Baksai József új rendszert teremtő, kisméretű akvarell-ceruza-kollázs sorozata 2009-ben kezdődött, az első több mint száz képpel. Ezeknek az azóta folyamatosan készülő apró, tenyérnyi képeinek technikája alapvetően akvarell, de ezt olykor kiegészítik ceruzával rajzolt, vagy ragasztott, applikált részletek. Akadnak köztük önkollázsok, betűkkel, tépéssel, pauszpapírral kombinált vízfestmények. Akárcsak olajképeit, ezeket a miniatűröket is a rétegzettség jellemzi. A technikai és méretbeli eltérések mellett ez az egyik állandó eleme művészetének. A másik a tematikai következetesség, hiszen akárcsak olajfestményeinek, illetve ceruzarajzainak egy részén, ezeken az apró képeken is főként az antik mitológia szereplői, az ókori görög, egyiptomi vagy krétai történetekre utaló motívumok, illetve az Ó- és Újszövetség mozzanatai, szimbolikus alakjai jelennek meg. Alapvetően ugyanazokat a témákat járja körül, dolgozza fel újra, a korábbi műegyütteseinél alkalmazotthoz képest kissé eltérő technikával. A folyamatosan készülő sorozat képeinek visszatérő szimbólumai gazdag jelentéstartományt ölelnek fel. A koponya például a Trepanatio (koponyalékelés) profán szertartásától a Koponyák hegye szakrális helyéig különböző kontextusokban jelenik meg. Az edény a napkeltét beváró Hajnalcsillagtól a Vacuumon keresztül, az isteni tisztaságon át a halálig (alkonyig) több értelmezésben is feltűnik, a kígyó pedig egyszerre a Változhatatlan és a Mutatio (változás) jelképe. Ezeken kívül más motívumok: a rózsa, a hal, a forrás, az angyal, illetve a vörös szín itt is több képen szereplő, gazdag asszociációs lehetőséget kínáló szimbólumok, akárcsak olajfestményein. Ahogy azt Baksaitól, e művek alkotójától s egyben állandó tényezőjétől megszokhattuk.
Baksai József: Hajó, 2008
Ezen képeinek is visszatérő elemei még a szárnyas lények, angyalok, az isteni küldöttek, akik összeköttetést jelentenek az égi világgal. Isten jelenlétére utaló motívumok a ház (Hajó) vagy sátor (Kinyilatkoztatás), illetve a láda. A láda mint lezárható forma védelmet nyújt, s a hajó és a keresztény egyház, valamint az ótestamentumi frigyláda (Láda) ikonográfiai megjelenítésével egyaránt összefüggésbe hozható. A láda egyes képeken (Feltámadás) koporsó, szarkofág értelemben van jelen, elrejtő, befogadó formája a halál és a titok metaforájává is válik Baksai kisméretű alkotásain (Tanúság).
Másik, korábbi munkákon is gyakran ábrázolt téma a víz. A víz mint a négy őselem egyike, megjelenik forrásként (Aganippé), páraképződményként (Hajnal), Eső formájában, illetve a halak éltető közegeként egyaránt. Ábrázoláshoz többször a pausz áttetsző opálos felületét használja. A hal Baksai több képén is Krisztus jelképeként van jelen. Ezt az összefüggést címében is jelzi az ICHTYS című munka. Ógörögül a ’hal’ – IΧΘΥΣ (ikhthüsz), amelyet az ókeresztény művészetben titkos rövidítésként értelmeztek, s így azonosították a halat Krisztussal: „Ieszousz Khrisztosz, Theou Üosz, Szótér” (magyarul: „Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó”). A halábrázolás egyben a víz általános érvényű jelképe is, így az első keresztények számára a vízzel való keresztelésre emlékeztető jellé vált. A víz tisztító és védelmező erejére utal még a Megtisztítás, illetve a Szent Bertalant ábrázoló képen a harmat, amely az isteni kegyelem jele. Krisztussal függ össze a Stigma című kép is. Krisztus sebeit korábbi olajfestményein vörös rózsával szimbolizálta. Jelen sorozatában a tenyérből kifakadó, tépett fehér sebként jeleníti meg a stigmát. A Flóra című képen viszont megjelenik a vörös rózsa, amely arra utal, hogy az első rózsa egy nimfa testéből lett, a fehér rózsát a tövisbe lépő Vénusz vére festette vörösre. Baksai a Flóra és a Stigma között így a rózsa által teremtett kapcsolatot. Több képen is visszatérő motívum a kő, amely egyrészt szintén utal a keresztény egyházra Szent Péter alakjával (Bárka), másrészt mint Alapkő, szent Kő (saxum sacrum) építmények (Kémény, Torony) alkotóelemeként vagy Isten szeme ábrázolásként jelenik meg.
