Munkáim témája általában a város, az épített környezet és a benne bolyongó kis, jelzésszerű figura. Az európai város, amely a történelem során szervesen, rétegről rétegre épült, meghatározza a későbbi korok építőinek, lakóinak gondolkodásmódját, lehetőségeit. Eredetileg ember által létrehozott épületei az egyes ember számára mégis mozdíthatatlan, eleve elrendelt határokként működnek. A sok egyéni szándék és törekvés valami magasabb szintű, tervezőitől-építőitől immár független, önálló életet élő szövetté rendeződik.
Ez a téma számomra mindenekelőtt az egyénnek és a kultúrának (társadalomnak?) a viszonyát jeleníti meg, azt, ahogy az egyes emberi életek, véletlenszerű vagy tudatosan irányítani próbált sorsok, életművek nagyobb összefüggésbe, titkos törvényszerűségekkel bíró, immár irányíthatatlan, változtathatatlan és ellenőrizhetetlen rendszerbe állnak össze, mely így aztán pontosan meghatározza az egyén lehetőségeit, korlátait, egész gondolkodásmódját. A képeimen ezek a várostöredékek, épületrészletek eredeti környezetükből kiragadva, sokszor lebegve, vagy akár fejjel lefelé jelennek meg, részletező ábrázolásmódjuk ellenére mindig jelzik, hogy igazából a szemlélő figura képzeletének kivetülései.
Varga Zsófi: Menedék I., 2016
Az utóbbi időben a sokszor nyomasztó, komor, súlyos épülettömböket gyakran ellenpontoztam növényekkel, kertekkel, természeti részletekkel. A legújabb monotípiákban ezek a végletesen részletgazdag növények már átvették a főszerepet, az épületek az árnyékukban, menedéket keresve bujkálnak.
A nagyméretű, komorabb grafikai lapok mellett, mintegy ellenpontként, az utóbbi időben kis, színes akvarelleket és olajképeket is készítek.
