Rejtett kert Herbert Aniko kiállításának a címe, ami valójában Krasznahorkai László egyik könyvének a mottója. A történet szerint Genji herceg unokája hiábavalóan keresi az érintetlen kertet, amely a századik legszebb kert a világon, ám az embernek testi közelségében végsőkig távoli, mert önmagában létezik. Aki keresi, vagy elmegy mellette, vagy pedig arra a belátásra jut, hogy talán nem is létezik. Nem véletlen, hogy Herbert is a japán kultúra felé vonzódva jutott el annak a belső igényéhez, hogy meglelje a saját varázslatos kertjét, hiszen művészetében a távol-keleti ihletek és tanítások a kezdetek óta jelen vannak, úgy belső, mint külső jeleiben.
Herbert Aniko kiállításának részlete, K.A.S. Galéria (Fotók: Edőcs Kati)
Herbert Aniko munkája
Nem kell okvetlenül az orientális világ egyetemes kiterjedéseit kutatnunk ahhoz, hogy szembesüljünk a kert fogalmiságának szent természetével. A keresztény mitológiában a kert a világ középpontjában áll, az egyik legősibb szimbólum, a földi és az égi Paradicsom szimbóluma. Akkora nyugalom és mozdulatlanság övezi, amilyen csak az Aranykorban létezett. Csáth Géza A varázsló kertje című korai elbeszélésében úgyszintén az az intim igény nyer kifejezést, hogy megőrződjék ama életharmónia, melyet az ember az örökre elmúlt gyerekkorban élt át. A felbomlott harmónia a későbbiekben csak emlékként, az eszmeiség szintjén marad fenn, és nincs más választás, mint a múltban keresni annak nyomait, avagy megépíteni egy saját, álomszerű kertet. Csáth látóterében nem a mindenkori ember, hanem a saját mítoszvilágával rendelkező egyén áll, és ez az alapvető vonás teljes párhuzamot mutat Herbert felismerésével, mi szerint „Különös vonzódásom van a nagy, egyedül járó művészekhez”. Az egyedül járó művészek – mint amilyen Matisse és Ferenczy Noémi is volt – ilyenképpen sorstársak is lennének vele, mindamellett, hogy elődök, akik inspirálnak, sőt megerősítenek. A papír kultuszának kiemelt a szerepe Herbert művészetében, és ezt javarészt pont Matisse-nak és Ferenczynek köszönheti.
A Rejtett kert című videofelvételen a kamera úgy mozog, mintha egy labirintusban keresné a végső célt. Mintha a kertet, annak eszméjét kutatná, holott benne tartózkodik. Vagy éppen elmegy mellette, mint Genji herceg unokája. Az élő piros fonál pedig az elillanó szerelem, a kert vélt értelme. Ám ha a szerelem elillan, megszűnik a kert eredendő értelme is. A kert tehát lényegében nem más, mint a vágyakozás tárgya a herberti magánmitológiában. Vágyakozás a tökélyre, az örökkévalóra, a belső megtalálásra. De a tiszta gyerekkor iránt érzett nosztalgia is egyben, felidézve a mulandóság szomorú tényét.
Minden művünk a semmiségbe téved,
akár a csónak, hullámtól dobálva.
Csöndes halálé lesz a hangos élet.
Mi marad itten? Egy árnyéknak álma.
Minamoto No Hitoshi japán költő Múlandóság című versében (Kosztolányi Dezső fordítása) kimondatlanul is felfesti a rejtett kert esszenciális fogalmiságát, ami nem több, mint álomba szőtt árnyék.
Herbert Aniko munkái
A kiállításon azt tapasztaljuk, hogy eszköztől, médiumtól és anyagtól függetlenül minden törékeny benne, nem beszélve a gondolatiságáról és az érzékenységéről. A rejtett kert költői metaforája pont a törékenységre és a belőle adódó esendőségre épül. Más szóval, az őszinte alázatra és az azt feltételező kíméletlenségre az énnel szemben. A kert mindent átölelő tükör, amelynek felületére idővel odarajzanak egy élet kis és nagy pillanatai. Egy lelki és fizikai felmutatásé, amely szerencsés esetben szentté is válhat, tehát érintetlenné. Legalább annyira megérinthetetlenné, mint ama japán kert, melyet Genji herceg unokája soha sem talált meg.
Talán csak a mitológia istenei költözhetnek az örökkévalóságába.
