A Segítőknek – az ébresztő szeretetért és a szeretet ébredéséért

Szereplők:

Gabi, 35 éves
Kriszta, 30 éves
Ákos, 45 éves
Karesz, 50 éves
Zsolti, 20-25 éves
Lacika, 20 éves
Kata, 25 éves
Robi, 30 éves
Bea, 40 éves
Anya, 50 éves
Feri atya, 50 éves
Körzeti rendőr, 45–55 éves


I. felvonás

Színpadkép: a társalgó, fotelek, ülőgarnitúra a ’80-as évekbeli, középen alacsony asztal, baloldalt tv-szekrény, könyvespolc, jobboldalt fali telefon, hátul egymásba rakható kerti székek, a falakon 12-lépéses plakát, szlogenek, a Lelki Béke imája, hátul kijárat a kertbe. Baloldalt elöl tolóajtós kijárat a nappaliból, kerti padok L-alakban, zománcos vödör a csikkeknek. Jobboldalt külön kis szoba ajtóval a nappaliba, két fotel, alacsony dohányzóasztal, csap, törölközőtartó, könyvespolc. Baloldalt kijárat a dohányzón keresztül az utcára.

-1-

(Gábor nyomtatványt olvas. Sápadt, izzad végig, a szétpattanás feszültségében van, de a hangulatai abnormálisan változnak az egész jelenet alatt. Ruhája tiszta, de gyűrött, mellette ledobott utazótáska. Kriszta papírokkal bejön.)

Kriszta: Szia, Kriszta vagyok. Nagyon örülök neked! (kezet fog, megöleli, Gabi zavarban van, elhúzódik) Nyugodj meg, most már jó helyen vagy!

Gabi: Aha…(fásultan nézelődik)

Kriszta: Az Ákos mindjárt jön, csak megbeszélés van. Ő lesz a segítőd.

Gabi: Te is ilyen segítő vagy?

Kriszta: Igazából itt mindenki mindenki segítője. Én is függő vagyok, ma 153 napos. A felvételinél segítek az Ákosnak. Ő is felépülő függő, csak már 15 éves, és végzett addiktológiai konzultáns. Ő vezeti ezt a rehabot, és vele fogsz mindent megbeszélni.

Gabi: Jó fej?

Kriszta: Igen, de nem úgy, mint gondolnád. Itt nem az a jó fej, aki megosztja veled a cuccot, hanem, aki felébreszt az éber kómából. Oké, megvan minden orvosi papírod, beutaló, laborok….Szarul vagy?

Gabi: Hát egy kicsit, de gondolom, lesz ez még rosszabb is….

Kriszta: Lesz! De most már jó helyen vagy! (Ákos bejön)

Ákos: Szia, örülök neked! Ákos vagyok, a segítőd. (kezet fog, megöleli, majd leülnek) Gabi, minden papírod rendben van, és úgy tudom, voltál két anonim gyűlésen is. Ott elmondták, hogy mi is ez a program nagyjából, és most elolvastad a házi szabályokat is. Elfogadod ezeket a feltételeket?

Gabi: Hát igen….

Ákos: Akkor írd alá! Jó,…ez egy 12-lépéses program, és mi itt ragaszkodunk a három alapelvhez, azaz: őszinteség, nyitottság, hajlandóság. Minket nem érdekel, hogy mit csináltál a múltban, csak az, hogy mi hogy tudunk segíteni. De aki visszaesik, elmegy, aki megszegi a házszabályokat, az elmegy, és aki átbasz, az is elmegy!

Gabi: Oké megértettem, én tényleg le akarok állni, mert már teljesen kikészültem.

Ákos: Ez a nap lesz a legemlékezetesebb az életedben, mert ma újrakezdhetsz mindent. Használtál valamit ma?!

Gabi: Hát inni nem ittam ma…(ideges lesz)..Csak ami volt otthon Xanax, azt még bevettem indulás előtt…

Ákos: Mennyit?

Gabi: Egy levéllel, 0,5-öst. (kacarászik).. Jó, meg elszívtam egy búcsúspanglit a buszmegállóban.

Ákos: Jó…akkor csak holnap kezded el a csoportfoglalkozásokat. Most pakolj ki, zuhanyozz le, és vegyél fel fürdőköpenyt, mert az izoláció 30 nap! Addig nincs telefon, látogató, és nem hagyhatod el az épületet, csak a dohányzóba mehetsz ki!

Kriszta: Betegtanács?

Ákos: Ja igen…tízkor betegtanács, arra be kell ülnöd!

Gabi: Kicsit szarul vagyok…

Ákos. Tudom, de ez itt nem demokrácia. Úgyhogy tíz órakor a társalgóban, a többit holnap. Nyugodj meg, most már jó helyen vagy! (kimegy)

Gabi: Basszus!

Kriszta: Szeretném átnézni a cuccaidat. Pakolj ki, légy szíves! (Gabi kiborítja a cuccait a fotelba, Kriszta gyorsan átnézi) …Oké, rendben, de a könyveket és a mobilt elzárjuk, majd visszakapod.

Gabi: Egyáltalán nincs telefon?

Kriszta: Az első 30 napban nincs. Utána is csak a kártyáson telefonálhatsz, és téged is csak azon hívhatnak. Könyveket meg mi adunk, amiket el kell olvasni és elemezni.

Gabi: Írnom is kell? (pofákat vág, visszapakolja a cuccait)

Kriszta: Többet, mint eddig egész életedben. Gyere, most bemegyünk a szobába, segítek elpakolni, aztán gyorsan elmész zuhanyozni és felveszed a fürdőköpenyt. Azt 30 napig mindig hordanod kell, de mivel rohadt meleg van, pizsama nem kell alá csak egy rövidnadrág. Nem kell sietnünk, de a csoportokra mindig öt perccel előbb be kell ülni, és tízkor betegtanács.

Gabi: Már alig várom!

(Kimennek jobbra. Átállás. Bejönnek a többiek. Hárman a társalgót rendezik át, a betegtanácshoz, – Kriszta, Kata, Lacika – a kerti székeket U-alakban a nézőtér felé fordítják, asztal hátra, minden későbbi csoportnak is ez az elrendezése. A többiek kint kávéznak, cigiznek.)

 -2-

Karesz: Milyen az új társunk?

Zsolti: Há’ még eléggé odavan… Lacika meg a Kriszta segített kipakolni a cuccát, meg az ágyát rendbe rakni… én meg csavartam izzót az éjjeli lámpájába, meg hoztam neki egy karton ásványvizet.

Karesz: Ránézésre?

Zsolti: Alkesz…gyógyszeres.

Karesz: Az évek meg a rutin…

Zsolti: Meg három rehab hét visszaeséssel… (Ákos jön)

Ákos: Gabinak segítettetek? Jó, ….,és hogy van?

Zsolti: Nincs még velünk…,egy hét múlva.

Ákos: Akkor vele megvan a csoport, és jövő hétfőn elkezdjük az Első Lépést.

Karesz: A kurva életbe, miért csak hétfőn?

Ákos: Ideges vagy, Kareszkám?

Karesz: Egy kicsit…mintha!

Ákos: Az nem jó, úgyhogy a filmelemzés mellé szombat délig kérem ennek a könyvnek az elemzését is. (átad egy könyvet)

Karesz: „A szeretet művészete” (flegmán)…hát köszönöm, Ákoskám!

Ákos: Szívesen, Kareszkám!

Kriszta: Kezdünk! (mindenki bemegy, Gabi jön fürdőköpenyben vizes hajjal, nem találja a helyét, mindenki gyorsan megölelgeti és bemutatkozik, Gabi egyre nagyobb zavarban van, leülnek)

Ákos: Sziasztok, a mai betegtanács témái: a kávésság, a boltosság, és az irreális kapcsolatok. De először is üdvözöljük új társunkat, Gabikát. Ha bemutatkoznál és mondanál valamit magadról röviden, az jó lenne, de egyáltalán nem kötelező.

Gabi: Sziasztok, Gabi vagyok. Alkohol és gyógyszerfüggő. (Zsolti boldogan mutatja a Viktória-jelet.) De használtam mindenféle drogot, marcsit, haskát, és gondjaim vannak a játékgépekkel is. De a fő gond mégis az ipari mennyiségű gyógyszer és a töményezés. Azért jöttem, mert így már nem lehet élni…. évek óta folyamatos szétszakadásban vagyok, és állandóan GM rohamaim vannak… hát most ennyi….

Ákos: Köszönjük Gabika! Most már jó helyen vagy! (mosolyognak) Első pont: kávésság. A Krisztának lejárt a kéthónapos szolgálata. Ki vállalná a kávéfőzést? Robi? …Oké. A másik a boltosság, amit nemrég vett át a Zsolti. Evvel nincs is semmi gond, de, Zsoltikám, nem lehetne megkímélni a boltos csajokat a nyóckeres vetítős dumáktól?

Zsolti: Józanodni vagyok itt, nem elbuzulni!

Ákos: Figyeljetek, ez a rehab jól beilleszkedett ide a faluba, pedig eleinte féltek, hogy állandóan balhé lesz miattunk. Ha bekavartok és egy dühös apuka megjelenik itt egy vasvillával, mert a lányát felcsinálták, akkor én is elvesztem a legendás jólneveltségemet! Fogtátok?!

Mindenki: Igeen…

Ákos: Zsoltika?!

Zsolti: Igeeeeen!

Kriszta: A másik gond a betegek közti irreális kapcsolat. Ezért megkérjük a Katát és a Robit, hogy a közös csoportokon kívül, lehetőség szerint kerüljék, hogy négyszemközt legyenek. (Kata zavart, Robi dühös)

Robi: Na, bevonult a Gestapo is…!

Kata: Nem is történt semmi!

Kriszta: Rendben, de a házi szabály szerint irreális kapcsolatnak minősül a betegek egymással való szerelmi viszonya.

Robi: (maga elé) Irigy picsa!

Ákos: Ez nem ajánlás, hanem kötelező házi szabály! Ami mindenkire nézve kötelező, különben el kell hagyni a terápiát!

Kriszta: Figyeljetek, ne keverjétek össze az egymás iránti aggódást és szeretetet a szerelemmel, mert mind a ketten belepusztulhattok!

(sötét)

-3-

(Éjszaka van. Kriszta a társalgó foteljában ülve olvassa a kisasztalon lévő elemzéseket. A tv megy, de hang nincs rajta. Állólámpa a fotel mellett, kanapé hátul, szemben a nézőtérrel. Lacika jön be jobboldalról alsógatyában, fáradtan.)

Kriszta: Mi a baj, Lacika?

Lacika: A Gabi. Még szarabbul van, mint tegnap éjjel.

Kriszta: Hol van most?

Lacika: A budin. Állandójan hasmenése van, mög hány. De most márcsak inkább ökölődik, mert má’ nincs benne sömmi.

Kriszta: Jól van, ha végzett, kihozzuk ide, hogy tudj te is pihenni. (a tv-szekrényből lepedőt, párnát, pokrócot vesz elő és a kanapén ágyazni kezd.)

Lacika: Nem köll. Én még bírom.

Kriszta: Ne vitatkozz, Lacikám, már második éjszaka nem tudsz aludni. Ma majd én leszek vele. (WC-tartály zubogása, Lacika kimegy jobbra és Gabival jön vissza, támogatja a karjánál fogva, Kriszta befejezi az ágyazást és odalép a másik oldalára, belekarol, a kanapéhoz kísérik és leültetik) Jól van Gabikám, most feküdj le itt kint, amíg jobban nem leszel. (Lacika behoz a kanapéhoz egy műanyag vödröt, az asztalra pedig egy ásványvizes palackot és vizes ruhát.) Köszönjük Lacika, és most menj aludni! Te meg feküdj le, a lámpát elfordítom, hogy ne süssön a szemedbe… jó?

