10 nappal azután, hogy elmentél, Erdélybe utaztam a Kolozsvári Magyar Napokra – jórészt közös barátainkkal. Folyton arra gondoltam, hogy én most itt és oda, Te pedig vajon hol és hova. Zalán Tiborral ültem a torockói éjszakában, valamikor augusztus 17. és 18. határán, s Rólad beszélgettünk, meg arról, meglehet, lassan jobb az „odaát”, ott vidámabb a teraszon a társaság. Te már tudnál erre válaszolni, „okos felnőtt” – sokat segítenél.
Egy versmondó-versenyen zsűriztem nemrég, szervezője Tar Patti volt, másik közös barátunk: választhatóak voltak a verseid, az életműved, s nagyon fura és nagyon szép volt Téged így, középiskolásoktól hallani. Értették és érezték, amit mondasz. Tamás: megérte…
Ott voltál, jelen voltál. S amíg élő és értő magyar irodalom lesz, addig ott is, de itt is jelen kell lenned: de ez már a mi felelősségünk. Te megtetted, ami a Te dolgod
