Készülődés Pazsgába
Ha kényes sorsod Pazsgába visz egyszer,
És már tudod: minden, végleg jól van,
Köszöntsd vígan az öreg mestert,
Ágszobrai közt, a lila hóban.
Kéregpohárban nyírfa nedve,
Derítsen, s hallgass öthangú dallamot.
Örök erdő jön feléd, megelevenedve,
S egy költő, ki medvenyomokon ballagott.
Jó ott járni, hol sose járunk többé.
Magtárrá alázott templomok között.
De lelkünk egyszerre égé és földé,
S száműzött istenünk visszaköltözött
Kézfogásba, varrottas ing korcába.
Fagyott vállunk rokonság fogja át.
Ritka tudás, hogy nem éltél hiába.
S ki űzött – névtelen kergeti önmagát.
Ebben a pöffeteg, rút világban
Maszkok között őrzöd az arcod.
Szemedben északi ragyogás van.
Ez a szerelem elrejtett, megtartott.
Erre gondolj, s pördülj az örök hóban.
Szégyen nélkül karold az öreg mestert.
Ha átlépsz a messzi küszöbön szótlan.
Ha kényes sorsod Pazsgába hoz egyszer.
A Kővadászok Klubja
A Kővadászok Klubját megnyitom.
Vigyázzatok, el ne nyomjon az álom.
Tudom: amikor pipacsok voltatok,
Zengett sok sejhaj, virágdinomdánom.
A kővadászok a hűség fiai –
Közéjük állni: sem dics, sem botorság.
Ti, akik valaha pipacsok voltatok,
Tudjátok, milyen egy vérben ázó ország.
Talán még annyit: ez itt nem vetés,
Ez az egyszerű, kedves lándzsaerdő.
Amikor még pipacsok voltatok,
Nem tudhattátok: ez a kor is eljő.
A K. K. tőletek mit sem követel.
Megteszi más úgyis – s mindenáron.
De ti valaha pipacsok voltatok.
Vigyázzatok, el ne kapjon az álom.
Végül: a K. K.-ba belépni se kell.
Ki belép, intézze szabadon sorsát.
És emlékezzen: pipacsok voltatok,
S beszőttétek a nyári Európát.
Arany-balladák
Királyasszony kertje
Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa.
Szőke leány, barna.
Kinek énekelsz te,
Hol van a te kerted,
Kire veted szemed fényét,
Mibe lehelsz lelket?
Szemed előtt történt,
Tanúskodhatsz róla:
Szép Záchklára-virágaid
A földre tiporva.
Záchfelicján-erdőd
Fagyos lánggal ég el.
Föl sem melegíti tested,
Nem vigasztal fénnyel.
Szemed előtt tették,
Tanúskodhatsz róla.
Kitől némaságot várnak,
Nyissa száját szóra.