Gabi: Most megdöglök…!!

Kriszta: Dehogy döglesz…legyél büszke rá, hogy már három napja szermentes vagy. Még két-három nap, és elmúlik.

Gabi: A kurva életbe…! Még két-három percet sem bírok ki….! Muszáj adnod valamit…!

Kriszta: Tudod, hogy nem adhatok. Én tudom, milyen ebben a szétszakadásban lenni, de jobb lesz, meglátod. És én itt vagyok veled….(megtörli Gabi arcát a vizes ruhával, és homlokára teszi a kezét, hogy kissé megnyugtassa, majd olvas tovább. Gabi a szemközti tv-t nézi. A tv-ben megjelenik egy véres alak, véres kezeit belülről a tv-képernyőhöz nyomja és dühösen magyaráz, mintha ki akarna jönni belőle. Gabi lassan felül, meredten nézi. Az alak dühösen tovább beszél, de csak Gabi látja, hallja)

Gabi: Ki az isten vagy…?!…Mit akarsz…? (becsukja a szemét, a műsor visszavált)

Kriszta: Mi a baj? Feküdj vissza, Gabika! (visszafekszik, majd oldalra fordulva a vödörbe öklendezik, Szilvi tartja a fejét, majd betakarja. Most a hideg rázza, rángatózik)

Gabi: Még soha nem féltem ennyire….! (Kriszta fogja a kezét, Gabi lassan elszunnyad. Hajnalodik. Közben balról Bea jön utazótáskával a dohányzóba. Eltolja a tolóajtót, és suttog)

Bea: Kriszti…. Kriszti….!

Kriszta: Most jöttél?! (Kriszta is suttog, kimegy a dohányzóba, behúzza a tolóajtót és összeölelkeznek)

Bea: Igen, két nappal korábban. De már nem bírtam otthon, mert majdnem beledöglöttem. Kérsz egy cigit? (rágyújtanak, leülnek)

Kriszta: Jól tetted, hogy inkább előbb jöttél vissza. Nagyon ijesztő volt?

Bea: Igen…hazamentem a városba, ahol egész életemben éltem, és nem ismertem rá. Minden megváltozott….mindenki idegen és ijesztő lett…Anyám, a haverok, egyszerűen nem tudtam beszélgetni senkivel sem… Ha kimentem az utcára, úgy éreztem, hogy mindenki engem néz….

Kriszta: Ez majd el fog múlni. Megszokják, hogy tiszta vagy, mint ahogy régen megszokták, hogy mindig be vagy állva.

Bea: Minden éjjel felébredtem, és hallottam, ahogy Anyám a szobájában csörög a konyakosüveggel és járkál föl-alá. Mert idegbeteg, hogy a kisbolt csak 6-kor nyit és nem lesz elég a pia….(sír)

Kriszta: Én most nagyon büszke vagyok rád, hogy kibírtad és nem használtál semmit.

Bea: Nem bírtam, ahogy rám nézett… néha kétségbeesett könyörgéssel, néha meg vádló gyűlölettel. Mintha rajtam akarná számon kérni az egész elbaszott, nyomorult életét!

Kriszta: Csak magadért vagy felelős, mert senkit nem lehet megmenteni önmagától. Ha vége a terápiának, ezért kéne egy Félutas Házba menned, mert ezt otthon nem fogod sokáig kibírni anyagozás nélkül. Egy Félutasban mégis csak társak között leszel egy félévig, és megtanulod a kinti világot. Így is rohadt nehéz lesz…!

Bea: De annyira sajnálom…! Úgy néz ki, mint egy lélegző halott!

Kriszta: Neked most magaddal kell foglalkoznod! Négy hónapja tiszta vagy, de te még nagyon gyenge vagy egy ilyen állandó idegbajhoz. Csináld a programot, és emlékezz, hogy nem az jut ki a pokolból, akinek kéne, hanem az, aki akar! (megöleli, vigasztalgatja) Jó, hogy itt vagy, most már nyugodj meg!

Bea: Ki az ott a kanapén? Egy új társunk?

Kriszta: Gabika. Most lesz négynapos.

Bea: Az tök jó! Nézd…(Gabi ébredezik, bemennek. Bea Gabi mellé ül a kanapéra, Kriszta kiviszi a vödröt és a törlőruhát) Szia, Gabika! Bea vagyok, most jöttem vissza adaptációs szabadságról. Nem is hinnéd, mennyire boldog vagyok, hogy itt vagy és hogy már négynapos vagy.

Gabi: Akkor sírsz, ha boldog vagy?

Bea: Akkor sírok csak igazán. (Robi jön egy kávés kotyogóval, meglátja Beát, megölelgeti)

Robi: Beus, újra együtt!?

Bea: Szevasz, édes! (Zsolti jön bögrével, utána Karesz, Kriszta: „Beus, home sweet home!”, megölelgetik, és kimennek a dohányzóba. Gabi ül a kanapé szélén)

Bea: Olyan jó újra veletek!

Kriszta: Előbb jöttél.

Bea: Nem bírtam tovább otthon.

Zsolti. Anyuka..?

Bea: Ő is, meg minden…(Lacika jön, tálcával, rajta szalonna, töpörtyű)

Lacika: Heló! Mögjötté? (megöleli, leül, eszik)

Zsolti: Robikám! Hol van már a dupla duplakávém?!!

Robi: Lazuljál, Zsoltika…!(bemegy, Ákos jön balról, friss újságokkal, postával)

Ákos: Jó reggelt! Itt vannak a friss újságok. Megjöttél, Bea? (megöleli)

Bea: Muszáj volt.

Ákos: Gondoltam… Örülök, hogy itt vagy.

Zsolti: Ákos, a Gabika még mindig úgy néz ki, mint a szabadnapos Halál! (Ákos határozottan rászól)

Ákos: Úgy beszéljél róla, mintha itt lenne!! (Zsolti meghunyászkodik, Ákos bemegy a nappaliba)

Ákos: Jó reggelt, Gabikám! Jól vagy?

Gabi: Most már sokkal.

Ákos: Oké, akkor 8-kor gyere be hozzám tollal, spirálfüzettel!

Gabi: Rendben. (Gabi jobbra kimegy, Ákos bemegy a helyére, pakolászik, leül, olvas. A lányok sugdolóznak, Karesz hangosan olvassa az újságot.)

Karesz: ..„Nyilatkozott a kokainnal lebukott tini sztár! – Nincs dílerem!” hát persze, ez olyan! A kokain egyszer csak besétál a szobába, aztán felcsíkozza magát….hát kit néz ez hülyének? Meg…„Nem vagyok függő!”….csak egész évben influenzás!…(fejét csóválva magában olvas tovább)

Zsolti: Lacika, kistesóm! Hogy tudod megenni ezt a brutalitást?!!

Lacika: Mér? Jó e…! (Kata, Gabi jön kávéval)

Karesz: Addig poénkodsz vele, amíg egyszer be nem szánt a földbe!

Zsolti: Mondták ezt már durvább arcokra is…! Van kávé? (beront, Lacika eszeget, a lányok sugdolóznak, cigiznek és beleesznek a kajába)

Kata: Volt betegtanács, és ránk lett szólva, hogy vegyünk vissza.

Bea: Nem akarnak rosszat, csak nem akarják, hogy két elanyátlanodott függő, akik még a saját érzéseikkel sincsenek tisztában, kölcsönösen kinyírják egymást. Neked volt egyáltalán normális párkapcsolatod?…Nekem mindent a cucc hozott össze. A végén meg már az sem…mert totál leépültem, és a kutyának sem kellettem!

Kata: Nekem volt még a gimiben…száz éve.

Bea: Nekem meg csak rengeteg mocskos állat! Akiket valahogy mindig bevonzottam. Olyan arcokat, akik előbb-utóbb agyonvertek és porig aláztak.

Kata: Épp ez a baj! Mert a Robi olyan rendes és intelligens,… én meg az őrült dolgaimmal….!

Bea: Na jó, azért ő sem ministránsgyerek! Neki is megvan a maga kis brutális története és mélyrepülése! Őt is megette a Rock and Roll, meg a hernyó!

Lacika: Egy kis pörc is van…ögyé kicsit, Gabika!

Gabi: Kösz. (esznek)

Bea: Figyelj, az Ákos meg a Kriszta nem akarnak bajt! Várjatok egy kicsit ki, ne basszátok el a józanodásotokat, aztán majd az idő eldönti, hogy mi lesz veletek.

Kata: Oké, úgyis be vagyok parázva ettől az egésztől!

Karesz: Gabika, megírtad már az önéletrajzodat?

Gabi: Tegnap leadtam. Azt hittem, beledöglök, mire elkészül!

Kriszta: Gabikám, lassan mehetsz az Ákoshoz tollal, spirálfüzettel. (Gabi bemegy a füzetért, és kopog az Ákosnál)

Karesz: Akkor hétfőn kezdjük az Első Lépést!

Lacika: Ödd mög ezt a kicsit…

-4-

Ákos: Helló, gyere foglalj helyet!…Hát, Gabikám, elolvastam az önéletrajzodat, és elég őszintének tűnik. (előhúz egy lapot) De van itt egy-két dolog, ami el van bagatellizálva…Az érzéseidről meg nem írtál szinte semmit.

Gabi: Ennél jobbat nem tudok, …Én leírtam mindent. (sértődött és támadó)

Ákos: Nem írtál például szinte semmit Édesapádról,…csak azt, hogy alkoholista volt, és fiatalon meghalt balesetben.

Gabi: Mit mondjak? Hatéves voltam, amikor elváltak anyámmal, és tizenkettő, amikor meghalt. Piázott, csajozott, mindig megígért mindent, aztán leszarta. Ennyi!

Ákos: Milyen emlékeid vannak róla?

Gabi: Milyen emlékeim? (röhög) Amikor ő jött el értem az oviba, soha nem a játszótérre mentünk, hanem valami köpködőbe a hülye haverjaihoz. Ott ültem a nagy málnák között, és a cigifüstön keresztül csodáltam a naplementét!

Ákos: Haragszol rá?

Gabi: Most már nem! (dühös)

Ákos: Nem próbált leállni, változtatni?

Gabi: Dehogynem, sokszor… Néha mondtam neki „Miért iszol, apa? Megígérted, hogy abbahagyod!”…ilyenkor vagy összeomlott, és sírva megint megígérte, hogy abbahagyja, vagy dührohamot kapott, és úgy nézett rám, mint aki meg akar ölni. A végén már állandóan féltem tőle, mert sosem tudtam, mi jön ki belőle. Aztán egyik éjjel piásan elaludt az ágyban, a kezében egy égő cigivel…és ennyi.

Ákos: Mit érzel, ha eszedbe jut?

Gabi: Dühöt és szomorúságot. (elgondolkodik)…Talán inkább szomorúságot….mert azért nagy szeretet volt benne.

Ákos: Jogod van haragudni rá, de nem érdemes. Az én apám nagyszerű ember volt, és én imádtam még alkoholistának is. Tudod, a miénk egy ősi nemesi família, ezért a kommunista időkben arra kényszerítették apámat, hogy besúgó legyen….ezt csak a halála után tudtam meg….de akkor iszonyúan meggyűlöltem érte! Mert nem elég, hogy egy fos alkoholista volt, de egy mocskos vamzer is. Teleordítottam a világot, hogy megtagadom, és milyen mocsok állat az ilyen, mert remegett a valagam, hogy „énrólam” mit fognak gondolni! És ez lett életem legnagyobb árulása, amit máig nem tudok magamnak megbocsátani. Mert csak itt, a Józanodásban értettem meg, hogy azért csinált rabszolgát magából, hogy mi szabadon élhessünk! Járhattam külföldre, egyetemre, ő meg egyre többet ivott, és egyre magányosabb lett. Aztán a végén annyira meggyűlölte magát, hogy már nem tudott többé a szemünkbe nézni, és az egyik hajnalban a kertben felakasztotta magát….!…..Az Ő életük menekülés volt, a haláluk meg pusztulás.

