Apámnak, Kecskés Péternek (1942–2017)
„Imagination is more important than knowledge.
For Knowledge is limited to all we now know and understand,
while Imagination embraces the entire world,
and all there ever will be to know and understand.”
(Albert Einstein)
Ez az írás visszatekintés az eddigi életútról. Megpróbáltam benne összefoglalni, hogy mi az, ami relevánsnak mutatkozik immáron évtizedes távolságból, s bár természetesen nem lehetett belesűríteni az összes fontos történést, kiállítást, performance-t, előadást, publikációt, de azért próbáltam kiemelni a jellemző sorsfonatokat, összefüggő folyam/at/okat.
Apai nagyapám és nagybátyám is eredetileg képzőművésznek készült, ez a tény mindenképpen megemlítendő. Anyám filmdramaturg, mozgóképes érdeklődésemet ez is nagyban befolyásolta. Kezdetben a fotográfia technikai aspektusai érdekeltek. Ennek köszönhetően vettem részt még gyerekként a gödöllői fotótechnika-történeti táborban, ahol megismerkedtem Kincses Károllyal, Vékás Magdolnával és Flesch Bálinttal. Lucien Hervé Az építészet nyelve című albuma nagy hatással volt a korai képeimre, Szilágyi Gábor akkoriban megjelent fotótörténetének dedikált példányát máig őrzöm, a Lustrum Press által kiadott SX-70 Art című kötet mellett ez volt az egyik legkorábbi inspirációm Kelényi Bélának az Óbudai Pincegalériában rendezett kiállítása mellett.
Ezután a képzőművészeti izmusokkal foglalkoztam, először elméleti-művészettörténeti síkon. Herbert Read kötetei, John Berger első regénye – mely egy magyar emigráns festőről szól, és amit az első kiállításomat megnyitó Lugosi-Lugo László fotográfus fordított –, Brassai Beszélgetések Picassóval című kötete, David Hockney nagy fotó-kollázs-albuma, majd később Andy Warhol Popism című könyve is nagy hatással voltak rám. A filmesek közül Bódy, Tarkovszkij és Huszárik állt legközelebb hozzám. Ezenközben a Vajda Lajos Stúdiót megismerve rövid ideig elkezdtem festészettel is foglalkozni és a fotográfia képzőművészeti felhasználását kutatni. A nyolcvanas évek végén a Vajda Stúdió egy hihetetlenül inspiratív hely volt, ahol nemcsak képzőművészek, fotósok, performerek, hanenem zenészek, zeneszerzők, filmesek, videóművészek is voltak, így igazi kreatív közeg vett körül. Felsorolásszerűen néhány nevet említenék az itt megforduló alkotók közül: fe. Lugossy László, ef. Zámbó István, Waszlavik Gazember, Antal István (Juszuf), Szirtes János, Szemző Tibor, Birkás Ákos, Beke László, majd később a Magyarországra érkező Bada Dada Tibor és Dr. Máriás.
1987-ben megnyertem a Pest Megyei Színes dia pályázatot; az anyag hat darab absztrakt fotográfiából állt. Ezzel egy időben kaptam meghívást Amerikába, New Jerseybe, ahol középiskolásként egy évet töltöttem, és megismertem a kortárs művészet, film, performance és alternatív zene világát. A New York-i Museum of Modern Art film-tanulójaként vágóasztalon nézhettem a filmgyűjtemény bármelyik darabját, így a némafilmektől kezdve az amerikai experimentális alkotókon keresztül a kortárs filmművészetig testközelből ismerhettem meg a filmtörténetet. Ebben az időszakban nyugaton már lezajlott az a folyamat, mely a képzőművészeti fotográfia egyenrangúságához vezetett, elég csak Lucas Samaras vagy Gilbert and George munkáira utalnom. Ez a tény számomra azért fontos, mert míg én természetesnek vettem a fotó alapú képzőművészeti munkálkodást, ami akkor Magyarországon még nem volt bevett gyakorlat, igaz, hogy a Hajas-Vető páros művei vagy akár – még korábban – Kondor Béla kései fotói már ebbe az irányba mutattak. Ekkoriban– 1987–1988 – készítettem el első kiállításom anyagát, a New York-i fotóimból, amit 1989-ben mutattam be Szentendrén, a Pest Megyei Művelődési Központban, és ezt követően már a Vajda Pincében is kiállítást csináltam önállóan, majd a Fiatal Művészek Klubja következett. A vajdásokkal a továbbiakban is megmaradt a kapcsolat és a későbbiekben több tematikus csoportos kiállításukon is részt vettem.
