkor már többen, önként vállaltak egy-két hetet magukra. Ez volt az ÖNBÜNTETÉS 2.

Szamizdatban sikerült szereznem egy 1984-kötetet. A kényszerű analógiák felismerése megdöbbentett és George Orwell feltétlen hívévé tett. Így a NIPp kissé átalakult, a küldeményekbe beleszövődött a most már külön is megjelenő NEW ORWELL is. A rendszerváltás után az első szabad választásokon, 1990 tavaszán a NIPp választási kampány keretében Budapesten, a II. kerületben több helyen kiragasztottam a NIPp választási plakátját, illetve „A NIPPRE SZAVAZZ”-feliratot fújtam arany színnel, sokszor szándékosan másik párt plakátjára is. A választások előrehaladtával mégis úgy láttam, nem méltó hozzám ez az egész, és maradok illegalitásban. Az orwelli gondolatok jegyében készült, később 1996-ban, a Nemzetközi Groteszk kiállításon bemutatott SZAVAZÓGÉP, mely egy faszerkezet, parlamenti padsorokkal, benne ülő mozgó kezű, fafigurákkal, melyeket három központi gomb nyomogatásával lehetett irányítani. A látványt egy Sokol rádió, az eddigi összes magyar címer kicsiben kifaragott mása, fából készült nemzeti színű lobogók, és kicsi fatáblák, melyekre az egymásnak elmondott szidalmakat írtam, jegyzeteltem egészítették ki. Ezzel a munkámmal fődíjat nyertem.

Később, a Jugoszláv háború alatt temetőkészítő készletet mutattam be, egyfajta homokozó készletet felnőtteknek. A bajai Sziget fesztiválokon, öt éven keresztül mutattam be egy-egy Orwell szellemében készült munkát. A NEW ORWELL-akcióim a mai napig folytatódnak. Mindezek előállítása közben szobrokat, festményeket is készítettem, ezekkel részt veszek a képzőművészet számos rendezvényén, kiállításán. Egy ideje száz példányos, fekete-fehér, xeroxozott kivitelű, akvarellel színezett képes almanachot készítek, amelybe meghívtam néhány barátomat is közreműködőnek. Az általában ötven oldalas almanachok mindig tematikus számok. Művészetről szólnak, de mindig jelen van bennük az orwelli gondolat is. Az első volt a TORONY ezt követte a KANNIBÁL, a legutóbbi a BUDAPESTIS címet viseli és lassan, de készül a negyedik is.