Takács Mátéval ahhoz a generációhoz tartozunk (a köztünk lévő pár évnyi korkülönbség ellenére), akik értik a következő mondatot: никто не отсутствует. Ezzel kezdődött minden oroszóra. Jelentettük a товариш учительница-nak, hogy: senki nem hiányzik, vagy éppen: отсутствует, azaz hiányzik XY.
Az igazolt hiányzás a tanintézményekben épül be alapfogalmaink közé, itt azt jelöli, ha valaki igazolni tudja az iskolából való távol maradásának okát. Azaz van legális indoka a hiányzásra. Ilyen értelemben az igazolt hiányzó az, aki indokoltan mulaszt, marad távol.
Takács Máté jelenlegi kiállítása egyrészt általánosan a hiányzás tényéről, másrészt a hiányzó személyekről mint egyedi esetekről szól. Képei emlékeznek és emlékeztetnek, mementókként állnak előttünk. Egészen személyes, bensőséges megemlékezések és emlékeztetők vannak köztük, amelyek a képpé formálás és a képpé válás által egyetemes emlékezetté tágulnak.
Az emlékek felderengő, mélyről előrajzó és egymásra rakódó rétegeit a pausz alkalmazása teszi még szemléletesebbé. Úgy homályosítják a látványt a pauszlapok a képeken, ahogy az emlékek derengenek, tompán. Sokszor szándékosan nem akarunk emlékezni, máskor pedig akaratunk ellenére ködössé válnak az emlékek. De egyes részletek élesen körvonalazódnak, akárcsak Takács Máté figurái a pauszok felületén.
A képek szereplői olykor egészen hétköznapi emlékek, mint a párzó kutyák (Párosodás), egy riadt gyermekszempár (Néma), utazások emlékképei (Vlagyivosztoki emlék), irodalmi személyek (Henry Miller) és olvasmányélmények felidézései, ahogy a Japan című képen Peter Handke: Mikor a gyermek gyermek volt című versének részletei olvashatók. A gyermekkormeghatározó szereplői konkrétan is megjelennek. Egyrészt a művész kislányának szavai által, másrészt az Igazolt hiányzó 2. című, a saját pár cipőjét felhasználó objekten Máté a nagypapáját idézi meg.
Itt nagyapja 1956-os kihallgatási jegyzőkönyvéből vett idézettöredék látható, egy személyes történet fragmentuma, amely azonban a történelmi esemény által ismét egyetemes léptékű momentummá, sőt monumentummá válik.
A groteszk Takács Máté művészi közege, az irónia világában érzi leginkább otthon magát. Ezekben a humorral átszőtt képeiben azonban mindig van elgondolkodtató tartalmi elem. Egyrészt hol ironikus, hol éles kritikai megfogalmazások napjaink torzult értékrendjével, vagy kifejezetten a fogyasztói társadalommal szemben (Az vagy, amit megeszel; Felettes én alantas én; Mit miért teszel mit miért eszel), másrészt abszurd korrajzok (A feketerigó a verébre gondol, Mindenből olvasok, Képmutató, Egy nyúl védőszentjei, Régi barátság).
Az Igazolt hiányzó képcím utal tehát egyrészt konkrétan a saját, személyes családunkra, az onnan elvesztett személyekre, akik már nem lehetnek köztünk. Az igazolt hiányzás a képekről hiányzó személyekre, a fiktív vagy valós családtagokra, iskolai távolmaradásokra vonatkozik. De átvitt értelemben van egy általánosabban értelmezhető család is, a művészet. A kiállítás címe pedig, az Igazolt hiányzó, az ebből a családból igazoltan távol maradóra vonatkozik, aki az Outsider című képen meg is jelenik. Ő nem más, mint a művész, Takács Máté maga.
A művészet nem uniformis, amit bárki magára húzhat, és ezáltal csatlakozik az azonosan gondolkodók, illetve alkotók táborához. A művészet ugyanis éppen az önálló egyéniségek egyedi és eredeti gondolatai, alkotásai révén gyarapodik. Szerencsére mindig akadnak művészek, akik mit sem törődve a művészeti élet csatározásaival, az ott zajló rivalizálásokkal, a hazai és nemzetközi trendekkel, csak teszik az egyetlen hiteles dolgot, amit művész tehet: alkotnak. Függetlenek tudnak maradni és szabadok. Takács Máté ilyen trendeken és művészeti irányzatokon kívül álló alkotó.
Ennek a szabadságnak azonban ára van. Ugyanis ez a kívülállás nehéz helyzet. Az ember vállalja azt, hogy magára marad, olykor egészen reménytelenül.
A helyzet fonákja éppen az, hogy ahhoz, hogy egy nagyobb közösséghez, amit művészetnek neveznek, tartozhasson valaki, ahhoz magára kell maradnia. Az alkotás csendes magányában, egyedül. Engedve, hogy gondolatai és általuk az autonóm művészet szelleme szabadon szárnyalhasson.
Ahogy az életben is, úgy a művészetben is igaz, hogy végső soron az ember csak önmagára számíthat, egyetlen mérce van, aminek meg szeretnénk és meg kell felelnünk. És ez a mérce saját magunk. Éljük az életünket, párkapcsolatban vagy éppen magányosan, olykor társas magányban, de végső soron magunk vagyunk, egyedül. Néha hiányoznak nekünk, de legfőképp arra vágyunk, hogy mi hiányozzunk.
A média által naponta sulykolt illuzórikus, sikerorientált világában sajnos túl sokan bolyonganak a trendek útvesztőiben. Művészként azonban nem karriert kell építeni, hanem az életet élni – és a nagy egészhez, a művészethez hozzátenni valamit, amit vállalni tudunk és akarunk, amivel többek leszünk mi is, és amitől teljesebbé válik ébren átélt és álmodott világunk. Ahogy Takács Máté is teszi. Mert nem tehet mást. De ne gondoljuk, hogy ez az út egyszerű. Sőt. Nagyon sok nehézséggel és lemondással jár. A hiányzó ugyanis nem csak távol marad, de mulaszt is, azaz a nélkülözés mozzanata is hozzá kapcsolódik. A kívül maradó művész miről mond le? Egy biztonságos langymeleg közegről és a sikerről, vagy legalábbis annak illúziójáról. A siker kétélű fegyver – egyrészt elbizakodottá tehet, másrészt a hiánya elkeserítheti az alkotókat.
A kiállítás címe, az Igazolt hiányzó, jelentheti a művésznek ebből a sikerrel kecsegtető művészeti közegből való kiválását. A hiányzás ebben az esetben nem negatív tartalmú, hanem éppen az autentikus magatartást jelzi, és ezért legális, vagyis igazolt. A valódi sikert pedig a kiállításokon való személyes visszajelzések, a közönség reakciói jelentik.
Mindazok, akik a kiállításmegnyitóra elmentek, a siker egy-egy darabkáját vitték magukkal Takács Máté számára. Ők mind sejtették, amit a tárlat meg is erősített számukra. Azt, hogy Takács Máté trendkívüli művész.
Igazolt hiányzó – Takács Máté kiállítása
Klauzál 13 Galéria
2014. április 4. – június 3.