Celesztikon installáció, Bartók 32 Galéria, 1993
1989-ben készítem el első Celesztikon-diámat, ami további munkáim szempontjából meghatározó. Itt kezdtem el alkalmazni először az egymásra rakódó rétegeket, ebben az esetben három részből álló szendvics-dia formájában, majd később egymásra exponálással, ami a kilencvenes években a 6×9-es, 6×6-os, 6×7-es és 6×4.5-es gépekkel néha képenként elérte a több mint százhúsz expozíciót. Ebben az időszakban kezdtem el először fekete-fehér, majd színes fénymásológéppel dolgozni, ami számomra egy további intermediális szituáció volt, hiszen a grafikus, sőt festői megközelítésekhez közelebb állt ez a technika, és az egymásra másolásokon keresztül szinte új világok nyíltak meg. Ez a kísérleti metódus valójában egy vízióból bontakozott ki, és további munkáim nagy része ezen látomás további kibontása, értelmezése, kiterjesztése. Ezt követően az átjárás ezen technikák között folyamatos volt: például szendvicsdiákat készítettem fénymásolatokból, melyek eleve egymásra másoltak voltak, sőt ezeket egymásra vetítettem, és akár az ezekről készült fotókat is kiállítottam. Mindezzel párhuzamosan egy újfajta, diavetítőkkel készült, hosszú portrésorozatba is kezdtem, amiben főként az akkori művészeti élet szereplőit fotóztam, így – többek közt – Lacát, Grandpierre Attilát, Kirsten Delholmot, Somát is. A rétegek, egymásra vetülések, szendvicstechnika ebben a sorozatban is főszereplő.
Folytatva a kronológiát, ezután a Kerekes Gábor vezette Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába felvételiztem, sikeresen. Ekkor már, 1990-ben a csoport nagy változások előtt állt, a progresszív fotográfusok ki akartak szakadni a Stúdióból, és a Magyar Fotóművészek Szövetségétől is függetlenedni szerettek volna. Ebből a törekvésből lett az Egyesült Képek Egyesület (EKE), Halas István vezetésével, és a névadó keresztapa én voltam. Köszönhetően annak, hogy már 1989 végén megalapítottam a festőnek készülő Kondor Attilával az először performance-csoportként működő Egyesült Isteneket, ezen névadás szinte kínálta magát. 1990-től a csoport mint együttes működött 1995-ig – ahogy az EKE is –, és majd a kétezres évek elején éledt újjá. Együttesként felléptünk a Fekete Lyukban, a Fiatal Művészek Klubjában, a Szkéné Színházban, a Kelet ’91 Fesztiválon, Debrecenben. A Műcsarnokban az EKE polaroid-kiállítását nyitottuk, és az akkoriban még létező casette-network részeként önálló kazettánk is megjelent Németországban, s különböző nemzetközi kazetta-válogatásokon is szerepeltünk. Ezáltal az akkori magyarországi és külföldi fanzines világba is bekerültünk, mint például Rácz Mihály Második Látás című kiadványa. Az eredeti együttes tagjai Bolvári Csaba, Jakab Árpád, Jászberényi József voltak. A zenekar első periódusa a kísérletezés jegyében telt, az egyik legfontosabb alapkoncepció a képeimen jelenlévő rétegzettség transzcendens dimenzióinak zenei megfogalmazása volt, rituális, performatív elemekkel vegyítve. Király Tamással ekkoriban ismerkedtem meg, akivel nagyszabású eventet terveztünk elektrográfusok (Árnyékkötők), zenészek (Psychic TV és Z’ev), videósok bevonásával. A projekt sajnos végül nem realizálódott, viszont Tamás aktívan segédkezett 1998-ban, második alkimista sorozatom létrehozásában.
Celesztikon TérKép, 1992
Az Egyesült Képek története, feldolgozása még megírásra vár, de az bizonyos, hogy nemcsak a progresszív fotográfia legjobbjait, hanem a képzőművészeti fotográfia magyarországi élvonalának nagy részét is átfogta. Elég legyen itt csak Fehér Márta hihetetlenül érzékeny fotó-lenyomatait, Várnagy Tibor – Eperjesi Ágnes kettős közös munkáit, Minyó Szert Károly akkorra már kiérlelt fotófestészetét vagy Ujj Zsuzsanna az utóbbi időben külföldön is elhíresült fotósorozatait említeni. A csoporthoz tartozott László Piroska, Kodolányi Sebestyén, Farkas Gábor, Bodó Nagy Sándor, Zátonyi Tibor, Rodolph Hervé, Lucien Hervé korán elhunyt fia, valamint Bozsó András, Drégely Imre, Hajdú József, de kiállított velünk Vető János, Detvay Jenő és Érmezei Zoltán is, s természetesen a lista korántsem teljes. A csoport lehetőséget adott különböző projektek elkészítésére, így Celesztikon-sorozataim megvalósítására – amit Zalka Imre laboráns közreműködésével kiviteleztem –, valamint a Polaroid cég szponzorációjának köszönhetően a már Amerikában elkezdett instant sorozataim továbbfolytatására. Első EKÉs önálló kiállításom a Liget Galériában volt 1991-ben, ahol is fekete-fehér fénymásolatokat állítottam ki. A Liget Galériában ezek után több kiállítást is rendeztem, legutoljára 2003-ban Polaroid-kollekciómmal szerepeltem, melynek Chaos Veterum címet adtam. A kilencvenes évek elején részt vettem a galéria által szervezett nemzetközi epigon-kiállítássorozatban Budapesten és Hamburgban. Ez számomra abból a szempontból érdekes, hogy Hamburgban csináltam meg első, nem kizárólag fotó alapú térbeli munkámat, ami igazi multimédiális mű volt. Ekkorra datálható az Árnyékkötők csoporttal való megismerkedésem is, több kiadványukban szerepeltem. Ezzel párhuzamosan az Artpool gyűjteményébe is bejártam, ahol egy sor publikációm megtalálható, és a későbbiekben időről-időre részt vettem a Galántai György által szervezett kiállításokon. Ezen keresztül kerültem kapcsolatba a mail arttal, és így küldtem ki munkáimat Németországba, Franciaországba, Japánba.
