Temesi Ferenc: Por című regényéről már igényes monográfia készült 2015-ben(1). Magam – jelen írásomban, melyet szerzőtársammal, Kölüs Lajossal a Képírás felkérésére egy páros esszé egyik elemeként írok – nem tudok objektív lenni, és nem is akarok. Nagyon jól, talán túlontúl jól ismerem a szerzőt, a Szótárírót. Ezért jó ideig halogattam a munkát, elbizonytalanodtam, de nem szoktam elvállalt munkát visszaadni, lemondani. Akkor olvastam először Temesi Ferenc Por című regényét, amikor nem ismertem őt személyesen. Újraolvasva a könyvet és elolvasva a korábbi kritikákat, helyzetem könnyű is meg nem is. Volt, aki tagadta, hogy ez regény lenne. Én regényként olvastam, olvasom, ez az én olvasói utam. Hosszú út. A Por két kötete 1110 oldal, 666 szócikkel. Mágikus szám. Gyorsan lecsalok egy hatost és máris a híres 66-os úton találom magam. Az út történetekkel, kalandokkal, sorsokkal terhes, és mégis a határtalanság, a szabadság levegője lengi be. Tankolok. Töltődöm. Nézem a tájat, de közben az útra is figyelek. Megállok. Újraindulok. Visszatérek, visszakanyarodok, és ebben a Szótáríró is segít a ~ jellel. Talán megtalálom az én 66-osomat. Melyik mellékutat vegyem? A Port megjelenésekor és az elmúlt harminc esztendőben támadták és dicsérték, most, az említett monográfiát leszámítva hallgatás van, nincsenek se jó, se rossz elemzések vagy hivatkozások. Az író szavait is idézhetem: „Na, ebből a szótárból se lesz kötelező olvasmány. De annyi baj legyen. Szótáríró se a kötelezőkön nőtt föl”(II. 444. o.). Mégse lett igaza, ma a Por vizsgatétel az egyetemen.

Szótárforgatóként első újraolvasás (forgatás) után még jobban elbizonytalanodom, mit ragadjak ki, oly sok olvasat, fonal, szál vonul végig a regényen: város- és családtörténet, nők, barátok, gyerekkor, íróvá válás, művészet, beat, kocsma stb. Hogy minden hatodik szócikk a családregény kategóriába tartozik, azt Szótárírótól tudom. Szeles András a hatodik generáció. A Por cím szimbolikus cím, ahogy Szeged Porlódként való szerepeltetése is. Száll és ülepszik a por. A por apró részecskék tömege. A talaj vagy más szilárd test mállása, törés, zúzódás, horzsolás következtében szétvált, finom, apró szemcséinek sokasága. Holttest-maradvány. A kokain másik neve. Szemcsés robbanókeverék. Gyarló ember neve, akit értéktelennek, senkinek tekintenek. Régi megkötöttség, régiség, elavultság, a hagyomány köteléke. Egy szálló porszem el nem hibbant – írta J. A. Porlód történetével párhuzamosan követhetjük nyomon az író családjának sorsát, történetét. A város- és családtörténet egymásba fonódik, elválaszthatatlanok egymástól. „…a világban még nem történt semmi végleges, a világ végső szava és a végső szó a világról még nincs kimondva, a világ nyitott és szabad, még minden előttünk van, és mindig is előttünk lesz”.(2)

Temesi Porát olvasni, újraolvasni szembenézés is. Milyen gyökerekből táplálkozunk, milyen gyökerek kötnek és oldanak bennünket. Illyés után Szótáríró is a nemzetről ír, még akkor is, ha egy provinciáról, egy helyhez kötött térről és időről. „A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van” – írja Hamvas Béla(3). Szótáríró Porlód arcát mutatja felénk. És ebben az arcfelmutatásban ott a kérdés, hogyan is állunk, hogyan is tudunk szembenézni önmagunkkal. Miként Kosztolányi Szabadkával, úgy Szótáríró Porlóddal szemben a gyűlöllek–szeretlek érzéssel viszonyul, nem feledve, hogy első az emberismeret, a hely szelleme, a hely arca. Nem véletlen, hogy Szótáríró könyvének mottóját Kosztolányitól vette.

