A XX. század művészetének történetében számos anyag és hordozó, melyek addig transzparensekké váltak egy hordozott üzenet vagy kulturális mém javára, különböző átlátszósági fokon bár, de sorra fedték fel azokat a belső tulajdonságaikat, amelyek korábban láthatatlanok maradtak a befogadó számára. Ugyanakkor nagyon gyakran kultúrtörténeti perszónájukat is felszínre hozták bizonyos művészeti megnyilvánulások. A papír ontológiai változásaiban jól nyomon követhető ez a fenomén. A papír a nyugati civilizációban a kulturális információ hordozójaként vált ismertté, azaz kommunikációs és művészeti szempontból is a kulturális szelekció mémhordozó eszközeként („mémgépként”), tehát tradicionálisan és szimbolikusan tartalma és jelentése az információhordozó funkcióhoz kötődött, és abban ki is merült. A modern művészetben bekövetkezett szemléleti változások következtében azonban ez a médium is visszatalált anyag mivoltához, egyre átlátszatlanabb lett bizonyos művészeti üzenetek médiumaként, esetenként önmaga vált a hordozott tartalommá, az „esztétikai diskurzus tárgyává.” Magyarországon a múlt század második felében művészek egyre bővülő számban fordultak a papírhoz mint önálló képzőművészeti médiumhoz. Az 1996-ban alapított Nemzetközi Papírművészeti Alkotótelep kilenc alkotóidényen keresztül nyújtott szakmai lehetőséget papírművészeti kísérletekhez, kutatásokhoz, illetve alkotások létrehozásához.
A Nemzetközi Papírművészeti Alkotótelep céljai
Az alkotótelep hazai és külföldi professzionális képző- és iparművészek, valamint művészeti tanulmányokat folytató fiatalok bevonásával a papírnak, ennek az egyszerű, mégis érzéki varázsú és rendkívül sokoldalú, illetve alkalmazkodó médiumnak a lehetőségeit kutatásának céljával alakult. Az alkotótelep környezete (1997–1998 Lipótfa kúria, 1999–2004 Simonfa, a Kaposvári Egyetem vendégháza), a gazdag vegetációjú természeti tér, a béke, a szabadság és a nyugalom élménye nyújtotta azokat a kreatív kereteket, amelyek között el lehet mélyülni a meditatív alkotói folyamat fizikai és lelki-szellemi fázisaiban. Ezen belül az alkotóidényenként változó tematikájú szimpóziumok kiemelt célja egyedi arculatú, karakterrel bíró papír(féleségek és/vagy tárgyak), valamint papír alapanyagú képzőművészeti alkotások létrehozása volt.
Arra kívántunk lehetőséget biztosítani, hogy a napjainkban a kereskedelemben elérhető, a papírgyárakban működő előállítási gyakorlat következtében uniformizálódott és beszűkült életterű papírtermékek alternatívájaként a résztvevők kutathassák és kikísérletezhessék ennek az anyagnak sokrétű és új lehetőségeit. Így a művészek már kialakulásában változatosan és alkotócéljaiknak megfelelően formálhatják a papírt, hogy az ne csupán hordozója legyen valamely utólag rávitt, gyakran jellegétől idegen üzenetnek, hanem a mondanivaló szerves része, a mű egyenrangú kompozíciós eleme vagy főszereplője, valódi médiuma.
Különösen fontosnak tartottuk a képző- és iparművészeti szakterületek és a különböző korosztályok mind szélesebb körű részvételét, fiatal és kezdő alkotók, valamint nagy gyakorlattal rendelkező mesterek együttes tevékenységét. A műhely szakmai fórumot kívánt biztosítani a papírművészet gyakorlati és elméleti kérdéseinek megválaszolására, ezért minden alkalommal meghívást kaptak a papírral foglalkozó művészek mellett papíripari szakemberek, papírmerítő és/vagy -készítő mesterek, illetve művészetelméleti szakemberek. A gyakorlati munka előadásokkal, mesterkurzusokkal, tanácskozásokkal egészült ki. Az alkotótelep szakmai vezetői: Jancsikty József DLA és Lieber Erzsébet DLA képzőművészek.
