Amikor a Kováts család kiállításának gondolata megfogant, amikor közös megegyezéssel valamennyien hozzáfogtak a megvalósításhoz, és amikor a kiállítás megnyílt: még senki sem sejtette, hogy ez a nagyvonalúan átgondolt és aprólékosan felépített tárlat a Csepel Galéria utolsó rendezvénye lesz. Hiszen maga a befogadó intézmény is nagy gonddal és szakszerűséggel épült folyamatosan 2006-tól, s állított itt ki sok művész és több művészegyesület, s mindenki hitte, hogy egyszer s mindenkorra biztos törzshelye van itt a csepeli, tágabban a budapesti alkotóművészeknek. De nem így történt; érthetetlen, értelmetlen, rossz döntéssel 2012 januárjától bezárják a Csepel Galériát. Így aztán a Kováts Group kiállítása és az ott látható művek önértékükön és kontextusbeli jelentésükön túl kaptak szokatlan súlyt és különös jelentőséget. Az adventi időszak alkalmat és lehetőséget adott, hogy a kiállító alkotók elgondolkozzanak a munkájukat, hivatásukat illető társadalmi-közösségi igényen és a hivatal, a hivatalos politika kultúrához, népműveléshez, egyáltalán a „haszontalan szép”-hez fűződő viszonyán. Ugyanígy, a galéria, a művelődés szolgálói értékelhették több évtizedes munkájuk megbecsültségét.

A galéria előnyös alaprajza lehetővé tette, hogy a családnak mind az öt tagja külön teret rendezzen be munkáinak. A legidősebb, Kováts Albert festőművész kiállított képeinek java részével kifejezetten erre a tárlatra készült. Táblaképeinek technikája a ragasztás és festés sajátos ötvözete. Többnyire felragasztott papír alapra fest, de gyakori, hogy a képmezőin váltakoznak, keverednek a festett és applikált felületek. Elsőre a feketével vont súlyos hálózat ágbogai tűnnek fel a nézőnek, s csak később terelődik figyelme a hálózat közeire, az ott zajló rajzos és festői történésekre. A felhasznált papíranyag régi, múlt századi divat- és kézimunka lapokból származik. Nemegyszer a szabásminta finom pókháló-szövete adja a hátteret; erre rétegződnek a kép további síkjai, köztük az egykori kézimunka-minta-töredékeknek a kontextusban különösen ható rajzolatai. „A fegyelmezett képrendszer keretébe szívszorító és nyugtalanító hatású hangok kúsztak” – írta Fenyvesi Márta festőművész. Nyugtalanítóak vagy elgondolkoztatóak lehetnek emellett a festő képcímei is: Einstand, Preambulum, Nincs vigasz, Szabadság, Exit. És persze elmaradhatatlanok a festőt teljes pályáján végigkísérő, mert szinte mindig aktuális Übü-ábrázolásai is.

Kelemen Kata textilművész az utóbbi három év impozáns termését állítja ki. A galéria fehér falától keretezetten mennyezettől a padlóig hullanak alá egyedi és egyéni technikával kivitelezett nagyméretű textilművei. Ha rájuk tekint, távoli és közeli vizuális élmények, a rész és az egész szépségei közt hányódik a néző. Az egyes művek sajátos színvilága, a kompozíció ritmusa és egyensúlya, a környező teret kitöltő-besugárzó műegész adja a megkapó teljesség-élményt; közelről szemlélve pedig az ötletes technikai megoldások, a művész találékonysága ragad meg. Varrás, hímzés, ragasztás, nyomtatás; rétegek és illesztések változatos alkalmazásával valósultak meg azok a jelek, jelformák, kvázi-betűk, amelyekből a művek plasztikai képe kirajzolódik. A nézőt talán a „Bánatkövek” ragadják meg elsősorban. Itt a „tértextil” meghatározás igazán indokolt; a kelme itt köveket formálva kilép a térbe, és a díszítés, az anyagformálás minden csínja-bínja megjelenik rajta. Hasonló eljárással készült textilképeket is láthatunk; itt csupán a keretbe zárt forma és a méret más; az egzisztenciális súly azonos. A művek személyes indíttatásúak. A technikai leleményesség minden alkotásnál a művész benső világát szolgálja. Hűen tükrözik ezt a címek: Múltam emlékei, Jövőm titkai, Maradjon rejtve, Bánatkővel van kirakva. Scriptum sorozat kisméretű grafikái elvontabb tájakra visznek, a talált papírokkal, színekkel, a nyomtatott jelek ötletes formáival való kísérletek tájaira.