1991-ben megnyertem az akkoriban induló Novus iskola képzőművészeti pályázatát, és beindítottuk Debrecenben a Pendragont, egy akkoriban rendhagyó szellemtudományi folyóiratot, melynek szerkesztője voltam. Ehhez kapcsolódik, hogy ugyanebben az évben elindul a Hyperion Szellemtudományi Centrum a Fiatal Művészek Klubjában, itt László András és Bakos József előadásai voltak a legfontosabbak; a spektrum felölelte a teológiát, vallástudományt, asztrológiát, természetfilozófiát, szimbológiát. Itt már – később – elkezdtem tanítani, amit majd az akkori Iparművészeti Főiskolán folytattam, témám az amerikai avantgarde filmművészet volt. Később az Őshagyományban, a Last Exitben és a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán folytattam a tanítást, itt az asztrális szimbolizmus különböző vetületeiről tartottam előadássorozatot. Az írást is folytattam, egyrészt tematikus esszék formájában, másrészt saját és más művészek, együttesek, csoportok munkájáról is írok (Tölg-Molnár Zoltán, Anselm Kiefer, Arnulf Rainer, I.R.W.I.N., Throbbing Gristle, Genesis P.Orridge, Andy Warhol, Louise Lawler, Lendvai Péter), filmkritikákat, filmtanulmányokat is csináltam (Lars von Trier, David Lynch, Kenneth Anger), az utóbbi években rendszeresen tartok megnyitókat is (HAász Ágnes, Ovidiu Petca, Szombathy Bálint, Wrobel Péter, Bátai Sándor, Petőcz András, Bardon Barnabás, Gyenes Zsolt, különböző MET-es csoportos kiállítások). A kétezres évek elején az Ökotáj folyóirat kért föl, hogy a tradicionalista iskoláról és az organikus szerzőkről írjak átfogó tanulmányt, melyet később az Apokalipszisművészet című tanulmányom követett, de írtam Richard Tarnas Cosmos and Psyche című könyvéről is, és az asztrológiai ház-értelmezésről is, Az asztrális oikosz címmel. László András Festschriftjében is megjelent egy tanulmányom. Emellett interjúkat is készítettem (Kovács István, Laibach, Coil, Stanislas Klossowski de Rola, Szécsi András, László András, Cserhalmi György, Csaplár Vilmos, Bakos József), és tanulmányokat is írtam asztrológiai, vallásfilozófiai, teológiai téren (Baktay Ervin, Seyyed Hossein Nasr, Mulla Szadra, Henry Corbin). Ezen túlmenően rendszeresen, szinte mindegyik projektemhez írtam-írok rövidebb-hosszabb leírást, ismertetőt is, melyek egy része meg is jelent. Az 1993-as Bartók ’32-beli önálló kiállításomat László András nyitotta meg, Bakos Józsefet többször is megkértem, hogy mondjon felvezetőt munkáimhoz. A legelején a Pendragonban kezdtem publikálni első írásaimat, például az 1991-es Kasseli Documentáról, de saját munkáim művészetfilozófiai aspektusairól is hosszabban írtam. Ekkoriban a Krausz Tivadar által szervezett estek keretében mutattam be először költeményeimet. Írásaim ezután – többek közt – a Filmvilágban, a Napútban, a Kapuban, az Art Limesben, a Műútban, Új Művészetben, a Képíráson és a Spanyolnáthán is olvashatók. A későbbiekben – a teljesség igénye nélkül – Kósa Gábor, Tatai Erzsébet, Andrási Gábor, Hock Bea, Novotny Tihamér, Barna Róbert, Mestyán Ádám, Paksi Endre Lehel, Szombathy Bálint, Marcinka Csaba, Kovács Gergely és DrMáriás is írt munkáimról (Balkon, Új Művészet, Műértő, Gyűjtők és gyűjtemények, Magyar Műhely, Élet és Irodalom, Kortárs, Új forrás, Szellemkép stb.), Simon L. László, Dóra Attila, Gaál József, Bárdosi József is csinált megnyitót nekem. 1992-ben a Balázs Béla Stúdió keretei közt készítettem el Istenhegy című videómat, mely annak a fotografikus gondolkozásmódnak a kiterjesztése volt, amely akkoriban és ma is érdekel. Ebben az időszakban több filmtervem is volt, ezek közül megemlíteném a Kondor Béla írásaiból készült Angyal, ördög, költő-t és a később átdolgozott Ugyanis, bizonyos tekintetben… Karnevál-t, mely Hamvas Béla Karneválján alapult, és Kemény Katalin, Hamvas özvegye áldását is adta a megfilmesítésre. Ebben az időszakban kezdtem részt venni néhány alkalommal a Magyar Fotóművészek Szövetsége alá tartozó Első Alkotócsoport kiállításain, bár nem voltam a Szövetség tagja, de a Török László által alapított Pajta Galériában, Pécsett, majd Budapesten, Pozsonyban és Berlinben is kiállítottam velük – többek közt – a Kortárs magyar fotográfia című tárlatokon.