A Nemzetközi Papírművészeti Alkotótelep szimpóziumai
A csaknem tíz évig zajló papírművészeti szimpóziumoknak minden alkalommal olyan témát igyekeztünk választani, mely a papír megmunkálásának, alakíthatóságának valamely speciális módozatát emelte előtérbe, lehetőséget nyújtva technológiai kísérleteken túl tematikus és művészi megközelítésekre is. A papírmasszát anyagául választó művész általában rétegenként építi művét, kiváltképp akkor, ha a papírmerítés technikáját is alkalmazza. Az egymásra rakott, vagy merített rétegek színben, illetve formában is hatást gyakorolnak egymásra, összjátékukból alakul a mű végleges formája.
Az 1996-ban szervezett Nyitó szimpózium és az 1997-es Médium Papírszimpózium után a harmadik, 1998-ban megrendezett szimpózium a Rétegek címet viselte, míg az 1999. évi negyedik szimpóziumon a Papírkapcsolatok téma ürügyén a papír kapcsolatteremtő adottságait járták körül a résztvevők mind anyaghasználati, mind tartalmi szempontból. A papír alapanyaga, a rostos massza rendkívül képlékeny, sokféle természetes vagy mesterséges anyaggal keverhető. A színben, minőségben változatos pépek aztán egymással kombinálhatók. Az egyszerű papírpép kész anyagokkal, tárgyakkal is kapcsolatba hozható, megmaradva mindvégig formaképző elemként, de szerényen a háttérben meghúzódva szerepelhet csupán kötő- vagy összetartó közegként is. Kapcsolódik, kapcsolatokat teremt, egyesít, vagy maga is egyesül.
Az ötödik, 2000-ben meghirdetett programot a Transzparenciák téma köré csoportosítottuk. A transzparencia átlátszóságot jelent, tágabb értelemben arra a jelenségre utalhat, hogy bizonyos dolgok burkoltan is láthatók maradnak, a láthatóság alaptermészetük. A művészekhez intézett kérdésfeltevés konkrétan így hangzott: hogyan, milyen papírművet tudnak létrehozni, mely egészében, vagy részben átereszti a fényt, illetve amely megépítése során bizonyos minőségek a további műveletek, vagy az elfedés ellenére is mindvégig láthatók maradnak. Végeredményként olyan tárgyak születtek, amelyek vékonyságuk-vastagságuk függvényében ténylegesen szűrték a fényt, vagy valamely elfedett dolog éppen közegükön keresztül volt látható, illetve segítségükkel vált csak érzékelhetővé, felfoghatóvá. Esetenként végletesen áttört felületükkel, minimálisra csökkentett tömegükkel már-már a plasztikai értelemben vett tárgy fogalmának határait feszegették. Különösen összetett módon nyilvánult meg az átláthatóság egy olyan munkánál, ahol ez az áttört felület nyitott plasztikus formába hajlott. Itt ugyanis nem csupán arról van szó, hogy egy adott térbe (ahol mi állunk) egy sík-, illetőleg térforma mögötti térből fény, vagy akár látvány kerül át, hanem a felület záródása nyomán a külső térből (ahol mi állunk) egy belsőnek nevezhető térdarab különül el. Mivel azonban az áttört térhullám-palást nem teljesen csukódik össze, a test nyílásán és a perforációkon keresztül a külső és belső, a tárgy előtti, illetve mögötti tér és ezek látványvilága egymásba hullámzik. Más esetekben a transzparencia paradox értelmezése nyomán éppen a csomagolás, a beburkolás, a réteges elfedés tette láthatóvá, illetve érzékelhetővé a betakart dolgokat, formákat és színeket. Legszélsőségesebben mutatkozott meg ez a gondolkodás egy olyan papírfestmény esetében, amelynél maga az elszíneződött hordozó zsákvászon-felület nem egyszerűen csak látható maradt, hanem hol fedetlenül hagyva, hol a rávitt nedves papírrétegeket alulról átszínezve formaképzővé, egyben domináns képépítő elemmé vált. A transzparencia és a láthatóság direkt megnyilvánulásai mellett néhányan a szín és a rétegek illúzióteremtő hatásaival is éltek: műveik a szó szoros értelmében nem átlátszóak, nem mutatnak meg semmit belső szerkezetükből vagy a mögöttük levő világból, de a papírvastagságok és a színárnyalatok szervezése, a fény-árnyék hatások modulálása az egymás mögöttiség és áttetszőség látszatát kelti.