Gabi: Azt hiszem, mégis őt szerettem a legjobban ebben a rohadt életben, de a végén már gyűlöltem, és mindig azt mondogattam magamban, hogy soha nem leszek olyan, mint ő.

Ákos: És?

Gabi: És én végül is sokkal rosszabb lettem…!

Ákos: Gabikám, szeretném, ha most írnál egy levelet édesapádnak!

Gabi: Minek? Húsz éve halott!

Ákos: Csak írd meg azt a levelet! Arról írj, hogy mit gondoltál, vagy mit gondolsz most róla,…hogy mit szerettél, vagy mit gyűlöltél legjobban benne, hogy mit érzel most, ha eszedbe jut,…és ha tudsz, bocsáss meg neki!

Gabi: …Jó, megpróbálom. Mikorra adjam le?

Ákos: Ezt a levelet nem kell leadnod! De ha úgy érzed, hogy most kész van, akkor menj ki egyedül a parkba, és olvasd fel neki!

-5-

(Lépéscsoport. A székek U-alakban a nézőtér felé. Benn ülnek.)

Kriszta: Sziasztok, Kriszta vagyok, függő. Eljutottunk az Első Lépéscsoport utolsó gyűléséig, ami a mélypontról szól. Mielőtt ezt is leírnátok és leadnátok, szeretném, ha mindenki elmesélné a mélypontját az anyagozásban. Azt a pontot, amikor rájött, hogy az élete irányíthatatlanná vált, és segítséget kell kérnie. Tudom, hogy ez mennyire nehéz most, de amit itt mondotok, az itt is marad. Ki akarja kezdeni? (feszülten ülnek, hallgatnak, végül Karesz jelentkezik) …Tessék, Karesz!

Karesz: Sziasztok, Karesz vagyok, függő!

Mindenki: Szia Karesz!

Karesz: (határozott és összeszedett) A mélypontom…? Az már itthon volt,…mármint az igazi mélypont, mert amúgy volt vagy ötven kikészülésem. Hát tizenöt év után hazajöttem Angliából, mert ott már mindent elcsesztem, amit el lehetett. A feleségem, aki angol, elvált tőlem, a két kamasz fiam már régóta levegőnek nézett, és a vállalkozásom is bedőlt. Akkorra már rég nem voltam hétvégi anyagos, állandóan nyomtam a heroint. A megtakarított pénzem is rohamosan fogyni kezdett, és úgy gondoltam, hogy itthon jobban kijövök az angol munkanélküli segélyből, és aztán majd le is tudok állni valahogy. Otthagytam mindent a feleségemnek meg a gyerekeknek, házat, két kocsit, és visszajöttem Pestre. Kivettem egy lakást, gondoltam, majd itthon beindítom a vállalkozásomat, és mindent rendbe hozok. Hát ennek a vége az lett, hogy hat hónap múlva ott feküdtem egyedül a csupasz lakásban, és már csak szúrtam, és szúrtam….A lakásból lassan eladtam mindent, úgy hogy maradt benn egy koszos matrac meg egy „Junoszty” tv egy széken…Egyik hajnalban aztán felébredtem arra a rohadt üres szétszakadásra, kivánszorogtam a fürdőszobába arcot mosni, és azt vettem észre, hogy a kezem áttetszővé lett (nézi a kezét), …mint egy kísértet keze. Belenéztem a tükörbe és megláttam a Szörnyet…mert az már nem én voltam, hanem egy csontváz, aki egy démon szemével néz a világba…nem tudom, hogy meddig álltam ott, de egyszer csak meghallottam a saját hangomat. …„Nem vagyok már ember!”… ezt mondtam…„Nem vagyok már ember!”… ez most sokkal félelmetesebbnek tűnik, mint akkor, mintha az a szörny a tükörben nem is én lennék…visszavánszorogtam a szobába a matracra, és ez a mondat dübörgött a fejemben..„Nem vagyok már ember, nem vagyok már ember!”….Akkor vettem észre egy prospektust erről a programról…talán valamelyik drogambulanciáról hozhattam magammal…és amikor még délután is ez a mondat visszhangzott a fejemben, akkor nem bírtam tovább… felhívtalak benneteket, és most itt vagyok. Köszönök mindent, és köszönöm, hogy meghallgattatok!

Mindenki: Köszönjük! (kis csend, aztán Gabi és Kata egyszerre emeli a kezét, Gabi mosolyog és int, hogy Kata kezdje)

Kata: Sziasztok, Kata vagyok, függő!

Mindenki: Szia, Kata!

Kata: (végig nagyon zavart és félénk, szakadozottan beszél, és a lábát néha felhúzza, magzati pózban ül a széken) ….Akkor döbbentem rá, hogy ez tényleg nem mehet így tovább… amikor kb. három hónapja a Körúton álltam totál beállva… és… a rettegés még mindig bennem örvénylett… tudjátok, rettegés… mindentől és semmitől… Azért kezdtem el használni szinte még gyerekként, hogy …embernek érezhessem magam én is…, hogy ne kelljen félnem, hogy tudjak tartozni valakihez…, hogy elfogadjanak… nem tudom, miért féltem egész életemben… talán az alkesz családom miatt…vagy csak egyszerűen így születtem… nem tudom…! Ittam… szívtam, bogyóztam… 14 éves koromtól… és a normik azt hitték, laza, vidám csaj vagyok… pedig már mindenből egyre több és több kellett… hogy a rettegésemet el tudjam fojtani. Illetve nem is elfojtani… hanem elszigetelni valahol itt benn… (kezét a mellkasára teszi)… mert ha be voltam állva, úgy éreztem… hogy egy üvegbúrát húztam az iszonyatra ami bennem van … és most nem tud bántani… a tömegben a Körúton döbbentem rá, hogy ez már nem megy… úgy be voltam állva, hogy az hittem, azonnal atomjaimra szakadok szét, ha megmozdulok…. de a rettegés még mindig szabadon tombolt bennem… Néztem az embereket, és szerettem volna közéjük tartozni, de már nem lehetett, mert kidrogoztam magamat az emberiségből… tudtam, hogy ez a vég… Nincs az a mennyiség, ami enyhülést adhatna… az idegösszeomlás küszöbén leszédelegtem a drogambiba… és életemben először segítséget tudtam kérni… aztán szabályosan bemenekültem ebbe a programba… most ennyi jut eszembe… egy kicsit ideges vagyok.. és össze is vagyok zavarodva…. köszönöm…

Kriszta: Ez szép volt, Kata! Nagyon büszkék vagyunk rád, hogy ilyen összeszedetten és szépen el tudtad ezt mondani. Csodálatos, hogy mennyit fejlődtél! Amikor bejöttél ide, az első három hétben meg sem mertél szólalni, és állandóan valami sarokban kucorogtál. Ez a bátorság megérdemli, hogy most megtapsoljuk! (tapsolnak, mosolyognak, Kata boldog, de zavarodott) ..Köszönjük! Tessék, Gabika!

Gabi: Sziasztok, Gabi vagyok, függő!

Mindenki: Szia, Gabi!

Gabi: Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi, hajnali négy körül, amikor már tizedszerre ébredtem fel a saját rángatózásomra, eldöntöttem, hogy felkelek. Nem mintha akkora nagy különbség lett volna az álom és az ébrenlét között… mert állandóan valamiféle asztrális világban mozogtam. Elrágtam három-négy Xanaxot, hogy egyáltalán el tudjak indulni otthonról, és bevánszorogtam az első becsületvesztőbe, ami nyitva volt, és ittam egy kávét és két konyakot. Ettől egy kicsit megnyugodtam. Elindultam a városba, cél nélkül. Menet közben úgy kapkodtam a bogyókat, mint más a tictac-ot…meg ittam is valamit. De állandóan mennem kellett, pedig olyan gyenge voltam, hogy úgy éreztem, azonnal kettétörök. Körülbelül délelőtt tízkor elment a kép és a hang… nem emlékszem mi történt… délután kettő körül arra tértem magamhoz, hogy egy vizsgálóasztalon fekszem csurom véresen… Kb. tízen futkosnak körülöttem, és ordítoznak, hogy maradjak nyugton, és egy gipszvágó ollóval vágják le rólam a szakadt, véres ruhát. Akkor jöttem rá, hogy megint a sürgősségin vagyok. …huszadszorra is…. amikor ez tudatosult bennem, megjelent egy orvos, és kezdte keresztülfúrni a sarokcsontomat egy akkumulátoros fúrógéppel. Jött a főorvos, és közölte, hogy a jobb sípcsontom szilánkokra tört, az arcom és a homlokcsontom teljesen összezúzódott. Kérdezte, hogy mi történt… én meg mondtam, hogy fogalmam sincs. Azóta sem tudom, de mintha leugrottam volna valahonnan… a főorvos azt is közölte, 50% esélyem van, hogy megmarad a lábam, de lehet, hogy térdből amputálják. Tíz napig húzatták, nem mertek megműteni, mert a laboreredményeim iszonyúan rosszak voltak, és 53 kg-ot nyomtam vasággyal együtt. Az a tíz nap maga volt a pokol… Baromi fájdalom, 40 fokos láz, elvonási tünetek. A lábam elfeketedve… azt hiszem, ilyen a haldoklás. Élő és halott rokonok és barátok árnyai jöttek el hozzám. Ki búcsúzva, ki várakozva. És én szabályosan égtem a lázban és a gyűlöletben. Azt mondogattam: „Istenem, miért nem ölsz már meg! Mikor lesz ennek már vége?” De én nem tudtam meghalni. Talán a hatodik napon egyszer csak rám tört valamiféle üresség- és lemondás-érzés. Ott feküdtem abban a halálos fáradtságban, egy üres kórteremben, a Láthatatlan Angyallal. És akkor azt mondtam: „– Istenem, ha még egyszer kijuttatsz innen két lábon, …” – mert feltételeim azért még voltak! – (nevetnek)….„akkor elmegyek egy rehabra!” …Hát ezt meghallgatta! Ezek után valahogy megint összefoltoztak, és ahogy lábra tudtam állni, bejöttem. Hát így… most… ööö… köszönöm.

Mindenki: Köszönjük!

Kriszta: Jól van Gabika! Ha ezt így leírod, az rendben lesz. Csak emlékezzetek ezekre az érzésekre és a fordulópont megnyugvására! …Lacika?

Lacika: Sziasztok, Lacika vagyok!

Mindenki: Szia, Lacika!