A kilencvenes évek közepére megrekedni látszott az a szellemi, művészi lendület, mely a rendszerváltáskor és közvetlenül utána sokakat mozgatott. A Hyperion, EKE és Egyesült Istenek vége után úgy éreztem, tovább kell lépni, és mások is új formákban kezdtek gondolkodni, aminek egyik első konkrét manifesztációja a Detvay Jenő által fémjelzett Bolt Galéria megalapítása volt, ahol ottani első kiállításom és katalógusom 1995-ben készült el. A Bolt Galéria aktív korszakának végéig, a kétezres évek elejéig az EKÉhez hasonló fotográfiai vonalvezetést vallott magáénak, egyedülálló a magyar fotótörténetben, hogy minden kiállításához készített katalógust, s emellett az eleddig két részből álló Kortárs Magyar Fotográfia című kiadványok magas színvonalon képviselik a művészeket, szerencsére a második kötetbe én is belekerültem. Ráadásul a galéria csoportos kiállításai eljutottak Párizsba, Montpellier-be, Lyonba és Spanyolországba is. A galéria művészei közt megtalálhatóak a volt EKÉsek is, mint Drégely Imre, Hajdú József, Halas István, Szilágyi Lenke, Bozsó András, Fehér Márta, de szerepeltek az akkor még „élő klasszikusok” is, Baranyai András, Kerekes Gábor, a középgeneráció képviselői, Herendi Péter, Szamódy Zsolt, Vékás Magdolna, Frankl Aljona, Barta Zsolt Péter, Roskó Gábor és a feltörekvő, velem egyidős új nemzedék tagja, Gábor Enikő, valamint a fiatalon elhunyt Telek Balázs és Bányay Péter is.
Ur Bild, 1995
1995 újat hozott tematikusan is; az Újlak Csoport kiállítóhelyén már részben konkrétan szimbolikus-szakrális, mágikus munkákat is kiállítottam, majd 1996-ban tagja lettem a MAOE-nek és megalapítottam a NEMTEIS performance-csoportot, mely egy évig működött. A nyugodtan radikálisnak nevezhető csapat összesen hét akciót hajtott végre, mindig is az adott kontextus teljes megkérdőjelezése jegyében. Szakrális esztétikai terrorizmus a hitelesség jegyében – talán így tudnám összefoglalni egy rövid mondatban akkori tevékenykedésünket. A csoport tagjai volt még Mestyán Ádám és Bor László. Az I.R.W.I.N. csoport (Neue Slovenische Kunst) Ludwig múzeumbeli kiállításán Tóth Szabolccsal, Bor Lászlóval és Fogarasi Gergellyel performance-t csináltunk, mely már megelőlegezte a NEMTEIS tevékenységét. Új irány bontakozott ki a fotográfiai művekben is, az 1998-ban a Bolt Galériában rendezett második önálló kiállításomon már egyértelműen hermetikus-alkémisztikus és asztrális szimbolizmus jelenik meg a képeken. 1997-ben készítettem el azt a kabbalisztikus nagyítássorozatot, mely 22 képből állt és a San Marino-i Romeo Martinez-díj egyik magyar alkotójaként teljes egészében csakis ott volt kiállítva. A sorozat azért is érdekes, mert a nagyítás összes paramétereit kártyadobással határoztam meg; hányszor nagyítsunk, melyik diát, milyen színnel, elforgatva vagy sem stb. Az ebből adódó számértéket felütöttem a Crowley-féle 777 című kabbalista szótárban, és az egyes képek címeit ez adta meg. Ugyanabban az évben Párbeszéd címmel rendeztek kiállítást Hamvas Béla és a képzőművészet kapcsolatáról a Szentendrei Képtárban, ahol négy nagyításom szerepelt ebből a sorozatból, valamint részt vettem egyik Celesztikonommal a Műcsarnokban rendezett Magyar Szalon ’97 című nagyszabású kiállításon. 1996-ban Paizs Miklós első önálló CD-jének fotóit is én csináltam, és több átmeneti formációban is zenéltem vele, majd Mestyán Ádámmal, valamint Tóth Szabolccsal, Vegetable Menstruum of Saturn és Trimurti néven. Ez a kapcsolat a buddhistákkal, pontosabban a Természetellenes Kilátástalanság Karmikus Gyülekezetével (TEKI KaGyü) életem egy külön fejezetét képezi.
