1. (Nő, ffi – tapogatózó dialóg)

– Kivagy? Lenyúzva, kizsigerelve, darabra szedve? Ne tiltakozz, nem érdekel a dolog tárgyi része, pontosan emlékszem, mi volt velünk tíz éve, attól tartok persze, nem neked való program ez már, csak arra vagyok kíváncsi, várjunk-e, ahogy megbeszéltük. És ha igen, kérlek, igyekezz. Ha nem jössz, hazamennénk Únyba, dolgunk van.

– Képes vagyok levezényelni innen telefonon a nagyját, tehát várlak, de tudjam, úgy lesz-e, ahogy megbeszéltük.

– Látom, beléptél. Elrepült a hölgyike?

– Szia. El. Elrepült. És várom a reptéri buszt. Bevisz a Nyugatiig, felszállok az első vonatra haza.

– Minden OK? Bíztam benne, hogy nem marasztalod.

– Nem marasztalhattam, huszonhetedikén eldől a sorsa.

– Jah. A sors. Ismerem. Mara nem hiányolt? Mert én hiányoltalak.

– Mindent megbeszéltünk előre, nem? Naponta kaptad az sms-t, hogy élek.

– Baszd meg az esemeseket.

– Ez volt az óhajod.

– Ez. Mi más? Mi a lófasz?

– Sssssssh!

– És Mara mit szól, hogy két hét?

– Ma kiderül.

– Remélem, túléled. Miért nem Szentendre felé jössz? Nem egyszerűbb?

– Ünnep van. A legegyszerűbb, ha felszállok Ferihegyen, leszállok a Nyugatiban, megnézem a táblát a bejárat fölött, melyik vonat megy előbb, jegyet veszek, felülök, ott leszállok.

– Rendben. Kibuszozol hozzám? Menjek érted?

– A továbbiakat a vonatról, szívem, jó? Ne zongorázzuk végig. Nem számítottam rá, hogy eltalálom az ünnepet.

– Az jó, ha nem számítottál rá. Hol jár az eszed?

– A vonatról jelentkezem. A többit onnan, ha megfelel.

– Megfelel.

2. (Nő, ffi – csattognak a szablyák)

– Ha nem vagy a vonaton, valamelyiken, furcsállnám. Ha a vonaton vagy, miért nem szólsz, hogy merre? Nem vagyok varázsló, nekem is el kell jutnom odáig, nem akarom, hogy pályaudvarokon szédelegj. A végén letartóztat az AVH, tudod, milyen veszélyes ünnep a mai, a végén migráncsnak néznek, én meg süthetlek.☺Csak nem aludtál el? Az éhes kis ribancról feltételezem, hogy az utolsó éjszakán se hagy aludni, amikor már hazafelé enged, pedig azon kellene igyekeznie, hogy Mara mindent normálisnak találjon, nem, hogy buliztál tíz napot.

– Kilencet. Fogd vissza magad, ne ribancozz.

– Ettől eláll az agyam. Te, aki egy hetet se viselsz jól, mit hetet, utazással, idegenben két napot! Erdélyben is egy nap hülye voltál, egy napot félig hülye, egy nap gömbölyű. Meg kell kérdeznem a lányt, hogyan csinálja, mit tud ilyen fantasztikusan. Én is igyekeztem a kedvedért, de az régen volt, fele ennyire se voltál öreg, mogorva és követelődző. Az élet csupa-csupa rejtély. Le kell ülnöm Barbarával, beszélnem kell vele. Ha valamit nem értek, nem hagy nyugodni.

– Látom az oldaladon, hogy Bakta, és Tárikó. Te, én jártam ott, láttam azt a hegyecskét. Tárikó kurva meredek. Sokkal meredekebb annál, hogy te vidáman dalolva mászogasd reggelente. Napsütésben főleg, harmatban meg főleg-főleg. Legtöbbször – Gaskó megszületése előtt – még ebédelni is csak kocsival voltál hajlandó elindulni a Patakba, hogy ne legyen vita, azért szerveztem meg, hogy kihozzák.

– Fékezz, kérlek, mert lecsuklak, és a vonattól egyenesen hazamegyek. Vili?

– Vili. Jól van. Kipakolom a ruháidat. Dzsekid is van itt. Jó volna tudni, reggelig maradsz-e. Először azt volna jó tudni, hogy egyáltalán merre jársz. Vedd fel azt a kurva telefont.