Lacika: Az első, amit mögláttam, a templomi oltár volt. Möghökkentem, hogy a templomba’ vagyok, és ettül annyira mögijedtem, hogy fölpattantam a padbul ahun ültem. Akkor láttam mög a plébános urat, mög mögötte a két dühös röndőrt. A plébános úr szelíden magyarázott valamit, hogy nincs semmi baj, nyugodjak mög… mögmontam neki, hogy nem vagyok ideges, csak nem tudom, mit keresek itt. Az egyik röndőr aszonta, „Ez az állat nem emlékszik sömmire Plébános úr, asse tuggya, hogy hol van! Most be kő vinnünk!” Aszonta a Plébános úr, rendben de ő is begyön velem, és hogy ne ellenközzek, hanem szálljak be a röndőrkocsiba. Montam, hogy röndben. De künn a templom előtt már ott ádigált a fél falu, és mindenki engöm nézett. Akkó láttam meg a kocsimat, ahogy totálkárosan benn áll a parókia téglakerítésiben… aszittem elsűllyedek szégyönömbe, amikó monták, hogy féközés nélkű behajtottam a kűkerítésbe, oszt karcolás nélkül kiszáltam a Ladábul, és besétáltam a templomba. Legalább egy órát üdögétem ott, míg a zsaruk ideértek, oszt a plébános úrral bejötttek értem. Elsírtam magamat a kétségbeesésemben, de a Plébános úr aszonta, hogy az Isten mögmentett, Lacika, és szerencse, hogy sönkinek nem lött baja. De ez nem mehet így tovább!…És ő utánnanéz az interneten, hogy nincs-e valami segítség…Oszt, amikor kiengedtek, haza má’ nem möhettem, Ő gonduskodott rólam, kocsiva lehozott ide, és mögígérte, hogy möglátogat. …Hát ez vót….a nevelőszüleim meg azt üzenték, dögűjjek meg ott, ahun vagyok!

Mindenki: Köszönjük, Lacika!

Kriszta: Köszönjük, és most írjátok le a mélypontotokat, és azt, hogy mi döbbentett rá benneteket arra, hogy segítséget kell kérnetek. Van rá időtök, és ha úgy érzitek, kész vagytok, adjátok le az Ákosnak. Köszönöm.

(sötét)

-6-

(Gabi unottan terpeszkedik Ákosnál a fotelban. Ákos hangosan olvassa Gabi Első Lépését.)

Ákos: …„De a végén már állandóan trükköznöm kellett a céges számlákkal, és ha totál leégtem, anyámtól és nagyanyámtól szereztem pénzt.”…Gabikám, ezt a részt igen gyorsan lerendezted itt. Szeretném, ha ezt most egy kicsit bővebben kifejtenéd.

Gabi: Mit fejtsek ki jobban? Tudod, hogy megy ez!…Az utolsó években már semmi pénz nem volt elég. Az ember trükközött, ahol lehetett.

Ákos: Az ember? (szúrja közbe)

Gabi: Hát én! (zavarba jön)

Ákos: Akkor így mondd, Gabika!

Gabi: Na jó! Trükköztem a számlákkal, különben is a cég volt a szemét… a felét adták, mint amit megígértek… én csak pótoltam a hiányt! Az igaz, hogy néha túllőttem a célon… (elbizonytalanodik)

Ákos: Még az is lehet, hogy tényleg kevesebbet adtak. De te akkor is meghamisítottad a számlákat, és benyelted a különbözetet.

Gabi: Nem vagyok rá büszke! (dühösen)

Ákos: Tudom. Csak fontos, hogy őszintén tudjunk arról beszélni, amit tettünk, mert enélkül nincs továbblépés.

Gabi: Az ember még sok minden faszságot megcsinál, ha rá van kényszerülve….

Ákos: Az ember?

Gabi: Sok minden faszságot megcsináltam, mert rá voltam kényszerülve!!

Ákos: Na, jó. És amikor a nagymamádat loptad meg? (Gabi elsápad, iszonyúan dühös lesz, fojtottan válaszol)

Gabi: Én nem loptam meg a Mamikát!

Ákos: Nem tetszik a kifejezés?

Gabi: Én nem loptam meg a Mamikát!!

Ákos: Nem? Akkor azt minek neveznéd, amikor felvetted nagyanyád nyugdíját, és elpiáztad, elspangliztad, meg belevágtad a játékgépbe?

Gabi: Később visszaadtam neki!!

Ákos: Tényleg? Mikor?

Gabi: Pár hónap múlva lett pénzem, akkor! Tudom, hogy kikészült szegény, de akkor már nem tudtam visszacsinálni!

Ákos: Tehát nem elég, hogy évekig a nyakán élősködtél, még meg is loptad, és összetörted a szívét!

Gabi: Baszd meg! Most kéne, hogy kinyírjalak!! (ordít)

Ákos: Most ideges vagy, Gabika? (halál nyugodtan ül)

Gabi: Hogy a picsába ne lennék ideges, amikor kihozod belőlem az állatot!?

Ákos: Hát ez baj, Gabika! Mert a függőket nem az érzéseik, hanem az indulataik irányítják! Most azért vagy dühös, mert szégyelled magad, de mégsem mersz szembenézni azzal, amit tettél.

Gabi: (lesöpri az asztalról a papírokat, fölpattan) Én szembe merek nézni mindennel! De ez nem igazság!!

Ákos: Az igazság?…Szeretjük az igazságot, csak azt nem szeretjük, ha az igazság megcáfol minket!

Gabi: Baszd meg! (kirohan, bevágja az ajtót, Ákos feláll, gondolkodik, Bea szalad be)

Bea: Mi történt? A Gabi majdnem felöklelt az ajtóban, úgy viharzott kifelé?! (ijedten néz, Ákos megsimogatja)

Ákos: „Nem sajnáljuk azt, akit megmenthetnénk, mert nem az jut ki a pokolból, akinek kéne, hanem az, aki akar!”

-7-

(Ákos jobbról jön be egy középkorú, szolidan öltözött, mosolygós úrral. Karesz takarít, Kriszta a telefon előtt a fotelban olvas a nappaliban. Zsolti, Kata, Robi kint cigizik a dohányzóban.)

Atya: Jó reggelt kívánok!

Ákos: Ide tegye le csak a szatyrát,… mindjárt szólunk Lacikának. Karesz, Lacika hol van?

Karesz: Nyírja a füvet a kertben.

Ákos: Szólnál neki, hogy látogatója van?

Karesz: Persze. (kimegy hátra, a kertbe)

Atya: Rá lehet itt gyújtani valahol?

Ákos: Tessék, itt van a dohányzó. Rögtön jövök. (bemegy a helyére, pakolászik)

Atya: Jó reggelt! (kedvesen mosolyog, rágyújt)

Mindenki: Jó reggelt! (kis csend, méregetik)

Zsolti: A Lacikához jöttél?

Atya: Igen, Szegedről.

Zsolti: (támadólag) De nem a rokonságból?!

Atya: Nem, a barátja vagyok.

Zsolti: Jöttél romokat nézegetni?

Robi: Zsolti, ne legyél paraszt!!

Atya: Eljöttem, mert aggódom érte. Remélem, hogy itt rendbe tud jönni.

Zsolti: Van miből rendbe jönnie…(kötekedve) Te, senkinek nem tűnt fel abban a fatornyos faluban, hogy állandóan agyon volt verve, nem járt iskolába, és úgy dolgoztatták, mint egy kötözött marhát?!

Atya: Egy éve lakom Csanáloson, és sajnos csak néhány hónapja tudtam meg ezeket a dolgokat.

Zsolti: Csinos kis barát!

Robi: Most már elég legyen, mert tényleg rád verek egyet!

Kata: Hagyd békén!.. ő legalább eljött.

Zsolti: Basszátok meg! (dühös)…Az állami gondozottakkal mindenki azt csinál, amit akar?! (Lacika fut be boldogan)

Lacika: Plébános úr! (az Atya megöleli, Lacika elérzékenyül, mindenki lefagy, megdermed)

Atya: Lacika, mondtam, hogy szólíts nyugodtan Feri atyának!

Lacika: Feri atya! Hát csak elgyött? Már úgy vártam! (Ákos jön, kiszól)

Ákos: Itt vagyok. Bejönnének akkor hozzám? (bemennek Ákoshoz, az Atya viszi a szatyrot is, leülnek. Kinn Robi dühöng, Zsolti meg van szeppenve)

Robi: Baszd meg! Nem hiszem el, hogy valaki ekkora köcsög legyen! (nagyon dühös)

Zsolti: Honnan tudtam volna? Nem gondoltam, hogy pap!

Robi: Te sosem tudod, sosem gondolod! Csak pofázol, és kényszeresen belegázolsz mindenkibe!! (Kata ijedten közéjük lép, Zsolti elsírja magát, Robi lassan lehiggad)

Robi: Jól van… Jól van, nem tehetsz róla, hogy hülye vagy. (Robi kimegy, Zsolti megszégyenülten sírdogál, Kata vigasztalja)

Atya: Nézd, Lacika, hoztam egy kis házi sütit, meg cigit, üdítőt! Ezt meg a Garai néni sütötte neked.

Lacika: (boldogan) Köszönöm, Feri atya!

Atya: Mindenki üdvözöl, és nagyon büszke rád, Lacika. Főleg most, hogy kiderültek a nevelőszüleid viselt dolgai. Ezen mindenki ledöbbent, még a zsaruk is. (Ákosnak) Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen állapotok vannak azon a tanyán!… Egy gigantikus szemétdomb az egész, a közepén egy illegális pálinkafőzővel. Dolgozni meg csak a Lacika dolgozott, de ő három helyett is. (Lacikához) Valahol mindenki szégyelli, hogy nem csinált semmit… Csak hagytak ott élni, és nem szóltak a gyámhatóságnak. Engem is bánt, hogy így kellett megtudnom, mik történek két kilométerre a falutól.

Lacika: De ez nem a maga felelőssége, Feri atya!

Atya: Dehogynem, Lacika! Ez a legnagyobb felelősségem, ezért járok körbe azóta minden tanyát.

Ákos: Sikerült valamit intézni? A Lacika nagyon jól áll, pár hónap, és hazamehet.

Atya: Hát a jogosítvány az ugrott… lesz tárgyalás is… de mellette vagyunk mindenben. Haza nem mehet a tanyára, de szereztem neki egy kis albérletet a faluban. Talán valami munka is lesz. Hihetetlen, mennyit változott három hónap alatt! Mindnyájan nagyon büszkék vagyunk rád! (Lacika zavarban van, tördeli kezeit)

Ákos: Fontos volna, hogy tudjon gyűlésre járni. Szegeden minden nap van AA-meeting. Kell neki egy szponzor és a közösség ereje.

Atya: Valahogy megoldható, hogy el tudjon járni gyűlésre, és bármi gondja van, hozzám is nyugodtan fordulhat.

Ákos: Az is fontos volna, hogy most a függését ne valami másba nyomja bele… például játékgép vagy munka. A Lacika amúgy is hajlamos a munkaalkoholizmusra. (Lacikának) Nem kell napi húsz órát megszállottan dolgozni, mert előbb-utóbb kikészülsz, és megint jön a pia!

Atya: Hát csak van, ami érdekli?… Mondjuk a vízitúrázás vagy valami… Én is járok kajakozni.

Lacika: …Löhet…

Ákos: Rendben, most van ideje. El tudnak menni egy kicsit beszélgetni meg sétálni. Lacika körbevezeti a faluban, és ebéd után ráér visszaindulni.

Lacika: Mögmutatom a templomot. Igaz, nem használják, de szép helyön van.

Atya: Menjünk! (kimennek, Ákos is kijön, megáll Kriszta mellett. Zsolti kimegy oldalt, Kata kint cigizik tovább)

Ákos: Tudod, hogy az elmebaj egyik formája az, ha az ember mindig ugyanazt csinálja, de más eredményt remél? Ez a tizennyolcadik szombat, hogy nyolctól tízig a telefonnál ülsz…Azt hiszed, hogy ma hívnak?! (Kriszta szomorúan mosolyogva nézi, Gabi jön, leül egy másik fotelba)

Ákos: Megnyugodtál, Gabikám?

Gabi: (feszülten) Meg!

