Intravénásan adagolom magamnak a sötét és nyomasztó rejtélyt! Ez az egyetlen jelenleg, ami gyógyírt jelent lecsupaszított lelkemnek, s von jótékony védőpajzsot köré(m). Homályba veszett végtelen korridorok, titkos átjárók az áthatolhatatlannak tűnő falakon… Tükörvilág, melyben elveszett lelkek estek csapdába, mint pók hálójába a szerencsétlenül járt éjjeli lepke… Molyemberek lépnek elő a koromsötét sarkak védő rejtekéből, s rád hull szárnyukról a hímpor, amint sűrű csapkodások közepette elrepülnek… Hófehér arcukon nincsenek vonások, fehér viaszbábukhoz hasonlatosak csupán. Ajkuk vékony nyílás, hangjuk néma sikoly.
Időtlen kísértetek a kísértet járta üres térben… Fátyolköd száll alá, s beteríti lépteid zaját, letűnt idők elmúlt vétkei üldöznek, gerendákon holtakat lenget a szél, de ők is illúziók csupán… Lelkek türemkednek a fény felé, mely vesztük s menedékük egyben. Az e világ törvényei megszűnnek létezni, a köd beborít mindent. A ködködmönös éjherceg is itt van valahol, láncot csörgetve bolyong eme elveszett falak között ő is… Lackó… a démonangyal halhatatlan. Egymást űzzük a zölddohos falak között…
Szem nélküli fekete macskák suhannak tova bársony talpaikon a hajnalpír közeledte felé. Zibanitum, a kalapácsos kutya vonítja az átkos teliholdat valahol a varázsló kertje mélyén. Vért könnyeznek a bűnös szüzek, Béla Lugosi sem halott, csupán sápadt. Visszaszáll koporsójába, ahol nyugodtan pihenhet.
Ne menj ki a kertbe, ha belépsz, sosem találsz vissza. A kert sötét, s a lelkedet akarja. Önkéntes áldozatként követed torkodban dobbanó szíved hívó hangját, s futsz eltökélten a VÉG felé. Újabb csigalépcső a csuklócsont-toronyba. Egyre szűkülő falak, amint rohanok egyre feljebb… Elveszett álmaimat űzvén rivaldafény-tündérek mohó kezei kapnak utánam.
Áhítom a vészt, a vészjóslót s a nyomasztó titkot, mely elől nincs menekvés. Az elmúlás kapui immár kitárultak: lépj be, ki idetévelyedtél! Egy újabb este, miből nincs többé kiút. De nem is akarom… Zuhanásba kezdek a rejtett barlang-tenger felé, ahol a csonthajó már vár. Tovasiklom az éjsötét vízen.
A révész már megkapta jussát. Kárhozott lelkem végre révbe ér, s nem vágyom ébredésre!
