Átvette postáját Barkó Mara, álldogált egy kicsit az asszisztense mellett, mintha kérdezni akarna valamit, végül szó nélkül ment be az irodájába. Az ajtót félig nyitva hagyta, rálátott a lány asztalára. Blanka a monitor tetején rózsakvarc kavicsokat tartott, mert szűri a digitális szmogot és szerencséssé teszi a szerelmet. Muszáj megkérnie. Mara újra kiment, hüvelykujjával a golyóstolla gombját pattogtatta. Furcsának fogod találni a kérésemet. Mondjad, adjunktus asszony, ettől Mara elvörösödött. Többször kérte, ne szólítsa így. Van neki neve, meg kínos, hogy elmúlt ötven és még mindig adjunktus. Talán majd jövőre habilitál. Megtennél nekem egy apróságot? Megnéznéd a közösségi oldalon, Barkó Gyula milyen képeket oszt meg? Jó ideje nem tudok belépni a fiókomba. Van jelszó emlékeztető, kérjek új jelszót neked? Köszönöm nem. Elrabolná az időmet.

Úgy tűnt, a férfi élete nem terjedt tovább a városi fürdőnél. Sakkozott a vízben, sörözött a parton, nőkkel pózolt a napozóteraszon. Mara rátapadt a képernyőre, kereste azt a bizonyos arcot, de hiába. Visszament a szobájába. Rejtve lépett be a közösségi oldalára. Kínos lett volna, ha kiderül, nem mondott igazat az asszisztensének a hozzáférést illetően. Újra meg újra begépelte a férfi nevét, de az automatikus üzenet szerint nem volt ilyen nevű felhasználó. Te szemét, teljesen letiltottál. Dögölj meg, Barkó Gyula! Éhség marta a gyomrát. Belenézett a naptárba. Aznap nem volt konferencia. Máskor több rendezvény is jutott egy napra. Ha tehette, benézett valamelyik délelőtti plenárisra, ápolta a kapcsolatait, és megebédelt. Kinyitotta a postáját mielőtt elindult a kínaihoz. A Modern Tudomány szerkesztőségéből érkezett. Az elmúlt évben három tanulmányát dobták vissza ilyen-olyan kifogással. Köszönjük megtisztelő bizalmát, sajnos a küldött anyagot nem találtuk olyan jelentősnek. Kapjátok be, és a szemétkosárba dobta az értesítést. Amióta elvált, semmi sem jött össze neki.

Kézilabdameccsen ismerte meg Gyulát vagy huszonöt évvel ezelőtt. Tudta, megtalálta az igazit. Hamar összeházasodtak. A baba is megérkezett. Fiú. A férfi a szállodaiparban dolgozott. A válság idején Mara lett a családfenntartó. Fizetésnapokon szó nélkül számolt el Gyulának havi jövedelmével. A férfi meg néha engedélyezett egy-egy cipőt vagy új ruhát neki. Általában közösen választották ki. Mara nem bánta. Szerette urát. A férfi, hogy elkerülje az állásnélküliek depresszióját, sportolt, emberek közé járt, leginkább a termálfürdőbe. Néha Mara elkísérte, amíg ő szaunázott, a férfi kivette az asszony táskájából a pénztárcát, abból látta vendégül a csapatot.

Mara magánórákat vállalt, nem keveset. Az ott keresett pénzből lecsípett, és a turkálóban vett magának néhány márkás ruhadarabot. Azon az őszi délutánon elmaradtak az órák. Már három előtt hazaért. A lakás üres volt. Ajándéknak tekintette a lopott perceket. A konyhában ült, kávéját kavargatta, fényes magazint olvasott. Ritkán és titokban tehette. Legtöbbször az ősrégi számokat lapozgatta, amíg a fodrásznál a hidrogén-peroxid bomlására várt. Nem ért az első cikk végére, fordult a zárban a kulcs. Visszadugta az újságot a szakdolgozatok közé. Jól öltözött nő rúgta le magas sarkúját az előszobában, közben Gyula vállára támaszkodott. Talán fél fejjel lehetett magasabb a férfinél. Nem először járhatott náluk. Bemutatkozáskor nejlonharisnyás lábujjával zavartan dörzsölgette másik lábfejét. Ha nem veszi le a cipőjét, Mara sohasem vette volna észre a zavarát.