Ákos: Oké. Mától kimehetsz a házból a faluba, és hétfőtől járhatsz a többiekkel együtt gyűlésre a városba.

Gabi: (felderül) Tényleg? Na, végre!

Ákos: Hozzád jönnek látogatók?

Gabi: Nem hiszem. Mondtam Anyáméknak, hogy minden rendben… majd én megyek, ha megyek.

Ákos: Jó a Katához biztos, hogy jönnek. (ránéz Krisztára)…meg ki tudja. (kimegy, Karesz, Bea jön jobbról)

Bea: Kata, gyere, indulunk! (Gabihoz) Bemegyünk a városba. Neked kell valami a boltból?

Gabi: Egy karton piros Golden Gate meg valami csoki. Adjak stekszet?

Bea: Nem kell! Van nálam pénz….oké, sziasztok! Majd jövünk. (a dohányzón keresztül mindhárman kimennek Zsolti után)

Gabi: Nem zavar egy kis „lájtos” zene?

Kriszta: Nem, dehogy! (Gabi bekapcsolja a magnót, a jelenet alatt végig halkan szól a zene)

Gabi: Minden szombaton várod a telefonhívást? (próbál beszélgetni)

Kriszta: Azt mondták, ebben az időben hívnak… ha hívnak. (feszült, makacs)

Gabi: Kik?

Kriszta: …Apámék.

Gabi: Mi a gond? (Kriszta egy darabig hallgat, majd felsóhajt)

Kriszta: A legnagyobb baj az, hogy nem fiúnak születtem! …Akivel sörözni lehet, meccsre járni, meg beszólogatni a nőknek. Fiú, akire büszke lehet lenni…

Gabi: (megzavarodva) Hoppá!

Kriszta: Anyámnak nem lehetett több gyereke, ezért apám rabszolgát csinált belőle, meg belőlem is. Mindegy, hogy mit csináltunk, semmi nem volt elég jó. Én például egész életemben kitűnő tanuló voltam… de soha nem volt elég semmi. Bármit megcsináltam volna, hogy büszke legyen rám, de mindenre előre morgott, hogy szar lesz, és amikor sikerült, leszólta, vagy kiröhögött. Különben is szerinte minden nő kurva, és amikor tényleg kurva lettem az anyagért, akkor boldog volt, hogy már megint neki lett igaza, és szabályosan megtagadott, és kipofozott a lakásból.

Gabi: Ne haragudj! Nem akartam.

Kriszta: Tudom. Te jó gyerek vagy, Gabika. Csak én nem tudom elengedni…Várom azt a rohadt hívást…vagy hogy besétáljon azon a rohadt ajtón, és azt mondja megbocsátok te hülye lány… (elsírja magát)

Gabi: Ne… ne sírj… tényleg, te egy világbajnok csaj vagy… figyelj, én is mindjárt elbőgöm magam…! (Kriszta megnyugszik)… Jobb?

Kriszta: Igen. (Ákos jön be hátulról)

Ákos: Hát ez hihetetlen! Lacikánk annyira megörült, hogy itt az Atya, hogy otthagyta a járó fűnyírót a kert közepén. Leállítottam, de le kéne nyírni a maradék füvet. Jó egy órás meló…Gabikám, nem csinálnád meg?

Gabi: Dehogynem.

Kriszta: Én is megyek. (kimennek hátra)

Ákos: (kiabál) Zsolti…Zsolti..!! (Robi jön jobbról) Nem láttad a Zsoltit? (Robi zavarba jön)

Robi: Nem, de volt egy kis balhénk.

Ákos: Ne kímélj!

Robi: Megint nem tudta befogni azt a nagy pofáját, én meg ráreccsentem egy kicsit. (Ákos lemondóan legyint)

Ákos: Egy hete ez van. Megint fel van pörögve, mert nem bír a szuperegójával. Emiatt ne emészd magad! Érett már neki a lebaszás. Ezt neki kell magával lerendeznie. (Robit méregeti) …De neked is van mit helyreraknod…Például, hogy mi van köztetek a Katával!

Robi: Szerelmes vagyok belé…,és azt hiszem, hogy ő is belém. (mondja nagyon határozottan)

Ákos: Na, ezt most kitetted! De én továbbra is ellenzem, hogy két ilyen labilis és érzékeny, felépülő függő nekimenjen egy kapcsolatnak. És itt a házban nem is lehet semmi, különben el kell mennetek!

Robi: Gondolom, rengeteg a negatív példa. De azért csak van egy-két sikertörténet is.

Ákos: Van néhány… igen… de most mondom, hogy ha miattad esik vissza, akkor megkereslek, és én foglak kinyírni.

Robi: Azt el is várom. (feszülten nézik egymást, kintről kocsidudálás)

Ákos: Megjöttek a látogatók. Menj!

(Anya jön oldalról, Kata várja egy kopott melegítőben)

Anya: Szia, Drágám! Szia….! Na, itt vagyok…! (megpuszilgatja) Nem igaz, hogy milyen Isten háta mögötti hely ez, alig találtam ide. Na, hogy vagy, Drágám…? És mi ez rajtad?

Kata: Egy régi melegítő. Egy kicsit használt, de nagyon kényelmes.

Anya: Igen?… Na, jó, mindegy. Még jó, hogy ezeket behoztam. (ruhákat pakol ki)

Kata: De…de ezeket most miért?

Anya: Hogy hogy miért…? Édesem, egy szál ruhában jöttél ide. Mi lesz, ha valahol meg kell jelenned? Mit veszel fel? És fodrásznál mikor voltál…?

Kata: Anya, tudom, hogy rohadtul nem tetszik, de én most egy drogterápiában vagyok!

Anya: Ezt…ezt kérlek, ne mondd nekem többet! Ez egy szanatórium, és te az idegkimerültségedet pihened ki itt.

Kata: Hát ez nem igaz…! Anya, én egy drogfüggő vagyok…beteg vagyok, nem bűnöző.

Anya: Ugyan…! Egy kicsit túlpörgetted magad, és itt pihensz. Drogfüggő… ne legyél nevetséges… egy ilyen szép és okos lány nem lesz drogfüggő. Nagy volt a stressz, és nagyok voltak az elvárások. Ennyi. Drogfüggő…? Úristen, soha többé ne mondd ezt!

Kata: …Sajnálom, Anyukám, hogy ilyen nehéz szembenézni az igazsággal, nekem se volt könnyű. Apa…? Apa, hogy van?

Anya: …Apád…? Apád kitűnően van, és szeretném, ha ez így is maradna. Örül, hogy egy ilyen szép kis üdülőben pihensz, és csókoltat.

Kata: …Nem mondtad meg neki, hogy hol vagyok? Hogy egy terápiában vagyok? Anya!

Anya: Most mi van? Hát persze, hogy nem mondtam meg neki! Apádat nem lehet ilyen dolgokkal felzaklatni! Az ő pozíciójában….az Ő hihetetlen felelősségével a vállán. Nem, ez lehetetlen!

Kata: Hiszen nem azt mondtam, hogy a Cégnél hirdesd, hogy a Főnök lánya drogos, de neki legalább mondhattad volna!

Anya: Megkérnélek, hogy ezt a kifejezést ne használd előttem magadra….kiráz tőle a hideg! Jó, ha beteg vagy, akkor itt szépen meggyógyulsz, aztán kijössz, és elfelejtjük ezt a kínos kis kitérőt.

Kata: …Ebből nem lehet kigyógyulni, Anya, legfeljebb tünetmentesíteni lehet, és a felépülésemmel egész életemben foglalkoznom kell majd, hogy ne essek vissza. Hát nem érted…? Egy csomót beszéltünk a telefonban, amikor a múlt héten végre felhívhattalak. Azt hittem, hogy megérted ezt.

Anya: Na jó…ezzel én most nem tudok mit kezdeni. Ha te így látod magad, akkor ez van, de megkérnélek, hogy engem és Apádat az életed ezen zavarodott részéből hagyjál ki. Nézd… hoztam a kedvenc parfümödből… meg itt a sminkkészleted.

Kata: Hmm… Jól van, köszönöm, Anya. Anya…,

Anya: Igen?

Kata: Szóval…szóval az van, hogy megismerkedtem itt egy fiúval, Anya.

Anya: Itt? Igen…? Jól van, majd szépen el is felejted, Drágám.

(sötét)

-8-

(Este. Lacika a nappaliban eszeget, nézi a tévét. Csak az világít. Ákos a helyén olvas, néha az órájára néz, a többiek a dohányzóban üdítőznek, cigiznek. Lírai zene szól halkan)

Gabi: Két hónappal ezelőtt nem is tudtam volna elképzelni, hogy így tudok ülni nyugodtan, pia vagy cucc nélkül…Hogy jól tudom érezni magamat önmagamban…(hallgatják a zenét, Ákos jön ki)

Ákos: Szia, Lacika, jó a film?

Lacika: …Háát… (Ákos kimegy a dohányzóba)

Ákos: Zsolti nem jött még meg?

Bea: Még nem jött meg?

Karesz: Miért? Hova ment?

Ákos: Délelőtt bepöccent, és elment valahová. Valószínű, a városba. Csak azt remélem, hogy jól kidühöngi magát és visszajön anélkül, hogy valami hülyeséget csinálna.

Karesz: Itt a környéken nem ismer egy dílert sem… és a városban sem ismeri ki magát. Nem tud cuccot szerezni.

Bea: Ezt komolyan mondod? Neked meddig tartana?

Karesz: (dühös) De nincs pénze!

Ákos: Valamennyi van. Húsz-harminc rugó.

Karesz. A kurva élet! Most mit csináljunk?!

Bea: Miért, tudsz valamit csinálni?

Karesz: Utána megyünk!

Bea: Utána…hová?

Ákos: Senki nem megy sehová! A Zsolti ismeri a játékszabályokat…vagy azt csinálja, amit akar, vagy azt, amit kell!

Karesz: (dühösen) Tényleg nem csinálunk semmit?!

Ákos: Néha ez a legnehezebb. Várni. De megmentősdit nem fog játszani senki! (Robi jön egy tálca sütivel, megáll Lacika mellett)

Robi: Vegyél Lacika! Anyám sütötte.

Lacika: Köszi!

Robi: Jó a film?

Lacika: …Nem tudom..

Robi: (kimegy a dohányzóba) Vegyetek sütit!

Karesz: Tudod, hogy a Zsolti lelépett?

Robi: Tudom. Egy kicsit összebalhéztunk… de nem gondoltam volna, hogy így mellre szívja.

Ákos: Ez már csak az utolsó csepp volt. Egy hete folyamatos lelépésben volt.

Robi: Kata, egy kis sütit?

Kata: Köszi! (összemosolyognak, Robi melléül. Karesz áll tehetetlenül)

Bea: Nyugodj már meg! Még beállíthat! Most észnél kell lenned! (Karesz leül, Bea melléül, megsimogatja, Ákos visszamegy a helyére, olvas. Kriszta feszülten cigizik)

Kriszta: Holnap megyek haza, két hét adaptációs szabadságra.

Bea: Haza?

Kriszta: A nagynénémhez. Ő mindig mellettem volt. Gyűlöli az apámat.

Karesz: Te is? (Kriszta szomorúan)

Kriszta: Én nem.

Gabi: Nekem szerencsém volt. A család meg a barátaim nem faroltak ki mellőlem. Csak már nem foglalkoztak velem. Eleinte még mindenki dühöngött, aztán könyörgött, hogy álljak le… de akkor már nem én irányítottam… persze mindig megígértem mindent, és akkor ott tényleg halálosan komolyan is gondoltam, de mindig visszacsúsztam. A végén meg már csak tehetetlenül nézték a vergődésemet, és azt mondták, menthetetlen vagyok. Én meg tök elmagányosodtam, és elkerültem mindenkit. Mert nem bírtam elviselni, hogy mindenki úgy néz rám, mint egy lélegző halottra.