Az alkotótelepen folyó kísérleti tevékenység azt mutatja, hogy a papírral való munkálkodás mindig valamiféle építkezést jelent. Aki papírból készít művet, az építkezik. Felépít valamit a masszaszerű rostanyagból, vagy beépít különböző anyagokat a képlékeny papíralapba, illetve összeépít különféle dolgokat a papír segítségével. Vázat konstruál valamiből, hogy az megtartsa a papírhéjat, de teheti az ellenkezőjét is: készíthet hordozót papírból, hogy ezt borítsa be más anyagokkal, vagy papírral. Így vagy úgy, plasztikusan gondolkodik. A 2001-es, (Be)építések témában meghirdetett papírművészeti szimpózium volt a hatodik az alkotótelep történetében, és azt a kérdést intézte a jelenlévőkhöz, hogy miként lehet papírból, papírral építeni. Az addigi szimpóziumokon valamiféle műtárgy vagy műtárgy-együttes létrehozására fókuszáltak a résztvevők, miközben permanensen felmerült a papírmű-készítés folyamatjellegére koncentrálás gondolata is. A fotó- és video-dokumentációs munkák, különösen a Sulyok Gabriella által készített művészfilm, valamint Dolezsán Ágnes és Lieber Erzsébet fotográfiái a papírmű készítésének olyan fázisait is megörökítették, amelyek az elkészült alkotásban a dokumentált formában többé már nem látszottak. A fotón, illetve videofelvételen megjelenő közbülső állomások gyakran maguk is önálló műveknek látszanak, formájukban és tartalmiságukban a végeredmény értékeivel egyenrangúnak.
A nedvesség és a fényviszonyok hatásainak, valamint a térben való elhelyezkedések függvényében változatos fázisállapotok figyelmünket egyre inkább a papír történetiségében, folyamatjellegében fellelhető alakítási lehetőségekre irányították. Ezért a 2002. alkotói idényre jelentkező képző-és iparművészeket olyan, papírban megfogalmazható (folyamat)történések elbeszélésére invitáltuk, amelyek fotósorozaton, videón vagy filmen megjelenve prezentálják a művészi gondolatsor kibontakozását. A történetek kibontásának számos eszköze lehet: a papír mozgása vagy elhelyezkedése az adott térben; a fény változásainak műbe kalkulálása vagy a nedvesség alakulásának hatásai; a plasztikai építkezés állomásainak megtervezése, stb. Ezért a Papír-fény-kép szimpóziumon folyamatosan jelen kellett lenni fotósnak és videósnak, akik a történetek összeállításának elengedhetetlen tényezői voltak. A szimpóziumra meghívott művészek valamennyien járatosak voltak a papírművészetben, és bár a kísérletek elmaradhatatlan velejárói az alkotótelepi együttdolgozásnak, e szimpóziumon a tudatos koncepció, a folyamatok térben és időben történő szervezése játszotta a főszerepet, miközben a folyamat végeredménye „hagyományos” papír-műtárgy is lehetett.