3. (Békéltető dialóg)

– Vedd már fel azt a kurva telefont! Honnan tudom meg, hogy mivel jössz? Hányra érkezel? Ha szerencséd volt, elérted a kilenc előtti járatot, akkor viszont lassan túl vagy a bányán. Mondtam, hogy időben szólj, hogy beugorhassak érted. Ha vonaton vagy, miért nem szólsz? Mit főzzek? Van kész kaja, de mihez volna gusztusod?

– Induláskor küldtem sms-t. Rögtön végállomás. Már látom a nyárfasort.

– Ne mondd!

– Nézd meg.

– Megnéztem. Nem küldtél.

– Keresd a másik telefonon, lehet, hogy oda küldtem.

– Itt van. Vicces vagy.

– Az ég áldjon, az esti sms-eket is oda küldtem a héten.

– Itt van. Mi az, hogy „itt a Gitta”?

– A fiam nője, jön haza az egyetemről, a gyerek várja az állomáson.

– És nem tudsz jönni.

– Nem. Így nem. Nyilván hazaugrik velem, azonnal felajánlja. Hazamegyek, aludnom kell. Pihennem. Munkás hét volt. Ne haragudj, és ne csapkodj. Holnap reggel, miután Mara elment dolgozni, kiugrok.

– Kiugrasz.

– A hetes busszal.

– Arra számítottam, hogy itt alszol. Úgy volt, hogy itt alszol, hogy nem szóltál Marának a mai érkezésről.

– Úgy volt. Nem szóltam. Így jártunk. Ki tudta, hogy összefutok a lánnyal? Sose láttam az utcán, nem is értem, hogyan ismert meg. Szerencsétlen véletlen, szívem. Menjetek a birtokra, mielőtt az eső ideérne, Pesten már esik, én meg jövök reggel.

– Holnap itt maradsz egész nap?

– Szerintem kizárt.

– Baszd meg.

– Összerakom, becsukom a gépet, leszállok.

– Beszélünk még ma?

– Eszek, és alszom, nem tudom, mikor kelek, négy és öt között, gondolom.

– Húha. Tizenegytől?

– Beszélünk. Kereslek délután vagy este. Rendben?

– Semmi bajod? Nem vagy beteg?

– Nem. Csak a heverőmre, a párnámra meg a plédre vágyom, beomlottam, mint a régi kút.

– Hm. Olyat kell vállalni, ami belefér. Nem mondta senki?

– Nem.

– Majd legközelebb. Rám számíthatsz.

– Köszönöm. Megnyugtató.

4. (Nő – dührohamból)

– El se hiszed, mennyire elegem van. Kibaszotttttttúúúúúúúúúúúúúl elegem van belőled. Itthon maradtunk, anyáméknak bejelentettem reggel, hogy jössz (két hét külsős munka után, a kurva életbe, még hazudnom kelljen miattad!), nem csinálhatok hülyét magamból mindenki előtt.

– Sok ez így. Soknak találom, hogy a vonaton képes vagy megváltoztatni egy közös döntést. Anélkül, hogy egyeztetnél. Az sms-t – mint a mesebeli lány, hoztam is ajándékot, nem is hoztam – elküldöd a munkatelefonra, amit Pesten használok, hogy küldtél is, de ha nem veszem észre, mert minek tartanám elöl hétvégén, nem lesz vita, „csapkodás”. De mégis sms, ott van, meghivatkozható, ha kérdezem. Rafinált. Beszélnünk kellett volna. Beszélni frissiben, amíg eleven, amíg vág, éles. Személyesen, szemtől szembe.

– Kérdeztél a kiadóról, ráment három nap, lehívtam a prosperáló kiadók kozmetikázott adatait, elmondtam, hogyan működik ez az egész. Hogyan nem működik. A lehető legrosszabb időszak. Dögrovás. Támogatáskérés, fuldoklás, hajszál választ el mindenkit. Görgetik a szart. Az a kiadó, amelyiket két-három vérprofi hajt, kicsivel jobb helyzetben. A könyv nem áru. Az Olvasó Nép megszűnt. A nép nem vásárol könyvet.