Kriszta: (keserűen felnevet) Énrám apám úgy nézett, mint egy ismeretlen iszonyatra, ami belopódzott az ő tökéletes kis világába… hogy romba döntse azt. (feldúlva szívja a cigit)

Bea: Krisztike, ugye nincs tervbe, hogy odamész?

Kriszta: Nincs.

Bea: Figyelj, ha nagyon kikészülsz valamitől, menj el gyűlésre, vagy azonnal gyere vissza! Én imádom anyámat, mégsem bírtam ki vele.

Kriszta: Nem fogok odamenni! Elfogadom azt, amin nem tudok változtatni.

Robi: (rágyújt) Amikor én mentem először haza, az volt a legijesztőbb, hogy minden megváltozott. Nem ismertem rá a városra, és tudtam, hogy a város sem ismer énrám. Idegenszerű és ijesztő lett minden. Anyám meg apám olyan boldog volt, hogy otthon vagyok… ott futkostak körülöttem a lakásban, és én meg sem tudtam szólalni.. csak néztem, mint egy marsutazó. Akkor kezdtem megnyugodni, amikor már visszafelé jöttem, és majdnem elsírtam magamat a boldogságtól, amikor bejöttem ide, és megláttam a Karesz egomán hülye fejét! (röhögnek)

Karesz: Kösz kistesóm! (Krisztának) A régi anyagos barátokkal meg vigyázz! Odajönnek a szétbaszott életükkel, és elmondják, hogy mit kéne még kijavítani magadon… vagy lesajnálnak, hogy így jártál, „de mi még bírjuk!” Különben azt hiszem, alapjában véve mindenki örül… csak az van a szemükben, hogy „Várjuk csak ki a végét!”…. De az a lényeg, hogy te tudod, mit csináltál és honnan indultál… és ezt ők igazából fel sem tudják mérni…. Nem hisznek egy szermentes világban, mert el sem tudják képzelni.

Bea: De most tényleg, kedves, ugye tényleg nem mész oda apádékhoz?

Kriszta: Nem. Nem bírnám ki, ahogy rám nézne. Jössz segíteni bepakolni?

Bea: Menjünk! (Krisztával bemennek)

Karesz: De most tényleg… hol lehet ez az ökör Zsolti?!

Gabi: Még visszajöhet… én belenézek a filmbe. (mindketten bemennek tévét nézni)

Robi: Gondolkodtál azon, amit mondtam?

Kata: Csak azon gondolkodtam, és próbálok észnél lenni. (megpróbál elmenni Robi mellett, Robi megállítja a könyökénél fogva) …Most ne mondj semmit!… Engedj!

Robi: Félsz? Mert én még az életben nem voltam így beparázva!

Kata: Mit akarsz?! Ki akarsz nyírni mindkettőnket? Többet tudsz rólam, mint bárki más az életben… mint a saját anyám, ..még annál is többet… hogy miket csináltam magammal (kétségbeesetten próbál hárítani)

Robi: És hogy miért! Amiért én! Mert betegek vagyunk! Született függők! Lehet, hogy genetika, vagy a rossz minták, vagy egyszerűen csak karma. Most már nem is számít az ok. Csak az, hogy felébredtünk a Változás Viharában… és magunkra ismertünk. Talán ez volt a születési feladat… kilépni az öröklött és szerzett karmából, és innen mindent újra felépíteni. Ez volt az iskola, amit ki kellett járnunk. (fejből idéz, izgatottan) „A lélek sötét éjszakája akkor ér véget, amikor Isten keze már kinyúl, hogy az embert a kezdők állapotából kiemelje.”…Nézd, a múlton már nem tudsz változtatni, a jövőt meg nem ismered, csak a mai nap van…. Csak ez a perc, hogy megmondjam… úgy szeretlek, ahogy még senkit ebben a rohadt életben! (egymásra merednek, Kata majdnem sír)

Kata: Kérlek, ne!

Robi: Ne félj! Többé nem kell! (lassan átölelik egymást, Kata sír. Ákos kijön a helyéről)

Ákos: Jól van… idő van! (összecihelődnek, lekapcsolják a tévét) Próbáljatok meg aludni… Még visszajöhet! (kint Katáék szétrebbennek)

A bentiek: Oké… Jó éjt!

Ákos: Jó éjszakát! (kilép a dohányzóba, szomorúan nézi őket, Kata, Robi elindul befelé)

Kata, Robi: Jó éjszakát!

Ákos: Jó éjszakát! (felsóhajt, rágyújt, és leül. Nézi az óráját, majd lassan, halkan elkezdi a Lelki Béke imáját.) „…Istenem, adj lelki békét, hogy elfogadjam azt, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.”

(sötét.)

Függöny


II. felvonás

(Ákos a helyén, megbűvölve olvas egy kéziratot, Robi a fotelben ülve számolja a pénzt, és egyezteti a bolti számlával, közben pakolja ki az asztalra a megvásárolt holmit. Karesz frissen borotválkozva, melegítőben mossa fel a nappalit.)

Karesz: Tudom, hogy ez nem ciki és hogy ezt is meg kell csinálni. De valahogy mégis állandóan annak érzem.

Robi: Most mi a baj?

Karesz: Hogy mi a baj…? Amikor kimentem Londonba 90-ben, 50 font volt a zsebemben. Tíz év múlva havi 25 ezret kerestem, a Jenny-vel évente kétszer mentünk nyaralni, a gyerekek magániskolába jártak, és volt egy 15 fős cégem, egy házam és egy Aston Martinom. Ez a baj, Robikám…!

Robi: Jó, oké! És most ezzel mit tudsz csinálni?

Karesz: Semmit… semmit, csak elengedni valahogy…!

Robi: Különben innen hogy tudtál csődbe menni? Nem csináltad meg a melókat?

Karesz: Nem, nem! A munkák mindig korrektül elkészültek. Csak a vége felé már a tárgyalásokra is belőve mentem el. Azt hittem, hogy nem veszik észre rajtam…! Hát ettől az angolok egy kissé idegesek lettek, és szép lassan kifaroltak az üzletekből. A végén meg már egyáltalán nem volt megrendelésem. De ha innen kimegyek, újrakezdek mindent. Azért még most is én vagyok az egyik legjobb a szakmában. És te…?

Robi: Én is elmegyek dolgozni valahova.

Karesz: Igen, már én is akartam mondani, hogy kéne kezdened magaddal valamit. A tenisz meg a testépítés nem fognak előrevinni. Le kell szakadni a családról… mármint a pénzükről. Jót tenne az önbecsülésednek.

Robi: Ja, tudom…Talán elmegyek dolgozni, egy ilyen fiatal függőket segítő szervezethez Pesten… És valami suli is kéne…

Karesz: Na, ez jó ötlet. Jó reggelt, Gabika!

Gabi: Sziasztok!

Robi: Tessék, itt van amit kértél…a visszajáró…

Gabi: Kösz, de most be kell mennem az Ákoshoz. Majd később elpakolom.

Karesz: Nagyon örülök, hogy már velünk vagy… Hogy végre te is megérkeztél ebbe a programba.

Gabi: …Igen…Most már kezdem megérteni, hogy mit is akarnak itt tőlem valójában…

Robi: Ja, tényleg! Látod, most már tudsz egy kicsit mosolyogni is. Pedig az első egy-két hónapban úgy néztél állandóan, mint Hannibal Lecter a vegák vacsoráján! (nevetgélnek) Na jól van, menj csak be. Ezt majd én beviszem az ágyadra. (összepakolásznak, kimennek. Gabi kopog.)

Ákos: Gyere!

Gabi: Heló!

Ákos: (boldogan) Gabikám! Ez az egyik legszebb Második Lépés, amit életemben olvastam. Akkora pozitív csalódás, amit el sem tudsz képzelni! …Most olvasom negyedszer. Láttam, hogy néhány napja teljesen megváltoztál. De, hogy ennyire, azt álmodni sem mertem volna. Ülj le! Mi történt? (leülnek, Gabi elgondolkodva néz maga elé, majd mosolyogva lassan elkezdi)

Gabi: A Második Lépés… „Eljutottunk a hitre, hogy egy nálunknál magasabb erő helyreállíthatja a lelki egészségünket.” Ez a lépés a hitről szól, és bennem mindig volt valamiféle hit, igaz, hogy öntörvényű és torz módon…de mindig hittem egy felső erőben…vagy Istenben. Csak azt nem hittem, hogy ez velem is megtörténhet valaha…. mármint a helyreállítás. Miközben írtam, azt vettem észre, hogy egyszer csak elkezdi írni magát a dolog… utólag olyan, mintha levelet írtam volna Istennek. Hirtelen kijött belőlem egy csomó gondolat és érzés, és ezeket mind le tudtam írni … ösztönösen, mintha nem is én lennék. Amikor elkészültem, nem is lett hosszú, négy-öt oldal, azt éreztem, hogy valami most kész van, és ez így egész. Hihetetlenül megkönnyebbültem, és amikor leadtam, kimentem a parkba, és leültem egy padra. (elbizonytalanodik, izgatott lesz.)…Pfúúú…nehezen tudom elmondani azt, ami ezután történt…. bocs,hogy össze-vissza beszélek, de megint érzem ezeket az energiákat feljönni magamban.

Ákos: Jól van, nyugodj meg! Úgy mondod el, ahogy tudod! Nem kell sietni! Ez, ami történt …négy nappal ezelőtt volt, amikor leadtad a Második Lépést?

Gabi. Igen.

Ákos: Oké, mert én is el voltam úszva a feladataimmal… és csak ma tudtam elolvasni.(Gabi lassan összeszedi magát)

Gabi. Szóval kimentem a kertbe, és leültem a padra. Ültem ott egyedül a napsütésben, és a gondolatok örvénylettek a fejemben. Tudod, amikor az agyad olyan, mint egy centrifuga, és a gondolatoknak nincs se elejük, se végük… csak forognak, amit nem lehet megállítani. Egyszerre csak az villant belém, hogy miért vagyok én itt veletek, ilyen lekezelő és ellenséges, amikor igazából mindenki kedves és segíteni akar. Ebben a pillanatban beütött valami ellenállhatatlan erő. Ami jött egyszerre, kívülről meg belülről… és egye jobban és jobban növekedett, mint egy öngerjesztő generátor. Meg se tudtam moccanni, még levegőt sem tudtam venni…csak ültem mozdulatlanul és úgy éreztem, hogy mindjárt atomjaimra szakadok szét ebben az iszonyú átrendeződésben. Éreztem, ahogy átjár és újjáépít, olyan erővel, hogy szinte hallottam a csontjaim ropogását…aztán az állandó szétszakadás, ami itt volt bennem (a mellkasára mutat) eltűnt, és a búgócsiga megállt a fejemben. Olyan volt, mint visszatérni…vagy felébredni a Halhatatlanság Viharában. Ahogyan ez az erő örvénylett körülöttem és bennem, hirtelen minden kérdésemre tudtam a választ… tudtam, ha most meg tudnék szólalni, bármit mondanék, valósággá válna. Hirtelen lenéztem a földre és a lábamnál megláttam egy kis kavicsot. Az jutott eszembe, hogy ha most akarnám, még ezt a kavicsot is élővé tudnám tenni. És abban a pillanatban a kavics élni kezdett. (elbizonytalanodik)… Ezt nem tudom jól elmondani. (határozottan)… Ereje és kisugárzása lett! Egyszerűen élt! És akkor egy hang azt mondta bennem. „Ez a kavics eddig is élt, csak te nem vetted észre!” És ekkor ez az erő hirtelen csillapodni kezdett és szép lassan visszahúzódott.. ide (mellkasára mutat)… Ide, mintha mindig is itt lett volna. És akkor éreztem először életemben, hogy vagyok! Ahogy lassan magamhoz tértem, és körülnéztem, ebben a soha nem látott létezésben, két kérdés futott át rajtam… Most akkor mi volt ez az egész?…meg az, hogy… Most akkor ki vagyok én? De tényleg, ki vagyok én? És az volt az igazi magányosság. Máskor biztos befordultam volna ettől, de most nem estem kétségbe, mert az erő és a béke már bennem volt. Hát így jártam…..(Ákos megilletődve nézi, nagyon örül, kicsit hallgatnak, és elkezdi)