FöldNapéjegyenlőség, installacio, Black-Black Galéria, 2000 (Kelényi Bélával)
Az 1997-ben, a váci Görög Templom Kiállítótermében rendezett önálló kiállításommal, amit Kelényi Béla tibetológus, költő, képzőművész nyitott meg, kezdetét vette egy kollaboratív munka, mely először a 2000-es Black-Black Galéria-beli FöldNapéjegyenlőség és az ugyanebben az évben, az Óbudai Pincegalériában rendezett Kettős kenotáfium című közös kiállításunkban öltött formát. Ezt követte a Szemtől szemig: akkor című inatallációnk Sátoraljaújhelyen a Pálos-Piarista templomban 2001-ben, majd végül Somorján, az At Home Galériában 2002-ben a Rejtező útja. Első közös kiállításunk nagyméretű fotókból és aranyozott földből álló 3×3 méteres indiai navagraha jantra-alakú installáció volt, melynek záróeseménye is nagyon emlékezetes volt; Hortobágyi László itt mutatta be először a megjelenés előtt álló, véleményem szerint saját munkásságát tekintve is különleges Fata Organa című CD-jét. A másik, templomi installációnk a verikon, mandylion kérdéskörét feszegette és az ikon fénytermészetét járta körül. A somorjai installáció a Napbárka éjszakai útját (lásd a Feket Nap misztériumai) jelenítette meg; egy feje tetejére állított csónakot függesztettünk fel a volt zsinagóga terének közepén, melyben alulról világított a fény.
Totalis Solis Defectio, installáció, Trafó Galeria, 2000
Mindeközben több önálló projekten dolgoztam, melyek közül kiemelném az 1999-es Totalis Solis Defectio-t, mely a legnagyobb munkám, mind méretét, mind a képek számát tekintve. A Nagy Gézával közösen létrehozott installáció az augusztusi teljes napfogyatkozásra készült, Tátikán állítottuk fel a több tucat A/3-as fóliákra nyomtatott elektrográfiákat, melyeket a táj és az eklipszis festett meg. Ez egyszerre fényművészetként, természetművészetként és folyamatművészetként is felfogható; az eseményről készült negatívok, diák, polaroidok és az ahhoz kapcsolódó képekből később, 2000-ben a Trafó Galériában rendeztem kiállítást. Még 1999-ben önálló kiállításom volt a Magyar Fotográfusok Házában Dereprezentáció címmel. A munkák egy különleges határterületet jártak körül; a diapozitív kép vetült saját negatív nagyítására, miáltal nem egy képkioltódás történt, ahogy azt várhatnók, hanem egy sajátos lüktető fényfestmény keletkezett. A kiállítást Keith Dowman nyitotta meg, aki a buddhista nonduális természet aspektusai felől értelmezte az installációt, és Kelényi Béla a Balkonban a mű mélyrétegeit érintő értő elemzést írt róla. A képekben egyszerre jelent meg a katafatikus és apofatikus látásmód, valamint a rejtező harmadik, a szintézis lehetősége. 2000-ben tovább folytattam az alkémisztikus inspiráltságú sorozataim, Krakkóban is ekkor rendeztem önálló kiállítást belőlük.
Essentia Exaltata 15, 2000
Ezt követte a 2002-es Essentia Exaltata, mely már címében is utal a hermetikára. A sorozat azért is volt különleges, mert az eddig jobbára stúdióban fotózott jelenetek után a modelleket kivittem a szabadba, és természetes megvilágításban, speciális, a szakrális geográfia szerint fontos helyszíneken készültek a fotók. Ennek köszönhetően – a szó pozitív értelmében – archaizáló lett a mű. A 2000-es év volt talán a legsűrűbb, hiszen még a Liget Galériában is rendeztem önálló esszékiállítást, az EL istennévről szóló, máig is csak részben publikált írásomból, valamint An-Nur címmel megjelent első verseskötetem is. Emellett részt vettem a Második Nemzetközi Mail Art Biennálén, és a Művészek Bankjegy-munkái című tárlaton is Németországban, ahol Joseph Beuysszal és Carl Andréval együtt állítottam ki, amihez ráadásul nagyszerű katalógus is készült.
ENDT. MULTIPLICATION 4, 2000
A kétezres évek eleje egyfajta vízválasztó volt számomra, erről szólt az Óbudai Pincegalériában megrendezett 2002-es ENDT. MULTIPLICATION című kiállításom. A kortárs művészet és élet elhagyatott, marginalizált tereit minimalisztikus módon fotóztam Londonban, Münchenben és Budapesten, mely a negatív kiüresedés metafórájaként szolgált. Ebben az évben állítottam ki először közösen El Kazovszkijjal is Test(es)etek címmel, ahol is a testfelfogás különböző, részben mediális, részben konceptuális és történeti különbségeit is vizsgáltuk. Ezt követi majd másik, nagyobb lélegzetű közös kiállításunk 2004-ben a Bartók ’32 Galériában Test-Teszt-Túrák néven, melyhez katalógus is készült Rényi András megnyitószövegével. Erre az évre datálható a MAMŰ-vel való kapcsolatom kezdete is; Dóra Attila felvetése alapján Koroknai Zsolttal együtt hármasban készítettük el a Lenyomatvágatok című kiállítást (a címadó én voltam), és azóta is több csoportos kiállításukon részt vettem. Dóra Attillával való kapcsolatom még a kilencvenes évek közepéig nyúlik vissza, amikor is a Fiatal Művészek Klubjában rendeztem felolvasóestet költeményeimből, melyekhez ő adta hozzá a megfelelő zenei textúrát, valamint a Szünetjel Klub keretében is felléptem zenész barátaimmal. Körülbelül a kétezres évek elejére tehető a Bolt Galériával való közös munkálkodás vége, és ekkor már megalakult a HAász Ágnes által vezetett Magyar Elektrográfiai Társaság (MET), mely máig egybefogja az elektrográfia magyarországi alkotóit. Először, 2002-től vendégként vettem részt kiállításaikon, majd később, 2009-ben lettem a társaság tagja.