A nyolcadik, 2003. évi, Papír-tömeg szimpózium is olyan témára koncentrált, amely lehetőséget nyújt a témában megjelölt szakmai kérdés technikai-technológiai, plasztikai és tartalmi vonatkozásainak kutatására, illetve megválaszolására. Technikai-technológiai szinten a különböző súlyú, tömegű, sűrűségű és minőségű, iparilag előállított papírok újrahasznosítási tulajdonságainak kutatására vállalkoztak a résztvevők, természetesen az így nyert alapanyagok művészeti felhasználásának igényével. Kérdés volt az is, hogy hogyan, milyen adalékok és kötőanyagok használatával és meddig növelhető a papírművek tömege, térbeli kiterjedése. A témában megjelölt plasztikai problematika körüljárásában előtérbe került az arra vonatkozó kérdés, hogy hogyan válik a papír alapanyag, illetve a kész papír tömeggé, plasztikává. Igaz-e Wehner Tibor a 2002-es papírművészeti szimpóziumon Kaposvárott elhangzott előadásának konklúziója, miszerint a papírművészeti alkotások általában mint plasztikák értelmezhetők. Mit jelent a sík- vagy a festőművészet kifejezési eszközeit használó papírművészeti alkotások esetében a mű testének megépítésében megvalósuló plasztikai folyamat.
A kilencedik, Papír-tér-kép szimpózium azt vizsgálta, hogy a papírobjekt, legyen az kép, markáns tömeggel rendelkező plasztika vagy papírelemekből, bizonyos térbeli szisztéma alapján összerendezett installáció miként határozza meg azt a teret, amelyben megjelenik, tehát a tér a papír médiumával történő alakításának lehetőségeire összpontosított. Némelyek munkái ellentétes folyamatok eredményeképpen „képeivé” váltak a térnek (térkép-analógiák), valós, illetve virtuális tereket jelöltek. Igazi térképek felhasználása éppúgy jellemezte a téma megközelítését, mint a térkép formai és funkcionális jegyeire való összpontosítás, illetve archaikus, letűnt terekre való hivatkozás.
2005-re reményeink szerint a tizedik alkotóidényt tudhatta volna maga mögött a Simonfán működő alkotótelep. A tizedik, jubileumi szimpózium témamegadásában kézenfekvő volt a papír plasztikai alakíthatóságával operálni, azaz a faktúra különböző domborzatait kompozíciós elemként használni a térbeli kép konstruálása során. A kísérletező művészek az előző szimpóziumokon arra a következtetésre jutottak, hogy még a sík-, vagy a festőművészet kifejezési eszközeit használó papírművészeti alkotások esetében is a papírmű létrehozása, a mű testének megépítése plasztikai folyamat. Beigazolódni látszik, hogy a papírmű építése plasztikai gondolkodást feltételez, még akkor is, ha a mű végleges formája kétdimenziós, mivel a felszínen megjelenő formák, színek és felületek mindig ezen építkezés által definiálódnak, azaz az építkezés struktúrájának a külszínen láthatóvá váló képévé, textúrává válnak. A TEXTúra tematika a papír médiumával történő munkafolyamatok erősen plasztikai jellegén túl a papír mint szöveg- és üzenethordozó szerepére, kultúrtörténeti vonatkozásaira is utal, ezért alkalmasnak éreztük egy jubileumi szimpózium témájának. Ez a szimpózium a fő támogató, az NKA támogatásának hiányában eddig sajnos nem tudott megvalósulni.
Az alkotótelep a meghívott alkotóknak minden alkalommal biztosította a kísérletekhez szükséges legkülönfélébb papírokat, a félkész nyersanyagok (cellulóz) mellett a kötő-, töltő-, illetve festőanyagokat, valamint a plasztikai művek, illetve a térberendezések, installációk megépítéséhez használandó segédanyagokat (a résztvevők igényei alapján).
