Láng Eszter: A Matricák 2017 – Pixelmezők kiállítás elé

A kisméretű elektrográfiák 7. nemzetközi kiállításának első tárlata (Szabad kategória 1.) Pixelmezők címmel nyílt meg a Vármező Galériában. Ha végigtekintünk azon az úton, amely az első, 2001-ben megrendezett „Matricák” kisméretű elektrográfiák nemzetközi kiállításától a mostani kiállítássorozatig vezetett, nem kis elégedettség tölthet el bennünket. Ennek legalább két oka van. Az egyik, hogy tizenhat esztendő leforgása alatt hét tárlategyüttes valósult meg, nem utolsósorban a társaság elnökének, HAász Ágnesnek szívós munkája és a műfaj iránti erőteljes elkötelezettsége, valamint a feladatban részt vállaló művészek együttműködésének következményeként. A másik, hogy az elektrográfia mint önálló műfaj, ha lassan is, de elfoglalja helyét a hazai képzőművészetben is. Annyira erőteljesen azért még nem, hogy valamelyik nagy alapterületű múzeum vagy galéria helyet adna a teljes kiállítási anyagnak, de remélhetőleg ennek is eljön az ideje egyszer. Ha viszont azt vesszük figyelembe, hogy az elektrográfiai társaság hány tagját ismerték el Munkácsy-díjjal és más, országos és nemzetközi jelentőségű díjjal, akkor tényleg nincs okunk panaszra.

Megvan persze a varázsa is annak, hogy több részre bontva kerülnek kiállításra a munkák, hiszen egy kisebb anyag könnyebben befogadható a művészetkedvelő, tárlatlátogató közönség számára is, a látogatók között pedig egyre többen vannak olyanok, akik módszeresen elzarándokolnak az összes Matricákra, nem mondható tehát, hogy az érdeklődés az idők során alábbhagyott volna, sőt, épp az ellenkezője tapasztalható.

E tárlaton a munkák valamilyen módon kapcsolhatók a természethez, ez a kötés közöttük, tehát a csoportalkotó elem vagy jellemző tulajdonság. Ezen belül is változatos blokkokat képezhetünk. Egyrészt vannak a nap- és évszakokhoz köthető alkotások, (Paul ter Wal, Németh Géza, Havas Anikó, Vladimir Kharchenko), másrészt a szimmetriára épülők (Bornemisza Rozi, Paczona Márta, Almássy Krisztián, Bitó Ildikó). Különbséget tehetünk a reális/irreális tartalom szerint, de a festőiség alapján is (Büki Zsuzsanna, Pálos Anna), vagy éppen aszerint, hogy van-e figura a képen (Paul ter Wal, Almássy Krisztián, Aine Scannell, Ficzek Ferenc, Repászki Ferenc, Vladimir Kharchenko, Kneisz Eszter, Florentia Ikonomidou), vagy nincs. Vannak digitális fényképezőgéppel készített, de különösebb beavatkozáson át nem esett fotók (Gáspár Tünde), és olyanok, amelyeket alaposan meg/átdolgoztak. Egy elektrográfiai alkotás esetében, amennyiben a kiindulás fotóból történik, a lényeges épp a fotókba való beavatkozás az elektronikus eszközök révén. Sőt, leginkább az új technikai eszközök (számítógép, számítógépes programok, szkenner stb.) segítségével kell a képet megalkotni, úgy például, ahogyan ezt Lengyel Zsüliett Kötődések című képein láthatjuk. Zsüliett ugyan felhasznál fotóalapot, de azt átformálja: elemeket emel ki, sokszoroz, áthelyez, átalakít, tartalommal tölt meg, átlényegít, és bár ugyanazt a motívumot alkalmazza sorozatán, változatos és izgalmas világot hoz létre, olykor kis humorral is fűszerezve. Ami a számítógépes technikák biztos ismeretét illeti, ez megmutatkozik Lehotka László két munkája esetében is (A vörös bolygó és Esti zápor).

Bitó Ildikó két színre építi fel művét, lila környezetbe helyezve a zöld elemet (Zöld I és II). Képi világa a strukturáltság irányába mutat. Almássy Krisztián kompozíciója egyszerre tartalmaz geometrikus és lírai elemeket. Művén a figurát 180 fokkal elfordítva tükrözi a hatalmas levelek előterében, színei visszafogottak. Mindkettőjük kompozíciója kiegyensúlyozott. Shahla Bahrami (Kanada) kinyújtott tenyerén apró vörös, illetve sárga pillangó nyugszik: az ember és a természet vágyott kapcsolatát idézi. Barti Magdolna színérzékenységével és kompozíciós képességével tűnik ki. Úton 1 és Úton 2 című munkája festői, a képszerkezet strukturált. Témájában ide kapcsolható Paul ter Wal (Hollandia) sejtelmes Az utazás című alkotása. Bornemisza Rozi szimmetriára épülő, erőteljes, szürkés-zöldes színvilágú Leömlő tengerével a szürrealizmus útjára invitál, és egyáltalán nem véletlen, hogy Salvador Dalinak Az elfolyó idő című képe jut eszünkbe. Aine Scannell (Skócia) munkái is hajaznak a szürreálisra, amennyiben a Selkie egy fókanőt ábrázol, a skót mitológia egyik alakját, a másik képén pedig (Paciens) egy bizarr, vízszintes helyzetű figura nyúlik be a középpontba egy túlméretezett tál fölé. Paczona Márta munkái is a szimmetriára épülnek (Fényjátékok sorozat), továbbá a természetben mindenütt megjelenő fény-árnyék dichotómiára.

