2011-ben a kaposvári Vaszary Képtárban egy, a közönség előtt addig kevésbé ismert művész robbant be a köztudatba: Feledy Gyula Zoltán képe a zsűri döntése nyomán a tárlat fődíját kapta meg. A művek sikere érthető volt azok számára, akik már korábban is figyelemmel követték alkotói pályáját: az elismerés a művek sugárzó esztétikumának, precíz felületképzésének, éteri tisztaságának szólt.

Feledy Gyula Zoltán (Sajószentpéter, 1945. április 12.) viszonylag későn, a 2000-es évek elején kezdett festészettel foglalkozni. Ekkorra már sikeres állatorvosi és polgármesteri évek voltak mögötte. (A rendszerváltás óta Kötcse település választott első tisztségviselője.) Nagybátyja, Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikusművész révén magától értetődő módon kötődött a modern művészethez. Különleges grafikai gyűjteménye, majd Miró, Klee, Rothko és Klein festészetének tanulmányozása terelte érdeklődését a művészi önkifejezés irányába. Művészbarátai, Szőke György és Megyik János biztatására kezdett komoly festői kísérletekbe.

Feledy Gyula Zoltán

Feledy Gyula Zoltán

Az évtized elején elsősorban az absztrakt expresszionizmus vonzáskörében dolgozott. E korai alkotásai a szabad képi asszociációkon alapuló örömfestészet spontán megnyilatkozásai voltak. Művei inkább a keleti kalligráfiákhoz álltak közelebb, ahol a festői és grafikai elemek egy-egy koncentrált gesztusba ötvöződnek, illetve az ecsetnyom belső lelki automatizmusok kisugárzásának tekinthető. Feledy Gyula Zoltán az amerikai helyett a magyar absztrakt expresszionizmus hagyományait folytatta action painting-szerű motívumrendszerének felépítésekor. Intenzív, robbanásszerű gesztusai nem a végtelenbe futottak, inkább behatároltak és megtervezetten strukturáltak voltak: a tudatosan átgondolt mozdulat egy-egy képzetes csomópont, belső mag köré szervezte a képi kompozíciót. Feledy valamennyi felvetése egy friss és közvetlen önkifejezés eredménye volt, amely az ősforma megszületéséhez, egyfajta kozmikus ősrobbanáshoz hasonlított, és egyúttal impulzív energiákat közvetített. Már ekkor feltűntek elegáns színkompozíciói: élettel teli színritmusokkal, kivetülésekkel, pulzálással tette átélhetővé a gesztus keletkezésének élményszerű folyamatát.

A 2000-es évek közepe körül hatalmas váltás tanúi vagyunk az életműben. Feledy Gyula Zoltán újabb sorozatai egyre kevésbé alapultak a szétfröccsenő színes festék izgatott expanzióján. Az ősforma teremtésének intenzív drámáját egy befelé forduló attitűd váltotta fel, az extatikus hangot szordínós lecsendesülés követte. A színek egymáshoz közelálló karakterűvé redukálódtak, a kalligráfiák kifelé terjeszkedő, motorikus gesztusa monoton ritmussal ismétlődő, egyúttal szemlélődő és meditatív állapotnak adta át helyét. A művészi váltást olyan átkötő képek jelezték, melyekben az orgiasztikus színeket okkeres, barnás tónusok, illetve fekete felületmanipulálás váltotta fel. A belső átalakulás a gyermekkor mélyéből szó szerint kibányászott emlékek felidézésével folytatódott. A művészt korai élményei az észak-magyarországi, sajószentpéteri bányavidékhez kötik, ahol gyermekként sok időt töltött el. A tárnákba bepillantva mélyen tudatába ivódott, alapélményévé vált jellegzetes színével, faktúrájával, súlyos érzéki karakterével a szén fekete matériája. A régi bányavidékhez kapcsolódó mementóként festette a JÓSZERENCSÉT! (Tisztelet a bányászoknak) I. (2010) című képét, amelyet egyfajta fordulópontként értelmezhetünk az életműben. Az említett személyes élmény segített Feledy Gyula Zoltán számára továbblépni egy elmélyültebb és egyben redukáltabb képi világ felé, amit monokrómnak hívnak. A szín, a matéria és annak belső mágiája ettől kezdve komolyabban foglalkoztatták.