– Akik támogatásra hajtanak, rossz, olcsó könyvekkel trükköznek, olcsó kiadás, olcsó szerző, és a terjesztés nem is kell, a lényeg, hogy a kiadó munkatársai lecsíphessenek valamennyit a megélhetéshez. A saját megélhetésükhöz. Néhány tucat, néhány száz könyv elraktározása az egyetlen problémájuk. Az államilag támogatott könyv az eredeti értékét is elveszíti, ha volt egyáltalán, olvasó nélkül nincs értelme. Mondtam, hogy döglött ló, ne ülj döglött lóra. Közben azt is tudom, mire megy ki a játék. Csakhogy nincs annyi időd hátra, hogy bizonytalan kimenetelű játszmába kezdj egy szerelmes liba kedvéért. – Nem is értem, hogy lehetsz ilyen hülye. A világ összes kurva kérdésében egyformán látunk, azonosan gondolkodunk. Mitől látjuk ezt ennyire másképpen?

– Szívem, ne akarj kiadó lenni, a kiadó agya más világ. A kiadó az olvasó szemével is látja a földet, neki tudnia kell, a kedves olvasó mit akar, te csak a magadéval, te megteheted, hogy leszard, a kedves olvasó mit akar, és ez így rendben van.

– Ne akarj eladatlan könyvhegyek köz élni, baszod.

– Ne keserítsd meg az utolsó éveidet, te hülye pöcs.

5. (Ffi – védekezik finoman)

– Remek, pöcsözz csak. De jól van ez így. Ha ennyire eleged van belőlem, holnapra is marad, inkább maradnék itthon a nyugiban. Cirkuszhoz volna legkevésbé kedvem holnap. Érdekes, hogy a nagy eszeddel ezt nem találtad ki, te, aki mindent előre látsz.

– Hétkor ébredtem, álmomból, alvásból nem tudok jelentkezni, csak álmomban. Most jelentkezem. Eddig sose vesztem el. Olyan régen megvagy, szívem, hogy ki se kell nyitnom a szemem, a fülem, hogy tudjam, hogyan reagálsz. Ezért kértem jó előre, hogy cirkuszt nem. A feszültségből elég. Engem a nyugi tart életben, mást meg az, ha kétnaponta félreszopnak mellőle, az tartja izgalomban, meg ha közben a fejét veri a nő gumikalapáccsal. Azt hittem, legalább ez nyilvánvaló.

– Egyszer már megfutottuk, körbebeszéltük a kiadó-kört. Akkor is mondtam, hogy egy könyv nem akkor születik, amikor kibiggyesztik az Írók Boltja díszablakába, amikor ilyen és olyan függő szakemberek dicsőítő himnuszt írnak róla ilyen vagy olyan honorációval (egy szopás = egy reci). A regény akkor születik meg, amikor az alkotó leengedi a kezét, hátradől, óvatosan a billentyűzetre rakja a szemüvegét, és mindenféle pöffeszkedés és idióta gőg nélkül azt mondja, ez rendben lévőnek látszik. Mert tudja, mekkora feladatot végzett el. Azt is tudja, mire elkészült, hányszor ment le kutyába.

– Ehhez képest, szívem, a kiadó lófasz. Öt évre nyújt támogatást az amerikai dohányipar, öt év alatt kell nonprofitból profitérdekeltté válnia. Öt nyugodt, munkás év abban, amit szeretek csinálni. Akarhatnék ennél jobbat? Érdekel engem, hogyan vegetálnak a kiadók az országban, hogyan és kivel, kikkel kötnek alkut, hogyan eszik, etetik és szopatják a kaucsukbabákat irodalom címén?

– Ha jól értem a rejtett utasítást, ne menjek ki hozzád, mert beígérted, hogy felnégyelsz. Hát ne. Marával semmi baj, nyugodt, kedves, látta, hogy kész vagyok, nem akasztotta le a korbácsot. Neked is jobbat tenne, ha a tokban hagynád, az egész munkarészét látnád elsősorban, azt kérdeznéd magadtól, hol és miben tudok segíteni. Ezen morfondírozz, és addig, amíg ki nem fújod magad, maradok a seggemen. Nem bírom már a durva beszédet, a káromkodást, a szentségelést, a háborgást, a számonkérést, nem fogadom el, ha ilyen könnyen elfelejted, szinte az utolsó pontig (az sms-küldésig) megbeszéltünk mindent, két héttel számolva, mi az istent háborogsz, négy nappal rövidebb. Négy napot visszanyertél.

