Felhő

Az életem nem konkrét.
Csak egyre beljebb mennék
az erdőbe, új utakon.

A fák leveleiben,
A sűrű egyformaságban
eltévedni, délután.

A nap sütne, téli
tiszta ég alatt frissítene
a levegő.

És olyan magasra érnék,
hogy a város elférne egy
szélfújta zárójelben.

És én megtanulnék nullával osztani.

Nulla óra

Az óra jelzett, vinnyogón,
de senki nem hallotta ilyennek,
és ébresztőként sem hallotta senki,
csak a meztelen falakról halt vissza
semmilyen módon semmilyen hangja.
A parketta nyikorgott egyet,
talán a bútorok súlya alatt;
de senki sem hallotta a nyikorgást
nyögésnek, sem nyikorgásnak,
csak üres hangként rezgett a szoba.
És az óra kijelzője csak világított,
de nem jelzett, vörösen izzott
még valamikor, de már a színe
sem volt az ő színe.