Évek
hófehér szőr tenyészik az
évek hátán,
nyargalnak, vad ajkuk tüzet
szór.
minden pillanat jelentős.
elfordítják
a fejüket és tekintetüket a
szakadékokra függesztik.
erdő fái az évek, magasak és
merészek, de én mögéjük
látok.
hajlékonyak mint a lovak
gerince.
futnak ezrével és százezrével,
és én nem találom köztük
magam,
és csak annyit kérek, hogy ne
haragudjanak rám, amiért
semmit sem értek.
és brummognak az évek,
hümmögnek,
köhécselnek, és jön apám és
nagyapám,
emlékük harsan váratlanul.
nem tudom eldönteni,
milyenek voltak, kicsinyek
vagy
nagyok, és lengett-e a
szakálluk, ha menekültek.
kiszakítottam magam
belőlük,
könyörögve, hogy
szeressenek, de ők csak
játszottak a hegedűjükön.
hófehér lovak az évek, ezer
ló vágtat.
utamat állják az erdő fái,
éveim.
ükapám menekül egyenesen,
ükanyám
számítgatja az ifjúságot.
farkasszemet
nézünk, időtapasztalatot
keresünk európában.
állunk a mindenség
korszakának szélén.
Magén István grafikája
Születésnapodra
szállsz az ifjúság peremén
félig a t(T)itánon heverve
félig az istenséghez közel
(Elfulladt hangon mondom:
előéletem lettél.)
arcoddal félig eltakarod
a f(F)öld arcát
rásimulsz a világmindenségre
a bolygókra melyek mind
ifjúságod szökevényei.
(És őrzöd közös titkaidat
a csillagokkal.)
hatalmas a szó ha beszélsz
de suttogásig halkulnak
a mondatrészek. (Meg nem írt
mítosz vagy, európai.)
mint a gazella szökkensz.
királynő vagy
a t(T)eremtés Könyvének
interpretációja
elégedetten szolgálnak az évek
mert édes a tányér, melyből eszel.
helyed foglalt a mindenségben.
felkelsz mint a nap.
szeretetté válik sugárzásod.
fiatal vagy és szép.
mint a megszállott barlangász
kutatom járataidat.
és te kegyes nevetéseddel
csak megcsiklandozol.
