• Irodalom
  • Képzőművészet
  • Ághegy-vendégszám
  • Apokrif-vendégszám
  • Finn lapszám
  • Földem antológia
  • Képírás Füzetek
  • Kereszt különszám
  • Spanyol lapszám
  • Keresés

    Adó 1%-a


















    Madár János versei

    Szólnék hozzád a fénnyel

    Ajkadig emelném a hajnalt.
    Szülőföldünk harmattól megtisztult
    kincseit. Gyűjteném egybe fűszálak
    élein szivárgó tájszólásainkat.
    Szólnék hozzád a fénnyel,
    tavaszra kitárt ég anyanyelvén.
    Csak mélyülne szívünkbe
    a tenger. A végtelennel tündökölve
    élnénk fölgyújtott csillagok között.

    Egyszál időben

    Bomló arccal állunk
    az egyszál időben.
    Évek múlnak –
    bogárban, fában, kőben.

    Sziklák gyógyítgatják
    a hegyek hajszálereit.
    Lüktet a lét édes vize,
    forrása fényt és fényt terít.

    Ragyogtat bennünket
    az elfogyó föld.
    Romlatlan hazádat
    a tűztől örököld!

    Mert feloldozást csak
    égő, tiszta homlokod adhat.
    Tiszta szótlanságod,
    ha nyelved megmaradhat.

    Arcunkból virág lesz

    Az idő véget ér bennünk.
    Megtörténik velünk is a csönd,
    szemhéjak ítélete. Arcunkból
    virág lesz vagy fekete föld.
    Az utolsó tavasz törékeny vére.
    Hiába menekülsz gyermekek
    arca mögé. Tekintetedből
    kiűzetik a fény. És az éjszaka
    hatalmas rögöket görget
    rád. Hogy a rend nyirkos
    enyészete épüljön tovább.

    Vallomás a Mátrában

    Ez az erdő szeret minket.
    Égbe kapaszkodó ágaival fölemel.
    Nézd a fecskék meg-megvillanó
    szárnyát! Gyöngéden kutat a fény,
    és szívünkre lel. Évszázados
    aranygyűrűiket hogy mutogatják a fák…
    Eljegyezte őket – veled-velem –
    a végtelen világ. Ne is szólj kitakart
    sebeinkről – – –, csak nyíló virággá
    változzon szemed! A tavasz legszebb
    víztükrében arcunkat fölismered.
    Ott vagyunk mi már a kövekben,
    a szavakon átbukó lélegzet
    alatt. Ölelj át és csöndesen énekelj,
    énekelj – mint a Nap! Gyermekeink
    majd örökbe fogadnak minket. Kicsi
    kezükben csillag gyúl, és fölszárítják
    szétszórt lépteinket. Áttetsző, fényes
    hullámokkal jön el az éj. De addig
    szívemben lüktess, ne félj!

    Egyetlen

    Te ott állsz a fénylő fák alatt.
    Ajkadon gyönyörű csönd az ének.
    Nekiütődik egy árva csillag
    az éjszaka sötét szögletének.

    Mert a falakban megered arcunk,
    szívünkre árad a tenger.
    Egymásért örvénylünk szüntelen.
    Világot megváltó tenyereddel.

    Már csak te adhatsz jövőt.
    Halálig kitartó kegyelmet.
    Keselyűk éles karmai ellen
    emberhez méltó fegyelmet.

    Szóljon hozzá!