Az alkotás tulajdonképpen munkaterápia öngyilkosság ellen.
Kiskorom óta az. Megrajzolt napló.
Másik dimenzió, ahol minden az én szabályaim szerint történik.
Kontaktus a más dimenziók és szférák lényeivel.
Drog, mely erősebb minden „földi” drognál.
Nem munka, hanem lélegzetvétel.

Szilágyi von Neuwirth Zoé vagyok (korábban Szilágyi Zoé, máskor Szilágyi von Königsberg Éva, Zoe PIT, Szilagyi Z. Eva), jelenleg ezen a művésznéven dolgozom. Édesapám, Zoltán Sándor képzőművész halála óta használom apai dédanyám – aki porosz bárónő volt az egykori Königsbergben – lánykori vezetéknevét, a „von Neuwirth”-ot.

1966-ban születtem Budapesten. Kora gyerekkorom óta alkotok, ebben édesapám is mindig támogatott. 1978-ban családunk disszidált. Először az USA-ba mentünk édesanyám rokonaihoz, majd Németországban telepedtünk le. Ott nőttem fel s szocializálódtam. 1990-ben jöttem vissza Magyarországra, illetve eleinte ingáztam Budapest és Berlin között, majd végül, színtiszta véletlen folytán – bár véletlenek nincsenek! – megismertem az expresszionista punk festőművészt, Szilágyi Lackót (1966–2007), akihez hozzámentem feleségül. 1993-ban Veszprémbe költöztünk, mint alkotópár. Lackó 2007-ben elhunyt.

Én itt élek és alkotok most is.

Autodidakta vagyok. Egy évig bejártam a Dési Huber rajzkörbe tanulmányt meg kockológiát rajzolni, Benkő Viktor grafikushoz. Amúgy önmagamat képeztem. Vonz mindenféle szubkultúra, street-art, graffiti, felnőtt képregények, punk művészet és outsider art.

Több csoportos és önálló kiállításom volt itthon és külföldön egyaránt. Mail arttal is foglalkozom.


Galéria > Szilágyi von Neuwirth Zoé munkái