Baksai József művészetének egyik alapvető tárgya a lét és a nemlét, a keletkezés és elmúlás kérdésköre. Akvarell-kollázsain a Teremtés, a Creatio, illetve a magot vető Remény a születéshez sorolhatók. Szintén ide is kapcsolható az egyik leggyakrabban használt szereplő, a bika megjelenítése (Mennydörgés), amely az egyiptomi művészet nyomán a termékenység szimbóluma, akárcsak az Eső ábrázolása. A bika több képen önállóan is látható, legutóbb egy barlangrajzszerű kompozíción. Jelentése sokféle lehet, hiszen a zodiákusban földjegy, és amellett hogy a termékenység szimbóluma, bajelhárító erőt is tulajdonítottak neki. A Krisztus szolgálatába kényszerített pogányságot is vad bikák jelképezik, de Zeusz is megjelent bika alakjában. A krétai bikakultusz és a Minótaurosz legenda pedig szintén több munkán főszerepet kap, így a 2016-os képek között Aszteriosz krétai király alakja utal rá, aki nevelt fiára, Minószra hagyta a trónt.
Baksai József: Kémény, 2009
Az élet és halál közötti átmenet a Kapu, amely egyszerre elválasztja és összeköti az élő és a holt világot. Baksai képeinek gyakori szereplője Anubisz ókori egyiptomi istenség, Ozirisz fia, aki nagy szerepet játszott a halottkultuszban. Ő fogta fel a holtak lelkét és kalauzolta a túlvilágra. Baksai az egyiptomi ábrázolásokon megismert sakálfejű emberalakként jeleníti meg. Azonban képein Anubisz legtöbbször nem a szokásos kormánybotot és ostort, hanem az élet jelét tartja a kezében. Az élet és halál állandó körforgására utalnak a Feltámadás, Visszatérés, illetve az utolsó ítéletre és az örök életre a Nyolc és az Ítélet című munkák.
A tematikák mellett a képek kopottas felülete szintén megidézi a Baksai számára oly fontos időt, az Ősök napjainak „földön átsuhanó árnyait”. A kis akvarellek pergamenre festett miniatúrákra, illetve kis devóciós képekre emlékeztetnek. Ugyanakkor aprócska ablakok, amelyek a végtelenbe nyílnak.
A sorozat 2010-ben készült képein az angyal más, a két világ közötti átjárót szimbolizáló elemekkel összekapcsolódva jelenik meg. Így a jelek transzcendenssel kapcsolatos jelentéstartalmai felerősödnek. Ahogy a Porta (2010) című képen, ahol a kapu, a bejárat és az ugyancsak megjelenő létra is az összeköttetést jelképezi. A kapu vagy ajtó szimbolizálja az átjárást nemcsak a kint és a bent, a földi és az égi, az e világi és a túlvilági, de az ismert és az ismeretlen, a fény és a sötétség között is. A kapuval és létrával egy kompozíción látható angyal ragasztott teste és szárnya még inkább kiemeli az előbbi szimbólumok transzcendens jellegét. Ugyancsak a természetfölötti kapcsolatot jelzi a Meteor (2010), ahol az űrszerű metafizikus térben lebegő, hatalmas kavicson álló, aranyszárnyú, kékruhás angyal jelenik meg. Ugyanehhez a jelentéskörhöz is kapcsolódik az egyébként gazdag szimbolikát rejtő, visszatérő motívum, a hajó, a csónak. Míg a sorozat 2009-es darabjain a hajó, vagy Noé bárkája, addig 2010-ben inkább a ladik jelenik meg (Másfelé). A csónak is a más létformába való átlépés eszköze – szintén kapcsolatot jelent a transzcendenssel. Ahogy minden műalkotás, úgy Baksai képei is közvetítők, szellemi átjárók, spirituális kapuk, jelen esetben résnyi ablakok. Megnyitják, sőt eltörlik a határokat hétköznapi és transzcendens, profán és szakrális, determinált és véletlen, sőt pusztulás és keletkezés között is. Így a csónak, amely szintén ebben az átkelésben segít, magának a művészetnek a szinonimája is.
A víz ábrázolása mellett, új elemként, a sorozat több képén egy másik tápláló folyadék, a tej is hangsúlyos szerepet kap. A Könyörületesség című lapon a tej az áldozattal és a megbocsátással egyaránt összekapcsolódik.
A sorozat több darabján is megjelenik az edény (Hold, 2009; Örök, 2009) vagy kehelyszerű pohár (Csésze, 2010; E jelben, 2010). Ezek általában üresek, így elsődlegesen a megújulásra, az újratöltődésre való képességgel kapcsolódnak össze. Isten jelenlétére utaló motívumokkal is összefüggésbe hozható az edény. Így a korábbi darabokon megjelenő házzal (Hajó) vagy sátorral (Kinyilatkoztatás), illetve a ládával.
