Madár János versei
Szólnék hozzád a fénnyel
Ajkadig emelném a hajnalt.
Szülőföldünk harmattól megtisztult
kincseit. Gyűjteném egybe fűszálak
élein szivárgó tájszólásainkat.
Szólnék hozzád a fénnyel,
tavaszra kitárt ég anyanyelvén.
Csak mélyülne szívünkbe
a tenger. A végtelennel tündökölve
élnénk fölgyújtott csillagok között.
Egyszál időben
Bomló arccal állunk
az egyszál időben.
Évek múlnak –
bogárban, fában, kőben.
Sziklák gyógyítgatják
a hegyek hajszálereit.
Lüktet a lét édes vize,
forrása fényt és fényt terít.
Ragyogtat bennünket
az elfogyó föld.
Romlatlan hazádat
a tűztől örököld!
Mert feloldozást csak
égő, tiszta homlokod adhat.
Tiszta szótlanságod,
ha nyelved megmaradhat.
Arcunkból virág lesz
Az idő véget ér bennünk.
Megtörténik velünk is a csönd,
szemhéjak ítélete. Arcunkból
virág lesz vagy fekete föld.
Az utolsó tavasz törékeny vére.
Hiába menekülsz gyermekek
arca mögé. Tekintetedből
kiűzetik a fény. És az éjszaka
hatalmas rögöket görget
rád. Hogy a rend nyirkos
enyészete épüljön tovább.
Vallomás a Mátrában
Ez az erdő szeret minket.
Égbe kapaszkodó ágaival fölemel.
Nézd a fecskék meg-megvillanó
szárnyát! Gyöngéden kutat a fény,
és szívünkre lel. Évszázados
aranygyűrűiket hogy mutogatják a fák…
Eljegyezte őket – veled-velem –
a végtelen világ. Ne is szólj kitakart
sebeinkről – – –, csak nyíló virággá
változzon szemed! A tavasz legszebb
víztükrében arcunkat fölismered.
Ott vagyunk mi már a kövekben,
a szavakon átbukó lélegzet
alatt. Ölelj át és csöndesen énekelj,
énekelj – mint a Nap! Gyermekeink
majd örökbe fogadnak minket. Kicsi
kezükben csillag gyúl, és fölszárítják
szétszórt lépteinket. Áttetsző, fényes
hullámokkal jön el az éj. De addig
szívemben lüktess, ne félj!
Egyetlen
Te ott állsz a fénylő fák alatt.
Ajkadon gyönyörű csönd az ének.
Nekiütődik egy árva csillag
az éjszaka sötét szögletének.
Mert a falakban megered arcunk,
szívünkre árad a tenger.
Egymásért örvénylünk szüntelen.
Világot megváltó tenyereddel.
Már csak te adhatsz jövőt.
Halálig kitartó kegyelmet.
Keselyűk éles karmai ellen
emberhez méltó fegyelmet.
2012. február 15. / Szerző: admin
Címkék: irodalom, Madár János, vers
www.nka.hu


















