Versek a túloldalról
1.
Pirkad,
a Napból most kilép a fekete mén,
szárnyat bont,
megérinti a halál szívét
még mielőtt részévé válna a tájnak
2.
A szerelmes bohóc asszonya
combja közt térdel
ott dúdolja Gilgames énekét:
halandó a halhatatlanságról.
Látlak még? – kérdezi az asszony
Ha Isten szemében könny lennék,
talán.
Találkozunk még? – kérdezi az asszony
ölembe fognám fel azt a könnyet
Ha majd angyal leszek
a halál szentélyéből üzenek
Ne sírj–zokogta az asszony,
a köldökzsinór szent ereklye
Ó – mondta a bohóc
a barlang nyílása előtt a küklopsz
buzgón imádkozik
Versek sokasága
1.
Az asszony míg gyermekét fürdeti
Visszagondol az utolsó rándulásra,
Mely megelőzte a foganás pillanatát.
Látja a férfi arcát, látja a bizonytalan
Mozdulatot, mely lehetne simogatás
És lehet a jövendő korai megöletése,
De nem.
Az éjszakai vándorlásból megtérő férfi
Míg magjának tétova zokogását hallgatja,
Ujjbegyével bejárja az asszonyöl árkait,
Mintha az anyjához térne meg egy korai
Alkonyat miatt.
Aztán hogy orgonasípként felsír a gyermek
ösztönös mozdulattal kisimítják a lepedőt
Ám kiáltásukat már elnyeli a távoli harangzúgás,
Mely az altatódalból pilinkél alá.
2.
„mert a bolond csak bolondot beszél”
/Ézsaiás 32.6/
Az angyal leszállt úgy vélte Babilonban
Ám magányossá lett mint ama cédrus
Szárnyát hajtotta a gyermek feje alá
és énekelt halkan, mint illő a holtnak.
3.
A hóban még gyöngyözött
a halott madár éneke
az égből ereszkedtek alá a sasok
s a csipkebokor égő tüskéjére tűzve
didergett a számkivetett angyal.
micsoda éjszaka és micsoda hajnal
az ég kampóján a lélekharang
hómezők szakadékába kondul
alatta zokogó farkasok
szűkölnek ha felsír a kisded
4.
így vándoroltak hét napon s hét éjen át
fölöttük ékben a nőstény sasok
csőrükben mézbor s a halottlátó szíve.
Aztán hogy Isten jelt adott
vért köhögött a szerelmes angyal
s elindult a jászlától a Golgota felé
5.
Emberforma harangnyelv
A körtefa legalsó ágán,
Csipegetik az ég madárkái
Megrendítő kegyelemmel.