– Nincsenek érzelmek, ha mégis, a beton alatt mocorog az érzelem. Munka van. Megfordultak az arányok. Legyél magadnál. Akkor szeretlek, úgy szeretlek, amikor racionális vagy, tűpontos és okos, mint a kelő nap.

6. (Nő – dühöng és a gyerekre hivatkozik)

– Istenem, de egy hülye vagy. Ülsz a rohadt hideg erkélyen, fotózgatod a hülye fényeket a pokrócból, ahelyett, hogy itt lennél. Jól van. Igaz. A négy nap is igaz. Az is igaz, hogy megbeszéltük. Mégse így számítottam, hogy tíz napon át (kilenc) napi egy rohadt tőmondat jut nekem.

– Szerintem ez szemétség. Ha nem is levelezhetsz, mert tekintetbe kell venned a kislány érzékenységét és kívánságait, korábban jött olyan üzenet, ami csak nekem szólt a felszínen, valamelyiken, jött a napi postában valami kedves ajándék, jutalommondat, most pedig kilenc napon át úgy éreztem, a kiskurva elfoglalt totál, belepett, mint a mocsár, nem szabadulsz, és nem is akarsz.

– Pedig nagyon jó volna, ha nem felejtenéd el, nem egyedül várlak.

– Úgy látom, időről időre megfeledkezel róla. Mondtam a gyereknek, hogy jössz, láttam, várt.

– Meg én is.

– Nem akarok harcolni, dehogy. A kiadói beszámolót –, amit valóban ismertettem korábban, amikor először felmerült a kiadó lehetősége –, azért ismételtem meg, hogy tudd, mivel számolj, ne remélj tőle sokat.

– De akkor azt is megbeszéltük, amiben tudok, segítek, ahogyan tudok, segítek, végiglapozzuk a lehetőségeket. Valami eredményt – feltételezem – produkálni kell az anyacég felé, ha itt az idő, ha lesz miről, tárgyalhatunk. Én néhány mérfölddel bentebb vagyok a kereskedelemben. Észnél kell lenni.

– Gyere reggel, ahogy mondtad, ne szórakozz. És amikor menned kell, hazaugrok veled.

– Ha Gaskónak nem vettél ajándékot, mert várja, a megjelenéseid ajándék egyszerre, megértem, ha megfeledkeztél volna, volt dolgod akár még levegőt venni a mocsár alatt, nehogy reggel kezdj futkosni, és nehogy valami műanyag ökörséget vegyél a MOL-kúton, ilyen esetre találok férfias ajándékot a titkos ajándék-fiókban.

7. (Ffi – másnaphajnal négykor)

– Libácskám, én nem akarok hisztit, és megyek. Fogadd meg magadnak, hogy hisztéria, felhánytorgatás nem lesz, nekem ne mondj semmit, iktasd ki, ami bosszant. Semmi nem változott, minden úgy van, ahogy volt, én gyönyörűen le tudok válni a dologról.

– Fogalmam nincs még, hogyan lesz, hogyan nem, és mikortól, hogyan tudom megoldani. De reménykedem, hogy képes leszek megoldani, ahogy eddig mindent megoldottam.

– Most kigurítom a súlyzókat az ágy alól, mert tíz napja nem találkoztunk, ötkor megyek egy rövid Kristófot, és a hetessel megyek hozzátok, fél nyolcra ott, ha minden rendben.

– Remélem, van tanítás ma, kezdik a hetet egy nappal később, mert ha nem, akkor visszavonva minden, ha tanítási szünet volna véletlenül, nem tudok menni.

– Mentem: súlyzó, remélem, megy a százötven mellső oldaltartásban – ez egy szakszó. Aztán: Kristóf-kör. Remélem, nincs nagyon hideg. Mara hét előtt öt perccel indul, ha indul, azonnal küldök egy sms-t, hogy ne várj fölöslegesen.

– Szép reggelt, szívem.

8. (Nő – várakozásban)

– Hehe. Azon nevetek, jót tett neked, szívem csücske, de milyen jót tett az egyensúlyérzékednek, a transzcendentális világlátásodnak, ugyanakkor a főzőtudománynak a Barbarát megelőző tanítványi tapasztalat.

– Amit láttam, hogy tündérek jönnek-mennek, két boldog kézzel, egy boldog szájjal szórják a jót, és tündérként távoznak, ugyan van alatta dupla fenék, mégis arra gondol olvasó (ha olvasó vagyok), a földön a legritkább esetben lejtenek tündérek. Vagy ha lejtenek, alig látjuk őket. Ezen mindenképpen változtatni kellett. Szerencse, hogy megéred a változást élve.

