„Két dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem.” – ezzel a mondattal(1) vezette fel Immanuel Kant A gyakorlati ész kritikája című művéhez írt zárszavát. A „csillagos ég”, pontosabban a horizont, illetve „minden, ami alatta, fölötte, előtte, mögötte és rajta van, vagy úgy látszik, mintha alatta, fölötte, előtte, mögötte és rajta lenne”, alapvetően befolyásolta a P’Art Művésztelep 2017-es tomajmonostorai kivonulásának produktumait. Így célszerűnek tűnik innen kezdenünk azok művészettörténeti felvezetését.

A kivonulás, mint olyan, sajátos jelentőséggel bír a művészet történetében. Jelen kiállítás kapcsán ráadásul kétféle aspektusát is ki kell emelnünk. Egyrészt, idézzük fel, hogy a szó német megfelelője, a secession egy stílustörténeti terminusként él a kulturális köztudatban, és az előző századforduló egyes művészeinek azon törekvését igyekszik lefedni, mely szerint ezek az alkotók szerettek volna kivonulni a klasszikus művészeti intézményrendszer akkorra már kissé nehézkessé váló keretei közül. A századforduló-környéki gyakorlatra pedig a kivonulás másik, konkrétabb, közvetlenebb gesztusa is jellemző: a posztimpresszionista, primitív művészek közül többen igyekeztek a nagyvárosi létformából kiszakadva, távoli vidéken, adott esetben egy másik földrészen (ld. a Haitire utazó Gauguin) meglelni a művészi inspirációs forrást.

Botár László munkája

Botár László munkája

Úgy gondolom, a P’Art Művésztelep tomajmonostorai akciója és annak eredménye a művészi kivonulás e kettősségét hordozza magában. A posztmodern művészet intézményesült kereteinek folyamatos tágítása az egyes művek mellett elsősorban a tóban elhelyezett installáció, valamint a szürkemarhákat ábrázoló, 2 x 1 méteres vaslemezből kivágott, egyéni faktúrák képében öltött testet. Ezen a ponton idézzük fel a Joseph Beuys által kidolgozott „kibővített művészetfogalom” elméletét,(2) amely arra szólítja fel az embert, mindenkit külön-külön, hogy szabadítsa ki a művészetet, a művészi képességeket a szokványos művészeti élet zárt világából, az egész élet alapjává téve azt. A Beuys által említett határok és konvenciók mindenképp feloldódni látszanak az itt kiállított képek esetében.

A kivonulás ugyanakkor a helyszín, az érintetlen környezet szolgáltatta inspiráció miatt is fontosnak bizonyult. Szögezzük le rögtön: az inspiráció természetesen csak az egyik lényeges mozzanata a művészi alkotás folyamatának. Azt szükségképpen az imagináció leképeződése kell kövesse, amely meghatározza az adott alkotó stílusát, formanyelvét, illetve bizonyos szinten jel- és eszközkészletét. E tekintetben kisebb a mozgástér. Az inspirációból fakadó tematikus és emocionális hangsúlyokat viszont az alkotást befolyásoló közeg is elmozdíthatja. Lássunk néhány példát minderre.

Mikó F. László munkája

Mikó F. László munkája

A tomajmonostorai miliő talán Botár László, Fábián Zoltán és Mikó F. László művein ütközik ki a legdirektebben, leghangsúlyosabban. Utóbbi kvázi szürkemarha-ikonja a teljes anyag legerőteljesebb konceptuális gesztusát vetíti fel, közvetett szálon visszautalva egyszersmind a 70’-es, ’80-as évek sajátos magyarországi pop art-jára, így a Pinczehelyi Sándor-féle P.F.Z. kompozíciók(3) paprikájának kiemelésére. Botár László jellemző absztrakt expresszionista stílusában sajátos tájvariációkat alkotott, melyekre motivikus szinten is hatást gyakorolt a környezet; az összkép tekintetében érzékeny, ámde koherens egységet alkotva a formanyelv szuggesztivitásával. Fábián Zoltán pedig egy újszerű hordozót képező, a kútház mellvédjeként szolgáló formába transzponálta konkrét-geometrikus faktúráját, amely a harmadik dimenzióba történő tényleges kilépéssel újszerű megvilágításba helyezte átfogó alkotói felfogását.

