A Vidéki Szelep második kiadása, azaz a sorozatnak szánt tárlatok második epizódja nyílt meg Miskolcon, a TPG Galériában. Örvendetes esemény ez már önmagában is, hiszen két évet vártunk rá, de most itt van.

Urbán Tibor, ha kigondol valamit, s gondolásokból, ötletekből van neki elég, akkor az többnyire meg is valósul, ha pedig nem, az nem rajta szokott múlni. Tibkó nemcsak festeni szeret, de szereti a szavakat is. Szereti a nyelvet, az anyanyelvünket. És szíve facsarodik, ha egy-egy szép, régi, hagyományokkal telített szavunk kikopik a használatból, vagy még inkább, vulgáris vagy pejoratív értelmet nyer. És kiállításokkal küzd ez ellen, mert hát egy képzőművész és kurátor mivel is küzdhetne másképp. Kiállítással kívánja visszaadni a szónak az eredeti, szép jelentését. Ez jut eszembe a kiállítás címéről – Rajzolmányok –, mint ahogyan egy korábbi kiállítás hasonlóan a „köcsög” eredeti jelentésére épített. A rajzolmány szó a Magyar Nyelvőr 1902-es egyik száma szerint Barótinak van tulajdonítva 1792-ből, de a cikk írója szerint már 1780 körül megtaláljuk Benyáknál is. A rajzolmány szó a nyelvújítás idejéből származik. „A magyar művelődés történetében általában azt a néhány évtizedre (1790–1820) kibontakozó mozgalmat értik magyar nyelvújítás alatt, amelyben a magyar nyelvről vallott nézetek ütközése helyettesítette a nem engedélyezett politikai küzdelmeket. Azonban a tényleges nyelvújító mozgalom valójában mintegy száz esztendeig, Bessenyei György fellépésétől (az 1770-es évektől) egészen a Magyar Nyelvőr megjelenéséig (1872) tartott.” (Wikipédia)

A Filozófiai Műszótár (1834) a De l i n e a t i o latin szót fordítja rajzolatnak, rajzolmánynak.

TPG, Miskolc - Rajzolmányok (a kiállítás részlete)

TPG, Miskolc – Rajzolmányok (a kiállítás részlete)

Egy bírósági ügyiratban 1932-ből szintén szerepel e szó: „ekkor férje megkérte, hogy egyik kedvenc kis faliképecskéjét, amely valami falusi idillt ábrázolt, ne vigye magával, hagyja ott számára emlékül. A menyecske a képet hánya-veti módon odadobta férjének, s a kis rajzolmány a földre esett és öszszetörött”. Ekkor még – véleményem szerint – nem érezni pejoratív ízét a szónak, ma már azonban akár ez, akár az iromány szavunk lekicsinylő kicsengésű, ilyen jelzős szerkezetekben találkozhatunk vele: gyermeteg rajzolmány, csicsás rajzolmány, valami kis rajzolmány, mindegyik lenéző jelentéssel.

Urbán Tibor a rajzolmány témát a következőképpen vetette fel: „A legtöbb esetben, minden művész a keze ügyébe került papírra rajzol, firkál valamit… gondolatokat rögzít, vázlatokat készít. A rajzolás, firkálás célja nem a végső megoldás megfogalmazása, hanem a pillanatnyi ötlet vagy gondolat rögzítése. Azt is szokták mondani, hogy az alkotó (ilyenkor) „rajzolmányokat” készít, melyeket sok esetben szövegekkel, különböző technikai megoldásokkal is kiegészít. Ezeket a legtöbbször megőrzi, és alkalomadtán erre a dokumentumra emlékezve folytatja tovább nagyobb szabású munkáit is.” Ebben az értelemben születtek tehát a kiállításon látható kis művek.

Rajzolmányok? Igen, „rajzok”, esetleg vázlatok értelemben. Bármilyen könnyeden is van némelyik feldobva a papírra, ott van mögötte a gondolat és a mesterségbeli tudás, az alkotó viszonya a világhoz, a mindennapjainkhoz, a szorongásainkhoz, netán az örömhöz vagy a vágyott boldogsághoz. Vannak minuciózusan megrajzolt művek, figurák, városképek, épületek, portrék. Vannak apró, ám szövevényes világok, némelyik írással kombinálva. El lehet gondolkodni, hogy napló-e ez, ahol a szerző megunván az írást, rajzolásba fogott, vagy a rajzot kívánta egyértelműbbé tenni a befogadó számára. Van, ki a fejlődést állítja középpontba, van, ki verssel indítja útnak kicsiny alakjait, hogy így segítse őket magasabbra. Van, ki az ellentéteket hangsúlyozza, van, ki természeti képbe rejti figuráit. Van, kinek képében el lehet rejtezni, ha sikerül behatolnunk, s van, ki különleges állatfigurákba rejti az embert.

Van, ki egyenesekből építkezik. Van, kiben bugyborog a magyar nyelv, van, kinek portrévázlatain hatvan év köszön vissza. Van, kinek képén három arcból áll össze egy, ő még sincs már közöttünk.

Van, ki játékosságával bűvöl el, van, ki komolyságra int. Van, ki az időre figyelmeztet, van, kinek műve a belső fegyelmet adja vissza. Van, ki néhány pacából is képes önálló világot alkotni, van, ki sziklák szorítását idézi. Válogathatunk tehát tetszésünk szerint a falakon látható alkotásokból.

Végül, zárásként egy munkát emelnék ki, Urbán Tibor installációját. A falon lévő rajzok másolatainak egy-egy letépett részletét ragasztotta a kidobott, lejárt újságpapírba csomagolt, bontott tégladarabokra, utalva rá, hogy hogyan is végzik a vázlatok és talán minden, emberi kéz alkotta dolog. S nemcsak a tárgyak, az emberi élet is, és minden, ami keletkezik vagy létrehozza valaki, efemer, véges. De a művészek mégis festenek, rajzolnak, zenélnek, alkotásokat hoznak létre: teszik a dolgukat egy-egy parányi elemeként a világmindenség végtelen folyamának.


Vidéki Szelep II. – Rajzolmányok

Miskolci Galéria Teátrum Pincehely Galériája, Miskolc

Kiállítanak: Dobos Barbara, Dombóvári Ágnes, Dunai Beáta, Drozsnyik István, Fátyol Zoltán, Fejér Ernő, Flaskó Attila, Homonna György, Horváth Kinga, István Anikó, Kavecsánszki Gyula, Kányási Holb Margit, Láng Eszter, Lenkey-Tóth Péter, Litwin József (1953-2017), Magén István, Madarasi József, Pataki János, Pásztor Márta, Sütő Róbert, Szakállas Zsolt, Urbán Tibor, Varsányi Emília, Veres Attila, Zombori József

Megtekinthető: 2017. október 5. – november 12.


TPG, Miskolc - Rajzolmányok (a kiállítás részlete) TPG, Miskolc - Rajzolmányok (a kiállítás részlete) TPG, Miskolc - Rajzolmányok (a kiállítás részlete)