A Por újdonsága abban áll, hogy egyrészt a megírása, a regény összerakása más módon történt, mint korábban, másrészt az olvasói szokást írja felül, az olvasói szabadsággal és egyúttal felelősséggel is számolva, az olvasó maga dönti el, milyen utat jár be és hányszor.

A helyi, vidéki, városi porlódi világ egyszerre provinciális és egyszerre magasztos is, a gyökereket mutatja, kutatja fel, amelyekkel kötődünk családunkhoz, apánkhoz, anyánkhoz, ükszülőinkhez. Ez a kötődés elszakíthatatlan, még akkor is, ha Szótáríró mint porlódi, végül Budapesten köt ki. Elszakad a szülővárosától, miközben elénk tárja, feltárja múltját, számára az emberek a fontosak, legyenek ostobák, okosak, tehetségesek, karrieristák. Szótáríróban a tolsztoji emberszeretet munkál, és ez a szeretet olyan kötést hoz létre, amit nem lehet felülírni, elszakítani, akkor is él, amikor már nem vagy porlódi lakos. Mer néha vaskos lenni, miközben szelíden megmutatja, milyen sok arca van az embernek. Ki-kiszól a regényből, már-már pamfletet írva, tudatva, hogy mit tart aljasnak, árulónak, vállalhatatlannak. Látva, hogy semmi sem változik, ha mégis, nem úgy, ahogy szeretné, de nem lesz sem cinikus, sem keserű.

Mint művészeti író, számos kiállításon találkozom a kollázs műfajába tartozó művekkel. A kollázsban a modern képzőművészet szemléleti lényege, alkotói módszere és technikája rejtőzik és nyilvánul meg. A kollázsnál az eddig művészetidegennek tekintett anyagok bevonásával, használatával egy új típusú szépség, kifejezőerő találta meg kifejezési formáját, a műalkotás viszonyát saját magához, illetve anyagához. Intuíció és asszociáció eredménye, a különböző források ellenére létrehozva a kapcsolatot a különféle elemek között, a szétszedett látványt újrateremtve. A Por mint kollázsregény magában foglalja a Szótáríró íróvá válását, összerakja és újraalkotja önmagát is. Szócikkekre bontja a valóságot, a múltat és jelent, a ~ jellel viszont össze is köti őket. Van egy láthatatlan kötődés is, ami az olvasóban az olvasás folyamatában jön létre és alakul ki. Minden olvasásnál más és más út jön létre. Szótára olyan gondolati teret, struktúrát hoz létre, amely szakít a linearitással. Ez maga az univerzum, bejárhatatlan, bármelyik pontjából is indulunk el. Ez nem körjárat, nem oda jutunk vissza, ahonnan elindultunk. Talán spirál. A Szótáríró az avantgárdhoz, a szürrealizmushoz, a dadaizmushoz lép vissza az időben, ennyiben a hagyomány mint modernség jelenik meg. A Por a szabadságról is szól. Ha ma kerülne kiadásra, CD-rom formában is megjelenhetne, szabad linkekkel, vagy interneten barangolhatnánk számtalan lehetséges útján. A legutóbbi kiadás 2002-ben jelent meg a Magyar Könyvklub kiadásában.