Gyula a válás okát nem értette, hisz nem történt semmi, ártatlan barátság, Mara megértheti, ő egész nap itthon van, egyedül, elmagányosodott, szüksége van valakire, aki a lelki társa, gyengéd, megértő, elkíséri hosszú, ligeti sétáira. Feleségének a munkája az egyetlen öröme, Gyulát teljesen elhanyagolja. A nő csak azt tudta biztosan, hogy évek óta ő a családfenntartó, munkaidején túl is feladatokat vállal, elkeseredetten küzd a tennivalókkal, rohan, és sehová sem ér oda.

A válás kimondása után Mara kétbőröndnyi ruhával készült kilépni közös életükből, amikor eszébe jutott a családi öröksége, a herendi váza. Ahogy vette le a vitrines szekrény legfelső polcáról, egy rongybaba esett ki belőle. Nem emlékezett, mikor tette bele. Forgatta. Zsákvászonból varrták, színes tűk álltak ki belőle. A baba lába fehér gézzel volt bekötve, színes gombostűk díszítették. A fején térképtűkből korona, a szívéből pedig három hatalmas piros dekortű állt ki. Vadul tépkedte ki a színes tűket a babából, minden mozdulatnál éles fájdalmat érzett, hol a lábszárában, hol a fejében, még a mellkasába is belenyilallt, mikor csípőfogóval lepattintotta a piros dekortűk végéről a gyöngyszemeket. Megértette a lábtörését, szakmai kudarcait, férje elfordulását, valamint a kíméletlen válást. Előkereste a szabóollóját, miszlikbe aprította a babát. A maradványokat zacskóba söpörte, beledobta a táskájába. A kertészládából elővette az ültető lapátot. A ligetbe igyekezett, ahol a télen eltörte a lábát. Gyulával sétált ott. A férfi az új ismerőséről mesélt. Mara menekült az emlékek elöl, gurulós bőröndje élesen csattogott a nyirkos csendben. Jól emlékezett a helyre, könnyen megtalálta. Gödröt ásott, beleszórta a babaroncsokat. Lepisili, futott át az agyán, de végül nem tette. Hideg volt. Elég, ha beleköp és betemeti. A kerekek visszafelé nem zakatoltak, a bőröndök hangtalanul úsztak Mara után az albérlet felé.

Közeledett a karácsony. A válása óta az első. Esténként a városi fürdőbe menekült az ünnepi hangulat elől. Külföldiek lézengtek a medencék körül, a szauna üres volt, az öltözőkben összegyűjthette az ott maradt törülközőket. A vendégek vagy nem tudtak a visszajáró letéti díjról, vagy nem foglalkoztak vele. A szabadtéri medencében ráfeküdt a termálvízre, a hunyorgó csillagokat nézte. Régi otthonukban Barkó Gyulát látta a jól öltözött, magas nővel. Vajon eljön-e az a nap, amikor úgy ébred fel és úgy alszik el, hogy eszébe sem jut a férfi.

Az erőltetett karácsonyi összejövetelek terhére voltak. Régebben csak húztak, meglepték egymást a kollégákkal, most meg már az egész adventben angyalkáznak, a nőknek apró kozmetikumokkal vagy bonbonokkal kedveskednek, a férfiaknak shotokkal. Mara sokáig azt sem tudta, mi az a shot. Nem értette, fiatalabb munkatársai miért mosolyogják meg, ha azt mondja, szeszesital. Kiment a divatból, árulta el neki Blanka, ma már mindenki shotot iszik. A tanszéki ünnepségre két shottal a zsebében érkezett. Az egyiket észrevétlenül beangyalkázza a húzottja táskájába, a másikat megissza vacsora előtt. Asszisztense szexi Mikulásruhában várta, csillogó csomagot nyújtott felé. Mara megcsodálta a jelmezt, udvarias mosollyal bontogatta az ajándékot. A díszdobozban nyaklánc volt, smaragdköves. Blanka készítette. A zöld kő oldja a szorongást meg a rejtett félelmeket. Mara megölelte a lányt és a fülébe súgta: Mondd, rontásra is van valami szered?