Ő1
valahová innen el nem tudom mit is látok ott felhő vagy gőzmozdony fújtatása tűz és víz feszíti egymást továbbgördül fékez távolodik csak egyszer választhatok igazán utána soha többé valakihez kapcsolódni igazából egy kinyújtott kézhez egy fa kinyúló ágához belemenni a természetbe aki én vagyok kiterjedésem mindent egybefog fák anyagában a rost vagyok az évgyűrű leszek inkább amelyik növekszik magamnak növesztem odabent számolgat az anyag bennem észrevétlenül kirándul ott hever egy tisztáson a madarak madárhangjaiban pittyen a reggeli párában gomolyog el kiránduló és gomolygó anyag vagyok
Ő2
főtt tojást pakoltunk paradicsomot zöld hagymát nagyapám úgy mondta mindig kirándulótojás – keresünk egy patakpartot mindig patakpartot keresünk és mindig ugyanazt ezért javasoltam ezt a helyet mert itt lenni jó itt mindig jó megenni két-három kirándulótojást az ég kék itt mindig olyan szokott lenni a patakon meg néhány óra alatt megépítjük azt a gátat amit mindig megépítünk következőkor még látszanak a nyomai és mire elkészül az új már itt a délután
Ő1
az elégedettséget utáltam mindig az önelégült pofákat ahogy látszik rajtuk azt képzelik övék a világ – enyém patakom erdőm házam feleségem mondják s nem is látnak mást csak birtokokat jelző m betűket mindenütt és azt ahogy fölperzsel egyszer mindent itt a nap el sem tudnák képzelni makogó barlanglakók lennének rögtön mindent elveszítenének a sugárzó fényben ahol állnék s végignéznék a tájon
Ő2
a végtelen nyugalmat szerettem mindig azt hogy elnyújtózhat az ember a tárgyak közt és azok engedelmeskednek neki zöld lesz a fű s a patak csörgedezik mert így kell csörgedeznie ez az élet ahogy a barátom is mondta egyik este ami kell az kell és meg kell látni csak hogy mi az ki kell nyújtanod a kezed bármikor ott van s bármikor megérintheted
