Deák Németh Mária grafikáiról
A bikafejű cápa – ellentétben a többi, elevenszülő, illetve álelevenszülő cápákkal – tojásokkal szaporodik. Aljzatlakó. Az ivarérett egyedek két-tíz méter mélységben, sziklás területeken élnek, míg a fiatalok akár negyven–százötven méter méteres mélységben, a homokos aljzatú területeken fordulnak elő. Főként puhatestűeket, csigákat, kagylókat, valamint rákokat esznek, de a tengeri sünöket is előszeretettel fogyasztják. Deák Németh Mária alkotásai vizes, víz közeli élményt nyújtanak számomra. Egyik képén tojáshéj, hal gerincét formázó lapok, és egy fonál, amely a farok, uszony szimbóluma, imitációja. A formák átmenete, egymásba olvadása az időt és annak múlását is megjelenítik. A változást, az evolúciót, a metamorfózist. A körforgást, a nem-létező megszületését, kialakulását. A természeti jelenségek és történések absztrakt képeit, grafikáit, nyomatait láthatjuk. Az elmosódást, az egybeolvadást. A jegesedést és az olvadást, amikor a víz behatol az üregekbe, a kövek alá, amikor az itatóspapír megtelik vízzel, teleszívja magát, felpuffad, alaktalanná válik. Az alaktalanságok harmóniáját, különös rendjét fedezhetjük fel az alkotásokban. A szárnyak nélküli repülés élményét és vágyát. A súlytalanság érzését, hogy lebegünk, hogy elszakadhatunk a földtől.
Deák Németh Mária egyszerre igyekszik a föld, a víz alá, és egyszerre föl, föl a levegőbe, az égbe. Kontúrjai elhatárolódások is, külön szigetek, amiket a tekintet és más formák kötnek össze. Ránézünk a földgömb-térképre, és látjuk a földrészeket, amelyek valaha egyek voltak, egybe tartoztak. Mintha egy biológiai könyvet tartanánk kezünkben Az élet születése és formái címmel. A választék bőséges, formagazdagság uralja a műveket. Gondolhatnánk az idegpályákra is, ahogy egy-egy emlék rögzül, ahogy egy-egy érzés gondolati úton leképeződik a tudatban és a tudattalanban. Innen és túl, az anyagi világ formáinak pszichológiai jelentésük is van, ill. valami ilyen kapcsolatot tételezünk fel. Az ősformák erejét, mítoszát és mitológiáját fedezzük fel. Az ember előtti állapotot, és magát az embert, ahogy megismeri az őt körbevevő világ különös formáit, amelyek sokkal idősebbek az embernél, ember előttiek. Léteznek és léteztek az embertől függetlenül. Ám maga a látvány, a forma tudatosítása, felismerése, felfedezése mégis emberi művelet, gondolat eredménye. Deák Németh Mária hol tudatosan, hol ösztönösen rajzolja meg a formák harcát, küzdelmét. Nem fossziliákat látunk, nem borostyánba fagyott dinoszaurusz maradványát.
Semmi sem kerek, semmi sem arányos a formák közül, ám szerkesztésük, összeillesztésük harmonikus hatást keltenek, kitöltik a teret, az üresség elveszti erejét, a tér telítetté válik. Itt az okság másként épül fel, a formák viszonyában, geometriájában a rendet és magát a káoszt fedezzük fel. A Csúcsok egymásba ékelődő háromszögek, öblösödések, feje tetejére is állítható világot láthatunk, attól függően, hova helyezzük a csúcsot. Mint a tenger mélyén lévő legmagasabb hegy, tengerszint alatti. Negatív csúcs. Az Emlékezet széttárt szárnyú madarat formáz, megkövült ideg és toll. Létezik, de már csak bennünk. A nemlét így lesz valósággá, átélhetővé. Az emlékezet mindig jelen idejű, a jelenben kapja meg értelmét, vagyis a múlt a jelenbe torkollik, attól elválaszthatatlan. Ahogy a forma és a tartalom is elválaszthatatlan egymástól. Az emlékezet mindig töredékes, hiányos, sohasem lehet teljes.
A Fal nem is azért fontos, mert átláthatatlan, hanem mert véd, óv, elhatárol, és viseli nyomát az időnek. Vall valamiről, egy graffitiről, egy kéznyomról, egy karcolásról, a vakolat állapotáról. A Fal-maradvány lehet a berlini falból való is, vagy még régebbi, régészeti lelet egy kolostor falából. Már csak ez létezik. Emlékhordozó, jel és jelkép, és olyan textus, ami nem írásos formában rögzíti a múltat. A Kagyló kinyitva egy madárfejet formáz, megint az ősidőt, miből is lettek a madarak, a csőrösek. Mindegy, a kagyló nem gyöngyöt rejt, csak az időről mond valamit. A titokról, amit csak a kagyló tud, fülünkhöz hiába szorítjuk, ez nem csigaház, amelyben olykor a tenger zúgását szoktuk hallani.
A Szárnyak, Szárnyak nélküli képek a repülés súlyát érzékeltetik, a nehézségi erő leküzdését. Nem is a szárny a fontos, hanem hogy egy test ott van fönt, fejünk felett, mi meg lentről nézzük a mutatványt, a természet csodáját. A szárnyak az egyik képen kagylót formáznak, a kagyló két felét. A másik képen a szárnyakban Krisztus keresztjét és testét is felfedezhetjük. Asszociáció. Deák Németh Mária él ezzel a lehetőséggel, jelképesen is. Nem tartja távol magát az áthallástól, a beleképzeléstől, mert nem kell áthallanunk semmit, csak hagyni a fantáziát csapongani, szárnyalni. A Sziklakert, mint egy óriás ujjai, hiányosak, letörtek belőlük egy darabot. Az idő hatása. A Sziklakert egyik változata egy nagy csobbanás, egy nagy mélyedés, alagút nyílása. A születés helyét, torkát látjuk. Az Út púpos, tele gyötrelemmel. Hólyagos lesz a láb, a talp, bütykös a kislábujj, feltöri a cipő. A menni jó és nem menni is jó, mikor hogy esik. Van, hogy egy tapodtat sem akarunk tenni. Csak állunk egy helyben, vagy ülünk, és bennünk gyűlik fel az út, felgyűrődik, akár az aszfalt.
Keszonhatás, amikor buborék kerül a vérbe. A tenger mélyéről gyorsan feljönni végzetes tett lehet. Ezekben a mélynyomású grafikákban is ott van a buborék, az üres tér, az idő hiánya. Valami nincs kitöltve, valami üres. Akár egy kagyló, amelyben már nincs élő test. Darwin evolúciója is jelen van a képeken. A változás lehetősége és kényszere.