Egy további, összefüggő csoportot képeznek Fazakas Csaba, Lehel Endre, illetve Uzsák Sándor képei, a lírai archaizmus jegyében. A hol visszafogottabb, hol erőteljesebb földszínek, a lágyabb vonalvezetés, másutt a rétegződés leképezése egytől-egyig olyan általános jelenséget reprodukálnak, amelynek érzékeltetése elképzelhetetlen lenne a természet nyújtotta inspiráció nélkül. Ennek az iránynak az expresszívebb vonulatát képviseli Volker Schwarz, a több tekintetben Anselm Kiefer művészetével rokonítható formanyelvével.

Lehel Endre munkája

Lehel Endre munkája

Ráduly Mária Piroska és Ghyczy György művei pedig szinte egybesűrítik és desztillálják mindazt, ami az összes további kép, valamint a kiállított anyag egészének egyik legfőbb mondanivalója. Eszerint a művészi leképezés során az alkotói én – Petrarca(4) és Heidegger(5) nyomán – nem egy külső látványként reprodukálja a természetet, hanem belső viszonyrendszerbe kerül vele, és az erről az állapotról alkotott vízióját tárja elénk, amely ilyen formában, ezzel az intenzitással minden bizonnyal nem valósulhatott volna meg a környezet nyújtotta közvetlen inspiráció nélkül.

Végezetül emeljünk ki még egy hangsúlyos tényezőt. A Tomajmonostorán folytatott alkotói munka eredménye láttán, bár bizonyos szempontból kézenfekvő lenne, az emberben mégsem, egy pillanatra sem merül fel bizonyos narodnik-zapadnik (vö. Gogol, Bakunyin, Turgenyev, Goncharov), vagy népi-urbánus jelzők mentén történő distinkciók megtétele. Ami, véleményem szerint, e kiállítás talán legfőbb erénye. Máshonnan közelítve: Ferdinand Tönnies szerint hagyományos, valamint a modernitáshoz köthető társadalmi formációkat, kulturális megnyilvánulásokat különíthetünk el – azaz, inkább: kell elkülönítenünk – egymástól.

Nos, e kiállítás meglehetősen szignifikáns cáfolatot ad erre a felvetésre, bizonyítva, hogy a két, korántsem szükségszerűen elkülönítendő pólus harmonizálásával komoly kérdéseket szolgáltató, koherens művészi összkép hívható életre.


1 Kant, Immanuel: A gyakorlati ész kritikája. 2. jav. kiadás. Ford. Papp Zoltán. Budapest, 2004. 189.
2 Ehhez ld. Bunge, Matthias: Joseph Beuys. Plasztikai gondolkodás. Hírverés egy antropológiai művészetfogalomnak. 1. rész. In: Balkon, 7. 2000, 10. 4–9; 2. rész. In: Balkon, 7. 2000, 11–12. 4–6. Különös tekintettel: 43. j. > Online.
3 Szőke Annamária: Piros fehér zöld. In: Sub Minervae Nationis Praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest, 1989. 333–340.
4 Francesco Petrarca: Út a Mount Ventoux-ra. Levél Dionigi di Borgo San Sepolchróhoz. Malaucéne, 1336. április 26. > Online. Vö. Ritter, Joachim: A táj. Az esztétikum funkciója a modern társadalomban. In: Uő: Szubjektivitás. Válogatott tanulmányok. Ford. Papp Zoltán. Budapest, 2007. 116–120.
5 Heidegger, Martin: A műalkotás eredete. Budapest, 1988; Uő: Lét és idő. 2. jav. kiadás. Budapest, 2007.