Ma reggel is korán ébredt. Gyors zuhanyzás. Meleg, hideg, majd forró. Az előző este olvasott haikura gondol. Minden este olvas verseket. Már egy éve. Amióta a kötetet kapta.
A szekrényhez sétál. A legfelső polcon egy ünnepi csomagolású doboz. Elolvassa a hozzá írt versidézetet. Már egy hónapja vár rá, hogy átadja. Nem kellett gondolkodnia az ajándékon. Ősszel, az egyik találkozásukkor beszélt róla, hogy ezt szeretné. Azonnal hazahozta, nehogy más vigye el. Gyakran ábrándozott erről a mai napról. Ahogyan átadja. Átveszi. Kibontja. Meglepődik. Együtt örülnek.
Öltözködik. Mindent előkészített. Alsónemű, nadrág, póló, zokni, karóra, átbokszolt cipő, szövetkabát, sapka, sál, kesztyű.
Kívülről bezárja az ajtót. Ellenőrzi. Határozott léptekkel elindul a folyosón a kijárat felé. A liftben körbe fordul. Minden oldalról megnézi magát. Mélyen beszívja a levegőt. Hosszan fújja ki. Kihúzza magát. Igazít a sapkán. Lazít a sálon. Felveszi a kesztyűt.
Gyalog megy. Nincs messze. Egyenesen a sugárúton a körútig, aztán a harmadik kereszteződés balra. Ott a negyedik háztömb. Útvonaltervező szerint húsz perc séta. Tegnap lemérte. Csak tizenöt az ő tempójában. Ma mégis húsz perccel számolt.
Korábban érkezik. A szokott asztalhoz ül. Két hete lefoglalta.
Lassan telnek a percek. Egy perc. Két perc. Öt perc. Tíz perc. Eljött az idő. Majd elmúlt. Késik. Mindig késik. Mindig zavarja. Mégsem szól. Nem akar.
Ő is megérkezik tizennégy perc késéssel. Megáll az asztalnál. Köszönés után hosszan ecseteli a közlekedési helyzetet. Jön a pincér. Rákérdez a rendelésre. Ekkor hallgat el. Lassan lapozgatja az étlapot és az itallapot. Azt választja, amit mindig, majd folytatja a monológját.
Megérkezik a rendelés. Sopánkodik, mennyi nyűggel, bajjal jár az ünnep. Sütés. Főzés. Tálalás. Mosogatás. Takarítás. Jövés-menés. Na és az ajándékok. A fával is több a baj, mint az öröm.
A pincér leszedi az asztalt. A hallgatását kihasználva végre megragadja az alkalmat. Előveszi az asztal alól az ajándékot, és a begyakorolt jókívánságokkal adja át. Úgy, ahogyan elképzelte otthon a pillanatot.
Ő széles mosollyal és csillogó szemmel veszi át a dobozt. Széttépi a csomagolópapírt. Majd lelkesen érdeklődik, honnan tudta, hogy erre vágyott. Ilyet nézett ki. Majd előveszi az ő ajándékát. Elnézést kér, nem volt ideje becsomagolni. Idén is verseskötetet kapott. A harminchetedik oldalhoz lapoz, pont oda, a haikuhoz.
