Két, 30 × 40 cm-es munkát kaptam Sándortól, valamikor 2001 októbere után. Nem tudom felidézni az ajándékozás körülményeit, s az időpontot sem jegyeztem fel. Mindenesetre emlékezetem szerint a KAS Galéria-beli kiállításának megnyitója és az ajándékozás között több hónap, talán egy év is eltelt. Az első benyomásom az volt a két műről, hogy nem reprezentálják Bátai művészetét; legalábbis azt a rangos fejleményét nem, ami a 2001-es kiállítás meghatározója volt. Ezt a gondolatomat igazolni látszanak a hátoldali feliratok is. „Bátai Sándor 2000”, „Töredékek c. sorozat 1999–2000” és „Kapolcs kastély, Művészetek völgye 2000. július 16–23” olvasható mindkét művön. Vagyis az általam megnyitott kiállításnál korábban keletkeztek, s hangsúlyozottan részei egy sorozatnak, amelynek e két munkán kívül alighanem még több alárendelt, egyenrangú tagja lehet. A részek együttesen képviselik a közös cím által megjelölt gondolatot: Töredékek, azaz a két képnek nincs saját címe, identitása. Ez azt tükrözi számomra, hogy tapasztalatszerző, kísérleti munkákról van szó, melyek mintegy előkészítői lehettek a nagyobb szabású, meghatározó műveknek.

Az alkotások – technikájukat tekintve – pacskolatok, de a régészetben használatos eljárás (egy tárgy rücskös felületéről, faktúrájáról képlékeny anyaggal történő mintavétel) továbbfejlesztésével készültek. Feltételezem, hogy a munkafolyamat valamelyik fázisában Bátai festéket ad az anyaghoz, ami kiemeli, árnyékolja az egyébként színtelen plasztikát. Az egyik (nevezzük Címeresnek), egy szép régi koronás-címeres tégla lenyomata. A címer két oldalán A és M betűk. (Tükörfordításról lévén szó M és A). A téma szakértői bizonyára meg tudnák mondani azt is, hogy a „modell” mikor és melyik téglagyárban készült. (Veszprémben láttam egy téglagyűjteményt.)

A másik munka – technikai értelemben – kevésbé sikerült. A festékanyag nem rajzolja eléggé körül a tábla jeleit. Így csak feltehetjük, hogy valamely közmű útbaigazító táblájának a pacskolata (?) volna. De szemlélhető ez a tábla másként is: ha a dolog titokzatosságát helyezzük előtérbe és a lap faktúrájára, árnyalataira figyelünk.

Ennek ellenére a Címeres a kedvencem, amit igazol, hogy ez kapott helyet az előszobánk falán, sok más hozzám közel álló mű között. A másikat is (legyen a neve Homály) kitenném, de szűkölködöm szabad falfelületekben.