Pannónia
A repceföld, amely virágzáskor
évről évre felrajzolja
a föld alatti romokból
a római villát,
hogy lássa, ki repülőn
Budapestről Brüsszelbe száll,
és a magasságos, ki olykor
a mélybe pillant alá,
hogy szem nélkül is nézze
a kénsárga kérgű tájat.
A romból évről évre felépül
a forrásmelléki épület.
Az atrium. A kemence.
A gyógynövénykert. Látni
azt az ifjút, ki baljában görget
a jobbjával egy könyvtekercset,
Kallimakhoszt szótagol fennhangon.
… eddig.
Ugyan, ha egyedül volt, folyton dünnyögött,
de valójában három vagy négy évtized kellett,
hogy megtalálja a saját mondatait,
kavicsként tegye a nyelve alá mindegyiket,
ne maradjon csendben.
Akadtak, akik mindenkor úgy ítélték meg,
akként hallgat, hogy közben
himnuszt cirpel a napsütéshez,
kő a röpülésben, bár nem lettek a hívei.
Akadtak, akik képtelennek mutatkoztak ránézni,
de nem mutatkoztak ellenfélnek. Akadtak,
akik gyűlölték. Azokra várakozott eddig.