Ákos: Nagyon köszönöm a megosztásodat, Gabika! Nem is tudod, milyen sokat jelent ez nekem is….amikor a Felsőbb Erő elkezdi helyreállítani valakinek az életét. Sokszor láttam és megéltem, de mindig egy igazi csoda! Van, akinél egy nagy spirituális áttöréssel kezdődik, mint nálad, van, akinél meg lassan hömpölyögve, mint egy hatalmas folyó. De a változás mindenkinél megdöbbentő. Ezért mondjuk, hogy ez egy nem vallásos spirituális program. Mondhatnánk azt is, hogy Isten, vagy Tudatos Tér, de egyszerűbb, hogy Felsőbb Erő…mert ez mindenkinek elfogadható, és tényleg működik…ha működteted. „Tégy egy lépést Isten felé, és ő ezret tesz feléd!” De azt a lépést neked kell megtenned, Gabika!…Az úton neked kell elindulni, és elég tudnod, hogy az út mindig ott volt, és csak terád várt.

Gabi: Egy kicsit elbizonytalanodtam… mert mindenem megváltozott, és amiben eddig biztos voltamm most feltételessé vált…!

Ákos: Tudom. De most nem leállni, mert van változás, de annak belőled kell kiindulnia! Kezdd el olvasni a Harmadik Lépést, és adok két könyvet, amelyiknek az elemzését hétfőre kérem.

Gabi: (vigyorog) Nincs megállás, mi?

Ákos: Gabikám, a megvilágosodás előtt fát vágsz és vizet hordasz, a megvilágosodás után pedig fát vágsz és vizet hordasz. (nevetnek)

Gabi: Oké, értem. (feláll, átveszi a könyveket, lassan elindul kifelé, Ákos utána szól)

Ákos: Gabika, nekünk nincs megállás a felépülésben, mert beteg emberek vagyunk. Az úton menni kell, mert az, aki leáll, önmagától marad le, és ha nem foglalkozol a betegségeddel, a betegséged fog foglalkozni veled… ez a visszaesés, ez a halál. (Gabi bólint, kimegy. Ákos olvas tovább, Karesz futásból jön, liheg)

Gabi: Megjöttél, Forest?!

Karesz: Hagyjál, basszus, hulla vagyok! (fújtat)…A felét bírom, mint régen. Mikor kezdődik a csoport?

Gabi: Öt perc. Én még elszívok egy cigit.

Karesz: Gyorsan zuhanyozom, aztán jövök!

Bea: Jó reggelt, Gabika!

Gabi: Jó reggelt! (megöleli)

Bea: Ákos benn van?… Oké, mindjárt kezdhetünk.(Gabi kimegy cigizni, Bea Ákoshoz) Szia, jó reggelt!

Ákos: Szia! (megöleli, megpuszilja)

Bea: Fáradt vagy? Most már mehetsz is. Aludj egy kicsit. Nem volt semmi?

Ákos: Telefonált egy régi haverom, hogy a Zsolti megint az utcán csövezik.

Bea: Visszaesett?

Ákos: A haver szerint igen, de mikor a Zsolti meglátta, elfordult és lelépett.

Bea: Biztos szégyelli magát. Ide azért visszajöhet valamikor még?

Ákos: Valamikor….

Bea: Ákoska, két hét múlva hat új jön felvételire. A Robi leadta a Negyedik Lépését, és elmegy …lehet, hogy a Katával együtt.

Ákos: Tudom. De ezt sem lehet irányítani, bármennyire szeretném is. A Kriszta nem telefonált, ameddig te voltál tegnapelőtt?

Bea: Nem. Téged sem hívott fel?… Lassan lejár a két hét adaptációs szabadsága. (ideges lesz) Csak nem ment haza?… Azt mondta, a nagynénjénél fog lakni, és nem próbál az apjával beszélni. Te ismered?

Ákos: Az apját?…Egyszer láttam. Egy egomán tarack. Az a fajta, aki szívesen megadja a kegyelemdöfést, és még büszke is rá. (feszülten nézik egymást. Bea felsóhajt)

Bea: Jól van. Bármikor telefonálhat. Te most menj pihenni. Nekem mindjárt Felépülők csoport. (összeszedi a könyveit, papírjait, Ákos megöleli, kimegy. Kinn Kata, Lacika és Robi rendezi a bútorokat a csoportfoglalkozáshoz)….Na, sziasztok! Reggel jövök!

Mindenki: Szia! (Gabi bejön, Karesz jobbról vizes fejjel, Bea papírokkal. Leülnek.)

Bea: Jó reggelt!

Mindenki: Heló.

Bea: A mai Felépülők csoport témája, hogy ki mit gondol most a legfontosabbnak a felépülésében. Egyikőtök három, másikatok lassan hat hónapja van itt… de az most nem számít, csak az, hogy mit éreztek a legfontosabbnak most. (Lacika felkapja a fejét, jelentkezik) Lacika, mi történt veled? Tessék!

Lacika: Az a legfontosabb, hogy már nem akarok más lönni, csak a mai nap egy kicsit jobb.

Bea: Oké, Lacika. De nem mondanál erről egy kicsit többet?

Lacika: A nevelőszüleim egész életömben úgy hívtak, hogy hülyegyerök. Édösapám mög édösanyám mindönér mögvertek, mög azt mondták, hogy olyan csúnya mög hülye vagyok, hogy ezért nem köllöttem az igazi szüleimnek se. Mindig arról ábrándoztam, hogy eccör majd begyönnek a kiskapun és aszongyák… Mi vagyunk az igazi szüleid. És most elviszünk innét!…. De soha nem gyütt senki. Azért kezdtem el lopni a pálinkát, hogy ne érözzem magamat olyan sömmitérő, csúnya hülyegyeröknek. De itt benn gyüttem rá, hogy nem tudok más lönni, mint aki vagyok. ..de azért nem köll innom, mer javítani azér mindönnap tudok egy kicsit magamom. Hogy erre így rágyüttem, mindég jobban érzöm magam! (büszkén néz körbe)

Mindenki: Köszönjük!

Karesz: Te vagy itt a legnagyobb király!

Bea: Robi?

Robi: Robi vagyok. Függő.

Mindenki: Szia, Robi.

Robi: Először is köszönöm a megosztásodat, Lacika. Egy fél évvel ezelőtt még nem hogy nem hallgattalak volna meg, de nem is nagyon vettelek volna emberszámba….Titeket sem. De a rehabilitáció sorozatos transzmutációi valahogy lenyomták bennem az egomán állatot, mert úgy érzem, nekem ez volt a legnagyobb önbecsapásom. Én mindig megkaptam, amit akartam. Mindig. Beleszülettem egy fullos famíliába, és soha nem voltak anyagi problémáim, csak a végső heroinos ámokfutásnál….Jó nők, még jobb kocsi, még nagyobb kecó… semmi sem volt elég. Aztán a speed, kokain, a heroin…igen, amikor az erkölcsi leltárt írtam, ütött be a legnagyobb sokk – abból mondjuk volt itt egynéhány. (röhögnek) Az igazi nagy pofon az volt, amikor rádöbbentem, hogy nemcsak az anyagozás volt egy rohadt nagy hazugság, hanem az egész kis pitiáner, kivetítős életem is! El kellett veszítenem mindent és megjárnom a poklot, hogy megérthessem, hogy az igazi érték nem az egzisztenciában rejlik, hanem a megélt érzésekben… Hogy az Isten tényleg nem kőből rakott házakban lakik, hanem egy mosolyban, egy gondolatban, egy jó szóban. Megértettem, hogy a napokat meg lehet élni, és nem kell kimenekülnöm belőlük… és, hogy nem ciki boldognak lenni… például most itt veletek… Köszönöm.

Mindenki: Köszönjük!

Bea: Mondjad, Gabikám.

Gabi: Szisztok, Gabi vagyok, függő.

Mindenki: Szia, Gabi!

Gabi: Most baromira fel vagyok pörögve! Úgy érzem, hogy innentől minden tervem megvalósítható! (ezt nagyon határozottan, szinte agresszíven mondja. Bea rámosolyog, és csendesen azt mondja:)

Bea: Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről!

(sötét)

-9-

(Reggel. Lacika a tévé előtt szalonnázik, nézi a parlamenti közvetítést. A kanapén két nagy utazótáska. Bea, Robi, Gabi, Kata kávéznak és cigiznek a dohányzóban. Ákos a helyén pakolászik. Karesz jön lihegve a futástól, hátulról a kertből.)

Karesz: Mit nézel, Lacika? ..Parlamenti ülést?…Nyomj inkább egy kis Monty Pythont!

Lacika: Mindegy. (nyúl a távkapcsolóért)

Karesz: Várj! Ez a faszszájú megint egy új pártban becstelenkedik?… Vannak ilyen arcok Londonban is, de ott csak a Hyde Parkban bohóckodhatnak!

Lacika: Ögyé egy kis szalonnát! (kinn Robi sugdolózik Katával, megsimogatja. Gabi Beával beszélget)

Gabi: Meddig leszel a Félutas Házban?

Bea: Talán fél évig, … de holnap már kezdek is a fakertészetben. Jobb is dolgozni, mint rágódni azon, hogy anyám lassan kinyírja magát a xanaxos konyakkal.

Gabi: Azért meglátogatod?

Bea: Persze. Csak lakni nem tudok vele. (Katáékhoz) Veletek mi lesz?

Kata: Robi két nap múlva megy haza. Nekem még van néhány hét… de amikor végzem, visszajön értem. Én sem akarok Pestre visszamenni, aztán majd meglátjuk.

Robi: Beus, dolgozz a lépéseken, járj gyűlésekre, legyen szponzorod, legyen szolgálatod, de a legfontosabb, hogy bármi történik: nem anyagozni!! Megvan a számom?….Jó, bármikor felhívhatsz, ha ki vagy akadva! Bármikor!

Bea: Jó, tudom. Az Ákos meg a Karesz száma is megvan.

Gabi: De ide is bármikor visszajöhetsz, ha gáz van!

Robi: Egy hónap múlva elugrunk Katával meglátogatni. Aztán te is eljöhetsz hozzánk valamelyik hétvégén.

Bea: Oké, oké.(nevet)

Robi: Ha csak beszélgetni akarsz, akkor is felhívhatsz! Vágod?!

Bea: Vágom! (megpuszilgatja Robit. A telefon megcsörren a nappaliban. Laci komótosan odamegy, és felveszi)

Lacika: Halló….ez az…Ákos?..Igen én vagyok az…..Te vagy az Zsótika? (Karesz felpattan, odaugrik és elkapja a telefont)

Karesz: Add ide!…Hol vagy, kisgyerek? (mindenki betódul a dohányzóból „Zsolti? Mi van vele? Hol a faszban van?” Ákos áll az ajtóban)

Karesz: Az Ákos itt van….adom.