Büki Zsuzsanna a rá jellemző finom tónusokkal és mintázatokkal díszíti két festői kompozícióját, amelyben a fecskék mint hangjegyek a kottafüzetben, úgy ülnek a drótokon (Alternatíva innen és túl II és III). Ugyancsak a festőiség jellemzi Finta Edit három fotóalapú elektrográfiáját (Sodródó falevelek I-III), és ide sorolhatók Németh Géza munkái is (Egyensúly és A reggel), közülük is különösen az első. Agata Dworzak-Subocz (Lengyelország) digitalis mandaláiban rózsaszínbe álmodja világát (Rózsaszín kaleidoszkóp I-III). Ifj. Ficzek Ferenc bogarakra specializálódott, a bodobács, a cserebogár és a csótány fotóját felhasználva készítette digitális képeit. Repászki Ferenc Rejtőzködő és Töredezett című műveivel újabb elemekkel gyarapítja azt a gyűjteményt, amelyben mézesbábokat vagy más tárgyakat különféle szituációkba helyezve, számítógép segítségével dolgoz át. Florentia Ikonomidou (Görögország) Nosztalgia című képén a rajzos megfogalmazás tűnik ki, és figuráján az aprólékos, növényi és egyéb, ókori ornamentikák alkalmazása. Phallokratikus hullám című képén a szerelmi láz nagyon áttételes megfogalmazását látjuk.

Paula Franzini (Kanada) ügyesen komponált négy munkával van jelen, színes és fekete-fehér négyzet- és téglalapokból építkezik, gazdag felületei természeti elemeket, japán és latin betűs írást tartalmaznak. Koppány Attila Kaleidoszkópja is a természet változatosságát, az elemek körforgását idézi. Gáspár Tünde digitális fotóin (Víz alatti motívumok sorozat) a tenger élőlényei közül néhány szép, izgalmas faj jelenik meg, érdekes ez akkor is, ha a tárgyszerűségen nem megy túl. Hegedűs Mária szkennerrel és számítógéppel készült, selyemre nyomott munkája is a vízi világból meríti tárgyát (Egy hal álma I-III), de sokkal áttételesebb és elvontabb módon. Ghyczy György saját tusrajzaiból kiindulva teremti meg, valamely digitális program segítségével, Fa-játékait. Havas Anikó Digitális időszakok című sorozata motívumát tekintve hasonló, egy fa négy színvariációját mutatja be, az évszakoknak megfelelően változva. Szakállas Zsolt (Átváltozás I-IV), egy digitális fotó feldolgozását viszi végig a színestől a monokrómok különböző változataiig. Szőlőssy Enikő és Kneisz Eszter a szimbolikus értelmezésre is alkalmas háló témát dolgozza fel, Enikőnél az anyagszerűség, Eszternél a fényhatás dominanciájával.

A magam részéről kiemelkedőnek tartom a mezőnyből Ország László más-vidék című sorozatát (I-III) melynek plasztikussága és tektonikussága a képet egyszerűségében is monumentális hatásúvá teszi, a monokromitás, a radikális színredukció pedig önmagában is lehetőséget ad arra, hogy a művész és a befogadó figyelme a lényegi dolgokra koncentrálódjon. Vladimir Kharchenko (Ukrajna) Esti fotográfus és Esti utca című művének elmosódott, sejtelmes, az anyagon túlmutató, monokróm világa is hasonló hatást kelt. Pálos Anna lírai hangulatú Legmélyebb érzelmeim – üzenetváltás a XXI. században (2 és 3) című világító objektjei is külön figyelmet érdemelnek. A rétegenként összeállított, finomművű, fóliára nyomott digitális művei együtt említhetők Repászki Béla két lírai hangulatú művével (Fényhasadás és Egyre inkább odébb).

A 7. Matricák nemzetközi kisméretű elektrográfiai kiállítássorozat első tárlata tehát jó nyitásnak bizonyul akkor is, ha megítélésem szerint a képzőművészeti terep határait radikálisan átlépő kísérletezés szabadságot sugalló élményével ez a blokk adós marad. Kérdésekre viszont bőven ösztönöz, amelyekre a válasz bizonyára megszületik egyszer. Addig gondolkodhatunk azon: meddig fotó egy mű és honnantól tekinthető grafikai alkotásnak? Mindenesetre számos mű valahol a kettő határterületén mozog, s tőlünk függ, hogy ezt problémának tekintjük-e, vagy nem. A magam részéről a válasz inkább nem, az új dolgok ugyanis éppen a határterületeken szoktak megszületni.

Elhangzott a Matricák 2017 – Pixelmezők kiállítás megnyitójaként.