Közhely, hogy egy regény első mondata mennyire fontos. A Porban nem szokványos a kezdés,az első szócikk: abajgat. Jelentése: zaklat, piszkál, zavar, erősen kiáltozva üldöz, ütve-verve űz, kerget, háborgat valakit, különösen a barmot, a megfutamított ellenséget, csordát. Mintha óbégatás is lenne a szóban, úgy érzem, talán újszülött sírása veri fel a csendet. Indul a regény, születik, megszületik. Szótáríró a családregény szállal indít. A szócikk első szava: kenyérillatú, melléknév, jelző. De milyen! Sütik a kenyeret, érezni. A kenyérben és illatában benne van az egész élet. Megszegni a kenyeret, a mindennapi kenyerünket. Kenyérillat és imádság. A kenyér szakrális jelkép, a jézusi szeretetközösséget jelenti. A kenyér mint a család jólétét, termékenységét szimbolizáló és biztosító alapvető táplálék általában valaminek a kezdetekor kap szerepet, a jövőbeli célok mágikus biztosításához. Ilyen az új házba vitt kenyér és só, esküvő után az ifjú párt kenyérrel és sóval kínálják. Még él a hagyományban, főleg vidéken, Mindenszentekkor sok helyen megterítenek a halottaknak is, kenyérrel, sóval és vízzel várják őket.

Megállok egy kis pihenőre az út mentén, ismét elolvasom az első szócikket. Az első mondat: Kenyérillatú, áldott napra virradt 1833. szeptember 3-án, hetipiacos napon, amikor szépapám, Kispéter Lőrinc, a „Hétválasztóhoz” címzett vendéglő bérlője az első gőzhajóval találkozott.” Gróf Széchenyi István gőzhajója bukkan fel a Tiszán, és micsoda véletlen, a Duna nevet viselte. A gőzhajó mint szimbólum jelenik meg. A Maros folyó se marad ki a szócikkből. A Marostorok. Szól hozzám, nem rekedten, szelíden. Alig néhány éve láttam először, a Szótáríró mutatta meg nekem, a Marosvásárhelyen születettnek, hol találkoznak, folynak egybe szülővárosaink folyói, a Maros a Tiszával. Akkor ott az jutott eszembe, hogy most mindketten csak néhány méter távolságra lakunk, nem a Tiszától, nem a Marostól, hanem a Dunától, Pesten és Budán. Hosszú utat tettünk meg idáig.

Hiába vagyunk Porlódon, a szegedi Tisza partján, még sincs szócikke a víznek (folyó, árvíz, keresztvíz, vagy egyszerűen csak víz.) Nem is kell. A víz mindenütt ott van, végigvonul az egész regényen, benne van az emberekben is. Mindnyájunkban.

Azon is gondolkoztam, hogy esszémet úgy oldjam meg, hogy írok nagyképűen egy ellenport, olyan szócikkeket gyártva, amelyek nincsenek benne a regényben. Még szerencsém van, gondoltam, írásom, terjedelmi okokból, nem állhat 666 szócikkből. Fejben elkezdtem gyártani az általam szellemesnek gondolt szócikkeket, reflektálva a Szótáríróéra, mint pl. Duchamp az ülőke helyett, ready-made és talált tárgy, vécéülőkéből gitárgyártás. Túl könnyűnek és olcsónak találtam ezt a megoldást. Nem leszek Szótárkiforgató. Mintha az ötlet ellen bevettem volna egy gyorsan ható port. Hat-ott, ahol kell. Ám ez még nem esszé.

Újra végigszáguldottam a két köteten. A szótárregény utolsó szava a második kötetben: Hat. Számnév. Hat a hatos. Sokat mondó az utolsó szócikk neve: zsoltár. Végszó? Ezek szerint akár azt is mondhatnánk, szokványos történetvezetés, a kezdet és a vég. Szó sincs erről. Bár Szeles András meghal a balesetben az országúton, Szótáríró tovább halad a 66-os úton. Velünk, olvasókkal. A Por egy trilógia első része lesz, megjelenik a Híd,  majd a Pest.

Első novelláim írói álnévvel jelentek meg, apám tanácsát megfogadva. Nem használom akkori írói nevemet. Temesi Ferenc is arra biztatott, ezen a néven írjak, mert minden kiadványban, lexikonban, szótárban az első címszó leszek. Most ezen a néven írom alá a szövegemet:

Abafáy Csillag.


1 Vasy Géza: Temesi Ferenc – Közelképek írókról
2 Mihail Bahtyin: Dosztojevszkij poétikájának problémái, Osiris Kiadó, Budapest, 2001
3 Az öt géniusz, Életünk, 1989