Hogy az alkotótelepen a kollektív kísérletezés során mekkora tapasztalatanyag halmozódott fel, az a 2000. évben egy holland, a papír médiumával akkor ismerkedő képzőművész több rendelkezésre álló alap- és kötőanyagot, valamint technikai variációt végigpróbáló, didaktikus tanulmánysora nyomán vált különösen plasztikussá. De tetten érhető volt ez a kaposvári Vaszary Képtárban rendezett országos papírművészeti triennálékra szép számban beválogatott, az alkotótelepen készült művek technikai kivitelezésének professzionalizmusában és sokféleségében is. Ugyanakkor nincsenek végérvényes és minden privát kérdésfeltevésre használható, kidolgozott megoldások, csupán olyan alaptapasztalatok léteznek, amelyek bázisáról el lehet indulni. Valószínűségek vannak, de a nagyon is egyedi művészi elképzelések megvalósítása mindig új kísérleteket feltételez. Törvényszerű ez, hiszen a papírművészeti alkotóműhely nem papírmerítő üzem, nem néhány alkalmazási terület céljaira tökéletesített, tehát uniformizálható és csiszolt technikával kivitelezett papírtermékek minőségi gyártására szakosodott, hanem mindig más, újabb és újabb képzőművészeti elképzelések megvalósításához kíván(t) sokoldalú lehetőségeket biztosítani, illetve szakmai segítséget nyújtani. Az alapítók, vezetők és résztvevők bíznak abban, hogy a most már tíz éve szünetelő alkotótelep életre kel és támogatókra talál, s a közös munka tovább folytatódhat.
A Nemzetközi Papírművészeti Alkotótelep (Lipótfa-Simonfa) résztvevői 1996 és 2004 között
Baktay Patrícia textilművész | Bányai Szabados Katalin grafikusművész (Románia) | Bátai Sándor képzőművész | Benes József grafikusművész | Jens Bergner szobrászművész (Németország) | Buza Krisztina textilművész | Miek Coppens képzőművész (Hollandia) | Damó István grafikusművész | Dolezsán Ágnes fotóművész | Mikko Eronen intermédia (Finnország) | Fodor Katalin grafikusművész (Szlovákia) | Foki Ildikó vizuáliskultúra-tanár | Fujisaki Tomoko szobrászművész (Japán) | Fülöp Ilona grafikusművész | Gály Katalin festőművész (Szlovákia) | Gerendi Anikó ipari formatervező (Románia/USA) | Gerle Margit keramikusművész | Dr. Géger Melinda művészettörténész | Guttmann Barbara képzőművész (Szerbia) | Gyenes Zsófia iparművész (Franciaország) | Ihanus Sirpa szobrászművész (Finnország) | Isko Masko képzőművész (Japán/Németország) | Jakobovits Márta keramikusművész (Románia) | Jakobovits Miklós festőművész (Románia) | Jancsikity József képzőművész | Jónás Péter, Magyar Képzőművészeti Egyetem, képgrafika szak | Karattur Katalin textil- és bőrművész | Kiss Ferenc fotóművész | Kovács Géza szobrászművész (Románia) | Lajosi Dóra textilművész | Lieber Erzsébet képzőművész | Lendvai Péter grafikusművész | Marton Katalin festőművész (Románia) | Molnár Éva animációfilmes (Szlovákia) | Muk Ágota iparművész | Nagy Ottó festőművész | Volker Schwarz festőművész (Németország/Magyarország) | Steinhübel Zoltán keramikusművész (Románia) | Dr. Sturcz János művészettörténész | Sulyok Gabriella grafikus- és videoművész | Szabados Kata festőművész (Románia) | Szente Mónika festőművész | Szlaukó László képzőművész | Szőnyi Krisztina grafikusművész | Tokodi Edina, Magyar Képzőművészeti Egyetem, képgrafika szak | Urbán Katalin, Magyar Iparművészeti Egyetem, textiltervező szak | Varga Anikó, Magyar Iparművészeti Egyetem, textiltervező szak | Rodica Varganici festőművész (Románia) | Zalavári József ipari formatervező | Zsankó László képzőművész