Nem könnyű úgy kiállításról beszélni, hogy személyesen is érintett vagyok, mivel magam is szerepelek ezen a tárlaton. Ez egyfelől rendkívül megtisztelő, mégis visszatetszőnek tűnhetne, ha nem a barátaim gyűjteményeiről lenne szó. De a barátaim. Ezért igyekszem is inkább „személyeskedni”, semmint a kiállított alkotókat – köztük magamat – laudálni.
A megnyitó közönsége
Fontos megemlítenünk, hogy egyáltalán nem klasszikus, szó szerint értelmezett gyűjteményekről beszélünk, mivel az itt bemutatott munkák többsége tulajdonképpen „paraszolvencia”. Nem arról van szó tehát, hogy két tudatos gyűjtő, külsős szakértők bevonásával, hobbiból, vagy befektetési szándékkal kollekciót épít jól kijelölt témák, stílusok mentén. Ezért a tárlat némiképp heterogén. Dóra Attila és Sebők György kapta a műveket.
Kapták azért az áldozatos, alázatos, néhol önfeláldozó munkájukért, amit képzőművész barátaik felkérésére, vagy – akár – önkéntesen végeznek, mindig magas színvonalon, egyenrangú partnerként, legyen szó egy megnyitó vagy finisszázs zenei kíséretéről, ami önálló estként is helyt áll, vagy egy tárlat és alkotója dokumentálásáról, bemutatásáról, lásd: Műábránd sorozat.
Mindig valahol a Gesamtkunstwerk környékén.
Meg kell említenem azt a pár évvel ezelőtti finisszázst (Nagámival volt közös kiállításunk), ahova, legnagyobb meglepetésünkre, Dóra Attila komplett zenei–táncos–költészeti performanszot szervezett, mind a mi, mind a tisztelt publikum legnagyobb örömére, Sebők Gyuri pedig remekül dolgozta, gyúrta filmmé az eseményt.
Újra Gesamtkunstwerk!
Fábián Zoltán, Dóra Attila, Sebők György és Szlabey Zoltán a megnyitón
Azóta számtalanszor lehettünk újra szem- és fültanúi ilyen megnyilvánulásoknak, ahol – Attila révén – a zene, a költészet, a tánc ismét egyszerre jelent meg társművészetként, Gyuri pedig körbe-körbe járt a kamerájával, hogy másnap már önálló filmként publikálhassa az akciót. (Könnyedén elképzelem, hogy a mai eseményen sem itt állnak mellettem, hanem Attila fújja a szaxofont, Gyuri meg mászkál a kamerával. Ahogy megszoktuk tőlük…)
Képzőművész barátaik is ezt honorálták – a fújást, a mászkálást – (remélem, fogják is!) éveken keresztül egy-egy alkotással. Ebből következik, hogy csak a hely szűkössége és nem a válogatás az oka annak, hogy nem került minden a falakra. Szlabey Zoli például szerénysége, saját összeférhetetlenségi mércéje miatt nem szerepel, ami tiszteletre méltó, de sajnálatos… Pedig a két gyűjtemény megtölthette volna a szomszéd két galériát is.
A kiállítás részlete
Zoliról, elnézést az újabb elfogultságért, mint galériavezetőről is illik itt néhány szót ejteni. Az általa vezetett byArt Galéria befogadója, mentora Attila kortárs zenei sorozatának, Gyuri pedig ennek is állhatatos dokumentálója. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a byArt fölismerte, hogy a különböző művészetek egymás mellettisége a másik erősítése egyúttal. Ez is példásan bizonyítja ennek a helynek a nyitott szellemiségét, toleranciáját, küldetéstudatát.
Elnézést a sok személyeskedésért, de a jelenlévők nagy többsége jól tudja, hogy ez a galéria, belső köreit tekintve, egy nagy család, az itt kiállított, vissza-visszatérő művészekkel együtt egy valódi baráti kör, szellemi közösség is. A tárlatlátogatóknak kívánok jó élményeket, a két „gyűjtőnek” pedig még sok-sok, gazdag alkotóévet, fújást, mászkálást, sok új műtárgyat a szellem gyűjteményébe! Remélem azt is, hogy e rövid írás által is megérinti az olvasókat a genius loci!