2003-tól újra elkezd működni a United Gods, ez köszönhető a digitális technikák elterjedésének is, ebben az évben dupla CD-t adunk ki új és archív felvételekkel. Az ezt követő koncerteken Feicht Zoltán táncos is csatlakozott hozzánk. Ebben az időszakban a fineartsmusic-kal és Rovarral is sokat léptünk fel. A zenekar 2010-től lett igazán aktív, Miklós Péter belépésével, ezután sok helyen léptünk fel és számos digitális válogatáson szerepeltünk, valamint ebben az időszakban 2016-ig négy albumot és két mini-CD-t adtunk ki, és vagy egy tucat net-válogatásra is rákerültünk, legutóbb a 2017-es Magyar Mezőny, Havizaj Válogatás-ra, ami megjelent kazettán is. 2010 és 2014 között főként az angol Kalpamantra netlabel adta ki az albumainkat. Utolsó lemezünk, a Metamorphosis of Pan erős elektroindusztriális alapokkal, dark ambient, spoken word részekkel és kemény szövegekkel az eddigi legösszefogottabb albumunk. Nagyon örültem, hogy a 2010-es AER albumunk remixeinek készítésében Simon Fisher Turner is részt vett, aki filmzenéivel – főként Derek Jarmannel dolgozott együtt – vált híressé. A zenei tevékenykedést tekintve a 2009-es év kiemelkedő volt, mert egyszerre készítettük AER-albumunk alapjait, miközben párhuzamosan készült a First Aid 4 Souls-zal – Gazdag István projektje – közös albumom, mely a következő évben látott napvilágot Kaosapocalypso néven, és ugyanekkor készült el a Mork Skoggal közös Voluntas Voraginis című album is, és Tóth Gáborral is elektronikus zenei kísérleteket csináltunk, melynek egy részét később felhasználtam saját és United Gods-os anyagaimban. Ezenkívül önálló kompozícióim is megjelentek, például a Contact Compilation-en és a Találkozási pontok és ellenpontok című CD-n 2012-ben.
Caput Mortuum 5, 2005
2005-től 2010-ig minden évben a Nyakas Ilona által vezetett Kortárs Alkotók Galériájában (KAS) rendeztem önálló kiállításokat. Ezek közül az első a Kutna Hora-i csontkápolna egymásra exponált képeiből készült nagyítások voltak Caput Mortuum címmel, mely egyaránt utal a halál misztériumára és a nigredo alkémisztikus fázisára. Ebben az évben készült el az Elő-jelek című multimediális CD-m, melyen eddigi munkásságomat dolgoztam fel, s amit az Ernst Múzeumban mutattam be. Szintén még ebben az évben az Óbudai Társaskör Galériájában mutattam be Coniunctio című anyagomat, mely két arc, két személy egybeolvadásának, uniójának leképezése, melynek előzménye egy, a kilencvenes évek végén készített hasonló, ám fekete-fehér sorozat. 2006-ban Berlinbe kaptam meghívást a Galerie Kleintierklinikbe, ahol Sophia TV néven csináltam egy diavetítéses kiállítást. Az anyag különlegessége, hogy a digitális tv képének természetes glitcheiből álltak a munkák, főként egy német bemondónő eltorzult arca látszik a képeken. A dekonstruált képek szinte festői kvalitásúak. Később, 2009-ben is visszatértem ide, és visszavittem Berlinben készült képsorozatom, melynek címe Illuminations volt. A különböző reflexív felületek fény-visszatükröződésének egymásra exponálásából kibontakozó struktúrák képeiből állt az anyag. 2007-es KAS-beli kiállításom a Re-sur-REX-I.T. címet viselte, és különböző, általam kedvelt művészek, költők, fotográfusok, filmesek előtt tiszteleg (Tarkovszkij, von Gloeden, Austin Osman Spare, Arnulf Rainer és József Attila).