Baksai József: Hold, 2009
Ahogy a címek is jelzik, az edény más jelképes elemekkel is összekapcsolódik, ily módon árnyalt jelentésrétegeikkel szintén felerősítik egymás szimbolikáját. Így a holddal, ami az örök változás és körforgás egyik szimbóluma, vagy az Örök című képen a kígyóval, ami a gyógyítás és a halál (méreg), illetve az örökkévaló és a megújulás jelképe. Az Ablak, pohár (2010) című képen az edény mellett egy kicsike ablaknyílás jelenik meg. Baksai sorozatának képei is, kis résnyi ablaknyílásokként, az általuk való kitekintés, a leskelődés érzetét keltik. Az ablak, mint már írtam, szintén átjáró, a kapuhoz hasonlóan összeköttetést jelent két állapot vagy világ között. A pohárral együtt megjelenítve azonban hangsúlyossá válik, hogy az ablak a levegőre és a fényre való nyitottságot szimbolizálja, és négyszögletes formája az égi javak iránti földi fogékonyságot jelenti. Az edény mint tároló, befogadó forma egyaránt utalhat az anyaméhre, de a földi hamvak őrzőjére, az urnára is. Egyszerre kapcsolódik össze a születéssel és a halállal, a szüntelen körforgással. A keresztény kultúrkörben Krisztus születéséhez és halálához is köthető szimbólum az edény mint a titok helye, Mária méhének szimbóluma, illetve az utolsó vacsora kelyhe, vagy a Grál, amelybe Krisztus kiontott vérét (a Szent Vért) fogták föl. Az E jelben című munka egyértelműen erre az áldozati szerepre utal, és az oltáriszentséggel kapcsolja össze a kelyhet, amit a vörös szín megjelenése is hangsúlyoz. Vannak művek, amelyeken a vörös alapvetően meghatározó, uralkodó szín (Világúrnő, 2009; Szfinsz, 2009). Más munkákon csak felvillan egy-egy vöröses folt, mint az Atroposz (2010) címűn, ahol az átvérzett gyolcskötés hatását kelti. Vannak képek, ahol a zöld-vörös kontrasztjára épül a kompozíció (E jelben; Örök; Csésze). A vér lehet az áldozat jele, felidézheti Krisztus sebeit (Stigma), amit a korábbi olajfestményeken a vörös rózsa-motívum jelképezett, de utalhat a felmenőkre mint vérvonalra is (Ősök). A feltűnően sok képen használt piros szín azonban nem minden esetben csak a vért szimbolizálja. Mint Baksai korábbi alkotásain, úgy itt is sokrétű jelentést hordoz a vörös szín. Jelképezheti a négy alapelem közül a tüzet (Vulcanus, 2010; Ősök, 2010). Van, ahol izzó parázsra vagy lángnyelvekre emlékeztet (1933510). Utalhat az alkonyatra vagy a pirkadatra (Hajnal, 2009; Hold, 2009). A Witold Wirpsza szonettjéhez készült lapon pedig a vér és a tűz összekapcsolódik: „aztán elvérzik a tűz” (Aztán, 2010). François Villon versét, Az akasztottak balladáját idéző képen az újrakezdést, a körforgást, a születést szimbolizáló kilencfokú kerék, valamint az oszlop előtt álló ruhátlan, vörös alak jelenik meg. Itt a vörös szín lehet a megjelölés, a megszégyenítés eszköze. A sorozat legutóbbi időszakban készült lapjai közül több is konkrét vershez, versidézethez kötődik. Többek között Radnóti Miklós (Sirálysikoly), Szilágyi Domokos (Öregek könyve), Paul Éluard (A férfi elfut), Hernádi Gyula, Michael Deguy (Szürke rakpart) és E. E. Cummings (fi-gyelj!) költeményeihez kapcsolódnak munkák. A verssorok is sokszor megjelennek a képfelületen, a betűk a kompozíció szerves részévé válnak. Ezek a képek nem versillusztrációk, általuk vizuális formában jutnak kifejezésre a leírt jelentésrétegek, illetve többlettartalommal telítődnek a megfogalmazott gondolatok.
A tenyérnyinél alig nagyobb képecskék felülete megsárgult papírlapokra emlékeztet, a rajtuk kialakított kopottas és rétegzett faktúra tehát archaikus hatást is kelt, ami a méretbeli hasonlóság mellett a másik összekötő kapocs a sorozat egyes darabjai között, illetve kontinuitást biztosít Baksai korábbi műveivel.
Baksai József: Remissio, 2010
A sorozat kis képei folyamatosan készülnek, akár a naplójegyzetek, ezzel is az időt idézve. Úgy követik egymást, ahogy a napok, hetek, hónapok, évek. Mintha kalendáriumlapok vagy az idő falába vájt ablakrések lennének. A sorozat évente bővül, folyamatosan készülő darabjai a múló idő folytonosságára, a visszatérő elemek a körforgásra utalnak. A körforgással hozható kapcsolatba a Hajnal mint visszatérő napszak, de az ismétlődő rítus révén az imádság (Remissio) is. E kis képek az idő végtelenségének és benne az emberi lét végességének mulandó és mégis örök monumentumai. A repülés, a messzeség (Altum) jelképezik a lélek örök szárnyalása által az idő végtelenségét, a számunkra észlelhető véges idő mércéje pedig elsősorban testi valónk múlandósága (Depressus). A múlhatatlanul múló időben pillanatnyi létünket szimbolizálják a transzparens jelek Baksai akvarelljein, maradandó nyomot hagyva a sérülékeny papíron.
