Kopi Mundi autodidakta alkotó, mind a képzőművészetben, mind a zenében. Szobrai élő alkotások, történetük van, és az alkotó belső indíttatásából lépnek elő. Fiatal korában sokfelé vándorolt – igazi csepűrágó módjára, utcazenélésből és saját készítésű „barváj”-aival kereste a betevő falatot. Bejárta Dél-Franciaországot, de az alföldi tanyavilágot is mint vándorciterás. Jelenleg Zebegényben él feleségével és kutyájával. Az emberek társaságánál jobban kedveli a „barváj” népséget, „akik” benépesítik otthonát. Én a tavasz első napján látogattam meg őket. Szívélyes fogadtatásban részesültem, és meghallgathattam történeteit, amit röviden az alábbiakban foglalnék össze.
Kopi Mundi Zoltán: Bohóc
A „barváj”-okról gyermekként hallott először életében egy öreg bácsitól, aki elmesélte neki, hogy ez a népség ősidőktől fogva itt lakott a zebegényi Duna-szakasz egyik szigetén. Kezdettől fogva bohókás, csúfolódós társulat volt. Zenélni nem tudtak, de imádtak. Erről kapták gúnynevüket: baromira vájt fülűek. Bár eredetileg nem ez volt a nevük, talán „csecsebimbó”-evőknek, vagy valami egész másnak hívhatták őket. Mindenesetre ők naphosszat csak táncikáltak és muzsikáltak „vituláikon”, ami egy négyhúros vonós hangszer, és uszadékfából készült. Kopi Mundinak is van egy saját készítésű vitulája, amin eljátszotta nekem a barvájok nótáját. Tudniillik a barvájok csak egy nótát ismertek, bár azt mindannyian teljesen másként játszották. Ez persze jellemző szabad, önfeledt életvitelükre. Szóval boldogan éldegéltek ezen a kicsi dunai szigeten, egészen addig, amíg egy csúf boszorkány nem érkezett a vidékre, akit – csúfolódós társaság lévén – mindjárt gúnyolni kezdtek. Ebben az esetben azonban rossz lóra tettek, ugyanis a csúf boszorkány varázserejénél fogva uszadékfává változtatta őket, azzal az átokkal, hogy addig maradnak, a rájuk amúgy egyáltalán nem jellemző „fásult” létállapotban, amíg valaki életre nem kelti őket, történetesen az utolsó barváj.
Dióhéjban ez a barvájok rövid története. Amikor arról kérdeztem Kopi Mundit, hogy milyen metódus alapján készíti szobrait, elmesélte, hogy ezeket ő olyan fütyülős barvájoknak hívja, és Duna parti sétáin szokott találkozni velük, amikor is egy bizonyos jellegzetes fütyülés üti meg a fülét, mindjárt a hang irányába tekint, és mindig meglátja őket, illetve az uszadékfát, amibe a boszorkány zárta, akkor hazaviszi, és némi festék segítségével életre kelti őket.
Valóban ott nyüzsgött körülöttünk ez a színes társaság, és a beszélgetés szüneteiben velem együtt hallgatták Kopi Mundi uszadékfából készült vituláján megszólaltatott muzsikát.