Uranographia 6, 2008
2008-ban készül el az Uranographia-sorozat a JATE felkérésére. A képek a KAS-ban és Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban is ki lettek állítva az Iconology of Law and Order című konferencia kísérőrendezvényeként. A konferenciakötetben is szereplek, valamint a Képírás-füzetek sorozatban, 2012-ben jelenik meg az anyag nagy része. 2008-ban a KAS Galériában Berlinben készült sorozatomat mutattam be One Day at a Time címmel, melyben egyetlen berlini napnak a történései lettek feldolgozva, kiindulva a felkelés egyexpozíciós fotójától a reggeli kettős expozícióján keresztül az esti tizenkét expós végkifejletig. Az év őszére jelent meg Csillagbölcselet című asztrológiai esszékötetem, melyben az asztrális teória és gyakorlat legkülönbözőbb elágazásait vizsgálom a filozófiai, szellemtörténeti megközelítésektől a mundánasztrológiai gyakorlatig, a különböző zodiákusok használatától az állócsillagos paranatellonták alkalmazásáig. Ugyanabban az évben – Haris László meghívására – részt vettem a fotóhónap keretében az A22 Galériában rendezett A tudomány képei – a képek tudománya című kiállításon is. 2009-ben az EIKE által vezetett Videospace-ben mutattam be Elgabal/Narkissos című kétcsatornás videómat, ami azért is érdekes, mert mintegy tizenkét évig, egy teljes Jupiter-periódusig félretettem a nyersanyagot, mire megtaláltam a megfelelő címet, koncepciót és helyet az anyag kiállításához. Ez az első önálló videómunkám, melyet majd a 2010-es években több követ. 2010-ben mutattam be a KAS-ban a következő videómat, mely KYMOS névre hallgat, és egy összefoglaló az egész addigi termésből, a United Gods zenéjével kiegészítve. Ez a videó azóta évente frissül, a 2017-es változata már egész estés játékfilm-hosszúságú, hiszen évente az új művek bekerülnek a videóba.
Duplex XX Divináció, installáció, MAMÜ Galéria, 2012
2009-ben a MAMŰ-ben is rendeztem önálló kiállítást Hermetic Almanach címen, ahol az eddig még be nem mutatott fekete-fehér negatívokból összeállított alkimista képegyüttest vetítettem zenére, és először csináltam a lokális tér-képlet alapján egy installációt, amit majd 2015-ben a Velencei tavi Művésztelepen fogok más formában megvalósítani. 2011-ben a Magyar Műhely Galériában mutattam be a NEMTEIS csoporthoz köthető összes dokumentációt (fotók, írások, felvételek). Innentől kezdve több csoportos kiállításukon is részt vettem, melyek közül az Astrology and Art címűn John Cage-el állítottam ki, valamint – már előtte is – publikálok a lapban. Ebben az évben megcsináltuk festő barátaimmal, Szotyory Lászlóval – aki középiskolai rajztanárom volt egy évig – és Fehér Zoltánnal az elhunyt El Kazovszkij emlékkiállításunkat TesTTexTTúrák címmel, ahol is legújabb sorozatomat állítottam ki az egy tetovált költő testére vetített diaképek egymásra exponált fotóiból álló műegyüttest. Ehhez kapcsolódik, hogy a nagy, a Magyar Nemzeti Galériban rendezett Kazovszkij-kiállítás alkalmával 2016 elején megcsináltuk az Ő poszthumusz részvételével a második Rá emlékező kiállítást a Fészek Galériában TestTesztTúrák címmel. Azért is folytattuk az eredetileg Kazovszkijjal közös kiállítássorozatot, mert vele eredetileg is egy sorozatban gondolkodtunk, és az azóta elkészült műveink is harmonizáltak az eredeti kiállítás koncepciójával. 2010-től a Magyar Aquinói Szent Tamás Társulat tagja vagyok, ahol rendszeresen előadok, főként vallásfilozófiai tematikában. Ekkortól veszek részt az Ekszpanzió különböző helyszíneken tartott kiállításain, előadássorozataiban is. 2012-ben a MAMŰ meghívására csináltam meg negyvenéves születésnapomra a nagyrészt installációkból álló Duplex XX Divináció című kiállítást, majd a FUGÁban csináltam egy videodokumentációkra és publikációkra épülő visszatekintő, összművészeti kiállítást.
A MET tagjaként számos közös kiállítást csináltunk, melyekből kiemelhető a Megapixel- és a Matricák-kiállítások, a 2017-es pannonhalmi Hajlék, és a 2011-es berlini Áramlás, valamint rendszeresen részt veszünk a Budapesti Art Marketen. A MET a legkülönfélébb médiumban alkotókat – így fotográfusokat, szobrászokat, grafikusokat, festőket – tömörítő szervezet, az egyetlen kritérium az elektronikus úton előállított művek magas színvonalú képviselete. Érdemes itt megjegyezni, hogy az EKÉs és Bolt Galériás listával is van némi egyezés, elég ha csak Detvay Jenőt, Herendi Pétert, Gábor Enikőt vagy Czeizel Balázst említem a tagok közül. Szombathy Bálint a Magyar Műhely köréből is ismert, míg Koroknai Zsolt, Daradics Árpád a MAMŰ Társaságból. Ezenkívül még Péter Ágnes, Pál Csaba, Stark István, Wrobel Péter és Lux Antal, és a művészettörténészek közül Bárdosi József és Kovács Gergely nevét említeném meg. 2006-tól máig részt veszek a Vass Tibor – szintén MET-tag – által vezetett Spanyolnátha különböző kiállításain, e-mail-köteteiben, és tagja vagyok indulásától, 2016-tól az általa szervezett Magyar Küldeményművészeti Társaságnak is. 2012-ben szerepeltem az Esztergomi Fotóbiennálé Polaroid-kiállításán, mely ezután több helyre is eljutott. Az instant kiállítások sorozata a következő időszakban is folytatódott, 2016-ban az Instarc csoport szervezésében állítottam ki több képemen a Rögtönzött portrék II. című kiállításon. Ebben az időben részt vettem a Magyar Mozgó Képtár által szervezett csoportos kiállításokon is.