Ezen a kiállításon is szembeszökő a fiatalabb generációk másféle valóságszemlélete és médium-használata. Kováts Borbála 100×100-as számítógépes printjei mellett egy A4-es méretű hasonló technikájú sorozatot is kiállít. Képein a látványvilág ezernyi, tízezernyi szilánkja rendeződik újfajta, a művész által meghatározott rendbe. Technikája megköveteli, hogy kiindulásul nyersanyagként már síkba transzponált látvány-elemeket használjon fel. Ezeket az elemeket fényképek közvetítik; fotókat pedig a legkülönbözőbb helyekről ment gépbe a művész: saját felvételektől a privát fotók mellett magazin- vagy internetes képekig. Ám tudnivaló, törekvése az, hogy művei „ne hasonlítsanak semmire”. Mármint semmire a látványvilágból. Ez valójában a művészi alkotás fogalmának egyéni meghatározása. Eddig nem volt dolgokat hozni létre, „láthatóvá tenni a láthatatlant” – Paul Klee, a klasszikus avantgárd lényeglátó szavai is igazolják, hogy csak a technika, a kifejezésmód új, a mai ifjú művész is arra törekszik, hogy formát adjon a világról és önmagáról alkotott nézeteinek. A sok szilánkból és formatöredékből színes, látványos kompozíciókká szilárdult képek épp ezt az ellentmondást hozzák napvilágra: az alkotó az atomizálódott világból törekszik humánus egészet alkotni. A törmelékrétegek közül itt-ott kivillanó értelmezhető nyomok számos asszociációra adnak lehetőséget; falak, melyek körülzárnak bennünket, rétegek, melyek ránk nehezednek, s ahonnan kikívánkozunk.

A „talált tárgy” klasszikus fogalma húzódik át Kováts Gergely kiállított munkáin, ám a feldolgozás, a megjelenítés formája ismét más, friss médium. A Tárgyak a földről-Csepel, 2011 ősz című komplex mű installáció, fotók és talált papírok együttese. Földön talált tárgyak képeit és talált papírokat kör-paszpartuk sorozatába foglaltan állítja ki a művész; s a negatívba fordított felvételekkel az „élőben” kiállított talált tárgyakra is reflektál. Mindez, első körben utalás a környezet gondozatlanságára, az ipari társadalom rendezetlen, szennyes világára, másfelől a dolgok összefüggéstelen, széthulló létezésére. A szürrealizmussal szemben, ahol a töredékek egymás mellettiségéből egy új rendszer, ha abszurd is, keletkezhetett, itt már nincs esély összefüggés megtalálására. Az X= című fotósorozatnál a célszerű cselekvés reménytelensége tárul elénk, amikor a tárgyak, anyagok képtelenek értelmes kapcsolatba lépni; a minden áron hasznosat tenni (főzni) akaró kezek tevékenysége céltalan bohózatba fullad. A video-műfaj idődimenziója lehetővé teszi, hogy a művész a kép keletkezésének folyamatát vizsgálja. Három videó-munkája három módon, esetleges, „talált felvételeken” kutatja a vizuális nyomokat. A Loop 16-nál a képernyő hat sávra osztásával, a Rut-TV esetében az adás egyes elemeinek fixálásával, a Frame-track-nál pedig képrészletek kimerevítésével, egy pillanat összefüggéséből való kiemelésével. Mindezt a terem sarkából Beke László élethű mása figyeli, nem tudni, egyetértőleg, vagy kedvetlenül.

A legfiatalabb kiállító, Kováts Rozália is új rend, összefüggés megvalósítására törekszik fényképeivel. Egyszerű, tiszta eszközökkel, apró tárgyak eredeti szemléletű fotózásával kelti virtuális terek illúzióját. A „talált tárgy” fogalma tehát itt is felbukkan, noha a megtalálás véletlene ebben az esetben inkább „irányított véletlen”, amikoris a művész a képhez illő legmegfelelőbb tárgyat találja meg. A törekvés a művész korához illően pozitív: ellentétben a Gergelynél látott reménytelen hasznosulással, a tárgyak itt megtalálják funkciójukat, egy kívánt képi rendben helyezkednek el. Még akkor is így van ez, ha tudatos törekvésként mindez látszatvilág keretében történik. A tudatosság itt azért fontos, mert ezáltal kétszeres a látszat, az illúzió. Egyfelől a „művészet valóságát” látjuk, nem a külső valóságot; ez az első áttétel, az első illúzió. Ennek kerete a fénykép, mint hagyományos médium. A második látszatot a művész szándéka okozza, amikor olyan látványt, tér-illúziót, látványvilágot kelt, amivel zavarba hoz. Egy nem létező, képzeleti belsőbe lépünk, ami ezáltal létezővé válik. Borbála törekvésével rokon ez: Rozália világa sem akar semmi ismertre hasonlítani, önálló, szuverén világot kíván teremteni, szándékosan nyitva hagyva a kettősség, a látszat és valóság ambivalenciáját. Videó-munkájában mindezt mozgásban dolgozza fel. Ez megerősíti, aláhúzza a művész törekvését, amennyiben a rendszer mozgása mondhatni „a gyakorlatban igazolja” létezését.

Galéria>>

A Kováts Group – Kováts Albert, Kelemen Kata, Kováts Borbála, Kováts Gergely és Kováts Rozália képzőművészeti kiállítása 2011. november 10-től 2011. december 9-ig látható a Csepel Galéria Művészetek Házában.