A monokróm festészet a modern képzőművészet egyik különösen érdekes vonulata: immár több mint 100 éves múltra tekint vissza. A Nabis-művészek által megfogalmazott gondolat – miszerint a kép nem egy konkrét tárgy, alakzat, forma, hanem egy, a művészben élő belső kép, a lélek képmása – már megelőlegezte az autonóm képalkotást. A 20. században az orosz Malevics a tiszta festészet megteremtésének igényével lépett tovább, és egy belső törvényekre figyelő, spirituális művészetet teremtett szuprematista négyzeteivel. Malevics folytatói a kortárs művészetben azok az absztrakt expresszionista művészek, köztük Mark Rothko, Ad Reinhardt, Barnett Newmann, Yves Klein, akik az 50-60-as években dolgozták ki a colour field és az egyetlen színből álló monokróm festészet radikálisan újszerű elméletét.

Feledy Gyula Zoltán munkája

Feledy Gyula Zoltán munkája

Az évtized második felében a Feledy Gyula Zoltán által indított új képek is monokróm jellegű, üresnek ható, „colour field” felületek, ahol a szín semmiféle mögöttes tartalmat, elvont üzenetet nem tartalmaz, ehelyett saját magát nyilvánítja ki. Az elegáns, érzékeny szépségű képmezőkben a művész maximálisan kihasználja a szín sajátosságaiból, karakteréből adódó lehetőségeket. A monokrómia számos megoldását alkalmazza: van, amikor tompa, hűvös és kissé távolságtartóan matt felületeket hoz létre, máskor a sokszoros festék- és lakkrétegből felépített, ragyogó intenzitású színmegnyilatkozás nyújt hasonlóan különleges esztétikai élményt. A szín belső, sajátos karaktere, az egymásba játszó színdimenziók, az alulról felsejlő színrétegek, illetve a fedő felületek artisztikuma és fakturális sajátosságai egyformán érdeklik a művészt.

Feledy Gyula Zoltán alkotásainak létrehozása során elfordult a hagyományos képalakítási módszerektől, hogy újszerű módszereivel változatosabbá és egyben esztétikusabbá tegye örömteli világát. Az évek során egy sajátosan egyedi technikát kísérletezett ki: hengerléssel, öntéssel, merítéssel, folyatással, csiszolással, összességében a nyomhatás sokféle módszereivel alakította ki egyéni világát. A festőhengerrel vagy öntéssel 4-5 színréteget visz fel a vászonra fedő módon egymás fölé, majd lehúzza a felesleges festéket. Eredményeképpen egy ecsetnyomokat nem hagyó felületet hoz létre, amely azonban nem homogén színmező. A mélyen fekvő rétegek modellálják, sejtelmesen átszínezik a felette lévő rétegeket. A képet az alakítás során alkalmazott, esetenként erősebb kézmozdulat strukturálisan is tagolja. A különböző erősségű nyomás hatására a felül lévő színréteg kinyílik, és feltárulkozik a kép mélyén rejlő, alsó színmező. Más személyes gesztust a művész nem enged a kép felületén, sőt színdimenzióinak érzéki szépségét a felület artisztikus csiszoltságával fokozza.

Feledy Gyula Zoltán képei nem kétdimenziós festmények, sokkal inkább térben is értelmezhető alakzatok. Ez a hihetetlen gonddal és precizitással kialakított festői világ egyfajta átjárást képez a sík és a tér között. A festmény nem egyenlő a velünk szemben megjelenő, kidolgozott színmezővel, a rámán behajtott vászon szélein lecsorgó festék ugyanolyan lényegi része az alkotásnak, mint maga a képtükör. Ahogyan a festmény folytatódik az oldalán lecsorgó festékpásztákban, úgy tárul fel maga a művészi szubjektum, úgy válik a kép az anyaggal folytatott küzdelem dokumentumává. Metaforája a tökéletes optikai dimenzió megteremtéséért folytatott harcnak, ami a végtelenség pszichikai érzetét, az anyagtalanítás utópiáját, az alakítás spirituális aspektusát kíséri. Feledy Gula Zoltán alkotásaiban így összegződik a művészet égi és földi, metafizikus és materialista dimenziója.


Galéria > Feledy Gyula Zoltán képei