Ásványok titkos élete 4, 2014
2013-ban szerepeltem a Bath-ben, Angliában megtartott Celestial Magic című konferencián, ahol Max Ernst kollázsainak alkémisztikus interpretációjáról tartottam előadást. Az esemény azért is volt fontos számomra, mert az előadók közt volt Elliot R. Wolfson, Joscelyn Godwin, Peter J. Forshaw és a tematikával már foglalkozó M. E. Warlick is. Emellett megemlítem, hogy Nicholas Campion és Liz Greene szervezte a konferenciát, ami garancia volt a magas színvonalra. Érdekes összefüggés, hogy 2005-ben, szintén Bath-ben szerepeltem az Omphalos című kiállításon egy képemmel, és egy katalógus is megjelent ehhez kapcsolódóan; a város a az asztrokartográfiai Hold-Deszcendens-vonalamon helyezkedik el, míg a szintén kiemelt Berlin a Jupiter-MC-men, Krakkó és Somorja pedig a lokális tér Nap-Vénusz-vonalán. 2013-ban új sorozatba is kezdtem, melyet 2014-ben a Faur Zsófi Galériában mutattam be, melynek fő inspirátora Henry Corbin volt, ezért is lett a tíz képből álló sorozat címe a Fényember. Ebben megpróbáltam összefoglalni az eddigi tevékenységemet, egy különleges apofatikus testiségen keresztül találkozik az emberi alak, forma a kozmikus, asztrális esszenciával és fénytermészettel. 2015-ben immáron az új helyre költözött KAS Galériában mutattam be legújabb anyagaimból egy válogatást Titkos emlékezet címmel. A kiállítás fő sorozata a 6×6-os családi negatívok egymásra csúsztatott szkenneléséből adódott. A kifejezetten festői hangvételű munkák engem némileg Anselm Kiefer fotó alapú műveire emlékeztetnek. A másik itt szereplő sorozatom, Az ásványok titkos élete szintén szkennerrel készült, majd felnagyítottam és átalakítottam az ásványi részleteket. Ebben az évben írom meg a még kiadásra váró Imaginális inkarnációk című kötetem, melyben az imagináció filozófiai, teológiai, kultúrtörténeti, ezoterikus értelmezésének párhuzamos olvasatát adom. A könyvben külön fejezet szól a keresztény deifikációról és istenképűségről, a neoplatonikus megközelítésekről, az iszlám imaginalizmusáról, Henry Corbinről, a kabbala fény- és víziófelfogásáról, valamint az alkímia szimbolikus képi megközelítéséről és a romantikus hagyomány és a hegeli Einbildungskraft kapcsolatáról.
Procession 9, 2015
2015-ben egy másik új vállalkozásba is kezdtem; egy mára videó-triptichonná terebélyesedő sorozat első darabja, a Procession készült el, Sógor Ákos modell és Hidvégi Aszter videotechnikus közreműködésével, amiben főként az érdekelt, hogy a többszörös expozíciós eljárást hogyan lehet a videóművészetbe átvinni. Ezt a videót először 2016-ban a Galerie ByArt-ban mutattam be, és a kiállításról kétrészes videót készített a Long Music Production, mely a YouTube-on is megtekinthető. A sorozat második darabja az ezt követő évben készült el Precession címen, és 2017-es Processed Precession című KAS Galériabeli kiállításomon mutattam be, Impossible instant fotókkal, digitális nyomatokkal és tisztán digitális úton létrehozott képekkel egyetemben. 2015-ben részt vettem a Paksi Endre Lehel által szervezett Több fény! című kiállításon, amely bemutatta a magyarországi fényművészet teljes spektrumát, Schöffertől a mappingelő csoportokig; itt a Totalis Solis Defectio néhány eredeti képe mellett az Elgabal/Narkissos-installációm is újra bemutatásra került. 2016-ban egy harmadik videót is forgattam, mely a Műcsarnokban lett bemutatva; a X. Velencei tavi Művésztelepen forgatott Caged című mű a művészeti formába való bezártságról és a kitörési kísérletekről is szól. Most készül a triptichon utolsó darabja Apeiron munkacímen. 2017 nyarára készült el új, válogatott verseimet tartalmazó, Fénypillérek című, limitált példányszámú, számozott kötetem a MERSZ Könyvek második darabjaként Rőczei György kreatív-imaginatív szerkesztésében és tördelésében. Legutóbbi munkám a Petőcz András képeiből és képverseiből készült elektrogáfiai sorozat, mely egyszerre érinti a költészeti és képzőművészeti rétegeket, egyfajta párbeszéd a két műfaj és személy közt.