– Igaz, most meg a hold sötét fele, sajnáltam is szegény Barbarácskádat, hogy ebből kell kimosakodnia elsőként, különben repül, hogy mindenki kurva, „irgalmatlan kurva, már a fogas alatt szopik, le se telt az első három perc, ki se viszi a faszt az udvari budi árnyékos falához, a csalánerdőbe” – tőled való idézet. Van benne valami, a világ változik. De hát nem csak tündérek léteznek, az ember sokféle, te mondod mindig, amikor ki kellene vágnod valakit, úgy, lába se érje a földet, de belátó vagy és türelmes.

– A nő is sokféle, ember is, nem játékszer, hogy babusgasd, kiszedd a dobozból, visszarakd, beállítsd a lábát, szemét, száját, fülét. Kurva hosszú idő kellett, amíg felismerted, és érdekes módon, Barbara mellett jöttél rá, ha valami elrontasz, tízszer annyi erő a javítás. Amióta ismerlek, Barbara az első nő, akire odafigyelsz. Tanulhattál valamit végre.

– Szerencsére én nem vagyok elrontva. Vagyok csak, mint naptej. Kiheverem a bunkóságaidat.

– Már elindulhattál Kristófba. Megjegyzem, itt esik. Hideg van, esik, rohamokban fúj a szél, kopog a spalettán az eső, szerintem komoly eső.

– Húha, nagyon esik. A parkolóban bokáig ér a víz.

– Most imádkozom, hogy tanítási nap legyen.

– Fűtök keményen, pedig Gaskónak jobb volna a huszonkét, huszonöt fok, nekem kell a meleg.

9. (Nő – este, zárszámadás)

– Hát, te aztán egy nagyon bolond vagy.

– Most próbálom kitalálni, mi történt, hogyan és mitől vagy egyszer ilyen csoda, máskor – főleg távolból – elviselhetetlen tuskó, mogorva és szerethetetlen. Soha nem volt ilyen szép napunk. Délelőtt az esővel, délután a napsütéssel, a nagy sétával (mondd csak, honnan ismersz ilyen helyeket a Dunán?)

– Furcsa október. Mintha április volna. Zivatarok, villámlás, napsütés, tényleg felborul az időjárás?

– Persze az idő azt tesz, amit akar, mi meg átvágtunk rajta, hogy a legjobb legyen.

– Az első séta, amire nem vittünk Gaskónak kocsit, tudsz róla?

– Az első séta, amit a nyakadban fejezett be, a nyakadban bóbiskolt.

– A Dunát sose láttam ilyennek.

– A partot sem. Nem bánom, hogy nem tudtunk halat venni, bevallom, napokig érzem a házban a halszagot, hiába minden.

– Mennyi első a mi napon!

– Az első eset, hogy a gyerek téged kért meg, ne kelljen lefeküdnie ebéd után. Ha nem is mondtam, láttam, hogy bajban vagy, direkt nem jöttem be a szobába a konyhából, hogy megvárjam, tudsz-e dönteni. Nem tudtál.

– Én is mindig apámat kértem meg először olyanra, amire tudtam, anyám azonnal eltilt, így volt mire hivatkoznom.

– Az első alkalom, hogy három szex-kísérletet se tudtunk befejezni, (negyedik nem volt, negyedikre nem maradt idő ☺), mert Gaskó valahonnan mindig elősompolygott.

– Az első nap, hogy Barbara nem jutott eszembe egyszer se mostanáig.

– Az első nap Brassó óta, hogy azt mondjam este, de jó volna megismételni, de jó volna, ha nem lenne vége.

– Még a vihar is jó volt reggel, meg ahogy azt mondtad a telefonba, ha elszántad magad, téged aztán egy kis eső meg nem állít, ha menni akarsz, ahhoz hét nap hófúvás, üvöltő farkashorda és két éhes anyamedve kell, minimum. Azt mondtad, minima.

– Te bolond.

– És mi lesz az egész nap félbehagyott nászainkkal? Ezzel kapcsolatban nem beszéltünk meg semmit. Három kezdet három befejezést igényel. Szerinted is? Én a magamét elintézem most, legalább az egyiket, de te? ☺☺