Ákos: Halló..igen….igen…Zsoltika be vagy állva? (meghallgatja a választ és leteszi a telefont)

Karesz: Most mi a fasz van?!

Robi: Mit mondott? (Ákos nézi őket, elhallgatnak, a telefon kicsöng, kicsit kivár és felveszi)

Ákos: Halló… Máskor ne hazudozz, Zsoltika!…Kemény az utca?…Majd a sitten az életfogytosok farka a valagadban, az lesz kemény! Beszélhetünk, de csak akkor, ha megtisztelsz avval, hogy tisztán hívsz fel… jó… holnap. (Leteszi, és visszamegy a helyére. Feszülten állnak, majd egyszerre elindulnak)

Karesz: Na jó, én megírom a filmelemzést.

Gabi: Én is. (bemennek a könyvekért, és nekiállnak írni az asztalnál. Lacika tévézik, Robi, Kata visszamegy a dohányzóba. Bea elővesz egy becsomagolt könyvet a kanapén lévő táskából. Kopog Ákosnál)

Ákos: Szabad! Gyere csak.

Bea: Jöttem elköszönni.

Ákos: Na, azért csak megértük ezt a napot is! (Bea elsírja magát, Ákos átöleli, simogatja a hátát, nyugtatgatja) … Jól van … Jól van!.. .(Bea összeszedi magát, odaadja a könyvet.)

Bea: Tudom, hogy szereted Márquezt… Remélem, ez még nincs meg.

Ákos: Szerelem kolera idején…..köszi, ezt még nem olvastam. Ez meg a tiéd. Egy kis útravaló. (Kriszta nézi a könyvet)

Bea: Weöres Sándor.

Ákos: Megosztásokat írt. Tetszeni fog. Ma hány napos is vagy?

Bea: 187… ez nekem olyan mega-hihetetlen!

Ákos: Lesz ez még több is, csak figyelj magadra. Tartsd meg az ajánlásokat, és engedd el a nehezteléseket. Tudom, hogy milyen nehéz továbblépni, de nem megy másként.

Bea: Úgy félek!

Ákos: Én is féltelek, Beus! De a különbséget is látom aközött a 40 kilós idegbeteg csaj között, akiként ide bejöttél, meg a mostani érző, kedves nő között, akivé lettél… és akkor már nem is féltelek annyira. Aki meg tud csinálni egy ilyen 180 fokos fordulatot az életében, az már bármit meg tud csinálni.

Bea: A múltkor kinn voltunk ülésen a városban, és éreztem ott egy-két emberből az áradó gyűlöletet és lenézést… mintha egy kártékony beteg állat volnék.

Ákos: Beteg is vagy, kedves,…de egy felépülő beteg. Ne is várd el a normiktól, hogy megértsék ezt. Sok ember megveti azt a szenvedést, amit neki nem kellett megélnie. De azt soha ne felejtsd el, hogy téged a végzet ugyan a padlóra küldött, de te nyolc után mégis fel bírtál állni, és ezt nem veheti el tőled senki!

(sötét)

-10-

(Este. Tévé világít, Kata a fotelban telefonál. Lacika, Gabika keresztben ülnek a padon, sakkoznak. Karesz cigizik, nézi őket.)

Kata: Nekem is nagyon hiányzol, édes! Ha holnap kilenckor jössz értem, akkor előtte lesz időm összepakolni….Igen….Igen, mindenki telefonszámát felírtam….és az email-címeket is…..Van ilyen csoport, hogy Felépülő Párok?….Az interneten fenn van?…Jó…Persze hogy elmegyünk!…..Az Ákos?…Nem, nem dühös…inkább aggódós.

Gabi: (Lacikának) Kistesóm, nem, nem, nem! A lóval csak L-alakban!…így…így…vagy így… L-alakban, tudod, mint a Lacika betű…Ahogy te léptél, úgy a paraszttal kell, azzal egyet előre, beversz egyet neki és borul is, mint a rohadt nád!

Lacika: (boldogan) Rohadt nád!!

Gabi: De a lóval csak így.

Kata: Ja…., a Gabika tanítja sakkozni….Hát pénteken végez ő is… Nem kell hazavinned, mert jön érte a Feri atya…Már alig várja…. persze az Atya száma is megvan… Jó… Menj csak… Én is szeretlek! Holnap várlak! (leteszi a telefont, kimegy) Kimostátok a cuccaitokat? … Mert megyek vasalni, és akkor kivasalom az ingeiteket is.

Gabi: Ott van benn az ágyon!

Karesz: Köszi, aranyos vagy!

Kata: Úgy sem tudok magammal mit kezdeni…

Karesz: Ne izgulj, minden rendben lesz! Illetek egymáshoz a Robival. Különben sem az ellentétek vonzzák egymást, hanem az azonosságok. Merjél gyenge lenni!

Kata: Köszönöm, kedves! Hajrá, Lacika! (bemegy)

Karesz: Tényleg, Lacika, odatettem az ágyadra egy vadi új Manchester-melegítőt. Angliából hoztam, még nem is volt rajtam.

Lacika: Hejj! Mögborul a falu is, ha úgy megyök haza mint a Lónyay grófok! (örül, megint a sakkra koncentrál. Karesz rágyújt, sóhajt)

Karesz: Nem kimenekülni a napokból! Ez lesz nehéz anyagozás nélkül!….Lesznek fogcsikorgató tébolyult napok, amik eltipornak, és nem lehet félreállni. Érzések és indulatok, amik cikáznak és rombolnak belülről, mint a kóbor áram. Ilyenkor kell majd a Felsőbb Erőre hagyatkozni, mondani a Béke Imát, és megvárni, míg lecsillapodnak a tajtékos napok. (Gabi nézi)

Gabi: Hiszen te tudod ezeket!…(Karesz szomorúan mosolyog)

Karesz: Nem. Csak értem. Tudni akkor fogom, ha megéltem és feloldottam magamban valahogy…. addig minden csak okoskodás.

Gabi: És az Ákos?

Karesz: Igen. Ő tudja. Egyszer azt mondta: „ Isten nem ad nyugalmat, de ad erőt a nyugtalanság elviselésére!”…Hát neki nagy erői vannak, de ezt az erőt nem adják olcsón. Sok poklot kell megjárni értük. Felépülő függő, aki felépülő függők segítője….,hát ezt én biztos, hogy nem tudnám csinálni…alászállni minden lélekért…állandó elfogadásban, azonosulásban és éberségben lenni…ez a széttépetés. De úgy érzem, mégsem ez neki a legnehezebb.

Gabi: Hanem?

Karesz: Hanem az elengedés. Elengedni az élőket, és elengedni a holtakat.

(sötét)

-11-

(Délelőtt. Robi jön táskával a nappalin keresztül, átvág a nappalin, megy kifelé. Ákos a helyén ír.)

Robi: (hátrafelé kiabál) Ez az utolsó! Elrendezem a csomagtartóban, és mehetünk!

Kata: (takarásból) Oké, megvan minden! (körzeti rendőr jön hátulról, a kert felől, feltűrt ingujjban, sapka nélkül. Tétovázik, benyit.)

Rendőr: Helló!…Szevasztok!….(Ákos meghallja, kijön)

Ákos: Szevasz, gyere csak! Mi szél hozott? (Rendőr zavartan bejön, kezet fognak, bemennek Ákoshoz. Ajtót becsukják)

Rendőr: Helló.

Ákos: Baj van?…Mondjad!

Rendőr: Ákoskám…Ma reggel jött egy telefon a központból, hogy nézzek utána, hogy Galla Krisztina ezen a rehabon volt-e terápiában?

Ákos: (döbbenten) Volt?

Rendőr: Sajnálom, Ákoskám,….de Galla Krisztina két héttel ezelőtt egy régi gyárépületben öngyilkos lett.

Ákos: ….Ez nem igaz!

Rendőr: Azonosították az ujjlenyomatai alapján. Benne volt a nyilvántartásban. (nagyot sóhajt.)…Felgyújtotta magát.

Ákos: Felgyújtotta magát…?

Rendőr: Sajnálom, annyit tudnak, hogy előtte otthon volt, és az apja ordítozott vele, aztán eltűnt. Valószínűleg betévedt erre az elhagyott telephelyre, talált valami égésgyorsítót…és…. …még vizsgálják az idegenkezűséget…de szinte 100%, hogy ő tette. Két hajléktalan talált rá, egy hét után… Sajnálom, Ákoskám!….Ő is a te lányod volt?….(hosszabb szünet)…Na, én megyek….ha lezárul a nyomozás, majd beugrom…. helló….. vigyázz magadra! (kiviharzik hátrafelé, ahonnan jött. Szinte menekül. Dühösen maga elé)…A kurva életbe!!

(Ákos megkövülten áll. Néz maga elé. Robi jön vissza a dohányzón keresztül, Katával összefutnak a nappalian, átölelik egymást.)

Robi: Elköszöntél mindenkitől?…Jó, akkor menjünk be hozzá! (kopognak, Robi benyit)… Itt vagy?…Jövünk elbúcsúzni. (bejönnek, az ajtót becsukják. Ákos dermedten áll, mindketten zavarban vannak, Kata majdnem sír, Robi dühös)…Tudom, hogy mit gondolsz, és megértem, hogy aggódsz….de mi akkor is együtt fogunk élni! Szeretjük egymást….te nem olyan vagy, mint a „jóakaróim”….amit ők mondanak, azt mondjuk leszarom. (egyre dühösebb. Kata sír)…Mondj valamit!…Nem mehetünk el a haragoddal!…(Ákos sírni kezd, hozzájuk lép, átöleli őket. Robi elkeseredik, megijed. Robi is átöleli) …Ne, ne haragudj!…Ákoska, ….Hagyd abba…Figyelj, azt fogjuk csinálni amit mondasz…vagy nem csinálni….Bocsáss meg! Tényleg!…Hallod?…(Ákos lassan magához tér)

Ákos: Jól van…már jól vagyok…! Dehogy haragszom! (köszörüli a torkát, kihúzza magát, odalép Katához, kétoldalt megpuszilja) Mennetek kell! Így is estére értek haza!

Robi: Basszus!…Nem hagyunk így itt!

Ákos: Dehogynem!…Már nincs semmi bajom,….és különben is mindjárt itt vannak az újak! Minden rendben lesz veletek is, csak vigyázzatok egymásra! Menjetek! (elindulnak kifelé. Kata az ajtóból visszaszól)

Kata: Ha hazaértünk telefonálunk, hogy minden rendben van!

Ákos: Oké, sziasztok!

Robi, Kata: Szia! (elindulnak kifelé. Robi a dohányzónál megtorpan, visszanéz, majd Katával kézen fogva kimennek oldalt. Ákos becsukja az ajtót, arcot mos. Nézi magát a tükörben. Kinn Gabika öt dossziéval jön, bekiabál az ajtón keresztül)

Gabika: Megjött az első felvételis! A többi négy egy óra múlva itt van! (kimegy)

Ákos: Oké, mindjárt megyek! (szárítkozik, összeszedi a papírokat, nagyot sóhajt, Gabika jön vissza a nappaliba Zsoltival, aki össze van szakadva, holt fáradt és fásult. Ledobja a táskáját a földre)

Gabi: Tudod, Zsoltika, most már jó helyen vagy!

Zsolti: …Aha…

(összeölelkeznek, Gabika kimegy. Zsolti cinikusan nézi a plakátokat. Ákos kijön, Zsolti fáradtan megfordul. Nézik egymást.)

Zsolti: Egy óra múlva már egy napos vagyok!…

(sötét)

VÉGE