A csatornán egy híd ível át
A csatornán egy híd ível át,
csorda vonul az úton, őzgidák,
mindig egy kicsit tovább mennek,
a csatornán egy híd ível át,
gondolkodni kellene, vajon
eléggé figyelünk-e rájuk,
de most már üldöz minket az őzgida
míg csak az marad az egyetlen választásunk:
a kis útra-e, vagy bele a csatornába, így vagy úgy,
zsákban ugrálva, mondja a gidacsapat,
boldogok vagytok, mondom én, ti őzgidák,
épp amikor egy rókalány feltűnik hirtelen…
a csatornán egy híd ível át.
Otthon
Egyszer valaki megkérdezte tőlem,
hol van az otthon.
Az otthon Budapesten van,
hol ülve, vagy fekve, izzadva, fázva,
romlott kecskesajtot majszolva,
elgondolkozom, hogy a kristálytányért
ilyen szabályosra ki metszette vajon.
Rombuszok, háromszögek az asztalon,
tányérok üresen,
néha csak csokoládé az egyetlen ételem,
de a fontos, hogy a vörösfenyő
frissen vágott-e, illatos-e?
miközben szerteszét pattannak a fadarabok
ökörszemfiókák röpködnek körülöttünk,
meg frissen előbújt pillangók,
és Isten, aki nem ismer határokat,
átgondolja, való-e az embernek
hanyatlás, meg meri-e kockáztatni,
hogy teremtettje elkorcsosul.
Ezek az elvarázsolt, összetekert áruk
túl a határon…
vagy az elhasználódott cipők a szekrényben…
jaj, inkább rálépek az ismert visszaútra,
semmint hogy az ég dédelgetéseit,
cirógatásait fogadjam el,
ajándékot, amely záporként zuhan reám.
az arcom felfrissül az esőtől
s megszárad majd a napsütésben.
