A sirályok

Minden délután
összegyűlnek a sirályok
a vasútállomás előtt:
Sorra veszik újból a szerelmeiket.

Emlékirataik könyvében
két szantálfa-virág:
hidak lapját jelöli az egyik,
másik az öngyilkosokét.

Egy koldus képet is őrzik,
aki régen a piacról hordta-vitte
az otthagyott hulladékot.

De kis szívük
– az egyensúlyozóművészek szíve –
semmiért sem sóvárog úgy,
mint azért a balga esőért,
amit szinte mindig szél hoz,
amit szinte mindig nap hoz.

Semmiért sem sóvárog úgy,
mint a végeláthatatlan
(thatatlarin, thtatalaran),
örökös váltakozásért
égen és nappalon.

Pávai Patak Márta fordítása