égkarc
ágakat hó lepi el
gondtalan pelyhek az eget karcolják
otthagyva emléküket a légkörben
temérdek karcolás és seb
alakokat formál
nimfai sziluettet
égi mosolyt
megállt perceket
tangótól fáradt hajnalokat
origami virágos rétet
kullancsokat
papírrá áztatott ostyát
felismertem
mintha én lennék
mintha te lennél
mintha ő lenne
mintha mi lennénk
mintha ti lennétek
mintha ők lennének
ezek mind
s még sokkal több
a nyelvtani szabályok
genetika és matematika
sem képes rá hogy elmondja
én sem
leülök melléd
és csak nézem
milyen karcolatok
vannak még az égen
vége
a folyosó fénye beszűrődik
a kórterem csempézett szobájába
sziluettem élettől dagad
mindenre emlékszem
melleim egyre jobban ugráltak
az erősödő lökésektől
forró volt minden
egyszerre tűztük ki a zászlót
most itt állok
vagy te
és van az
téged mi akartunk
azt valaki más
hideg fém nyalja mellbimbómat
jobb
sziluettemből valami hiányzik
nagyokat kortyolsz
kifogyott
sírsz
a folyosó fénye beszűrődik
a kórterem csempézett szobájába
sziluettem új élettől dagad
mindenre emlékszem
ahogy letakart mellem
megmozdul a lökésekre
hideg volt minden
sors
átléptelek pedig nem vagyok babonás
suttogtam de tested elnyelte hangom
átléptem egy fehér követ
pedig nem vagyok babonás
hangomat eláztatta az eső
megöltem egy fekete macskát
már babonás vagyok
most ott várok az út szélén
és ha arra jön valaki
átmegyek előtte
űrutazás
most te ragyogod be a holdat
sziluetted igazolja a mítoszt
a világ keletkezéséről
gerinced tejút
melyen szeplőcsillagok ülnek
melleid ismeretlen galaxisok
én pedig már elhagytam a Plútót
