Tomasz Maniewski Az én Varsóm című kiállításán Varsót láthatják, de nem olyat, melyet a képeslapokból vagy a reklámspotokból ismernek, hanem egy másikat, amelyet egy különleges művész tehetségének és humorérzékének prizmáján keresztül tehetünk magunkévá.

A második világháború előtt Varsó meseszép város volt, a világ legszebbjeinek egyike. 1939 szeptemberében a német bombázások következtében építményeinek több mint tíz százaléka megsemmisült, aztán 1944 októberétől, a varsói felkelés bukását követő néhány hónapban a német hadsereg különleges egységei a földdel tették egyenlővé a lengyel fővárost, felégetve és felrobbantva mindent, ami még maradt belőle. A háború után Varsó újjáépült, feltámadt hamvaiból főnixmadárként, bár a szovjet megszálló gondoskodott róla, hogy ne nyerje vissza a gyönyörű, királyi arculatát, hanem inkább a szocialista realizmus szürke esztétikájának feleljen meg.

Jelenleg a fővárosunk dinamikusan fejlődő, gazdag metropolisz felhőkarcolókkal, luxusszállodákkal és népszerű szórakozóhelyekkel. Ám Varsónak, mint minden nagyvárosnak, más arca is van. Hiszen a jól szituált, divatosan öltözött, drága kocsikkal közlekedő sikeremberek mellett ott élnek azok a kevésbé jómódú varsóiak is, akik nem tudnak, vagy nem kívánnak részt venni a pénz, a teljesítmény, a karrier esztelen, végkimerülésig folytatott – így egyre inkább patkányversenyre hasonlító – hajszolásában. Tomasz Maniewski kiállítása az utcalakókat mutatja be, jóságos humorral és tagadhatatlan szimpátiával közelítve meg festményeinek hőseit: nehezen dolgozó munkásokat és utcai árusokat, valamint a különböző csavargókat, hajléktalanokat és koldusokat. A művész nem veti meg, nem gúnyolja ki őket, nem tagadja meg tőlük az emberi méltóságot, hanem rendkívül szellemes és eredeti módon kommentálja azt az evangéliumi igazságot, hogy szegények mindig is lesznek köztünk. Csakis érzékenységünktől függ, hogy hogyan állunk hozzá ehhez a problémához. Így Tomasz Maniewski nemcsak az ő Varsóját mutatja meg nekünk, hanem azt is, hogy a mindennapi sürgés-forgás közepette érdemes egy percre megállni és egy másik emberre figyelni.

A kiállítás talán felébreszti mindenkiben azt a kérdést: vajon milyen az én Budapestem?

Tomasz Maniewski a kiállításról

„Bármely városban is élünk, napi gondjaink által űzve sietünk: megálló – autóbusz – metró – a házunk. Ha azonban lelassítunk egy pillanatra, érdekes jelenetek és beszélgetések tanúi lehetünk. Az utca zaján átszűrődve megindító emberi történetek juthatnak el hozzánk. Csupán figyelnünk kell, s kirajzolódik egy, a sajátunktól teljesen eltérő világ. Nem hiányozhatnak innen a különböző csavargók, koldusok és hajléktalanok sem. A műanyagpoharakba kicsalt apró hull, hallani az utcazenészeket; az üres italosdobozok recsegve gurulnak szerteszét, majd gyorsan a nejlonzacskóban landolnak. Két világ találkozik: a városlakóké és a maguk módján szabad utcalakóké. Éppen ők kiállításunk hősei. Kiragadott jelenetek, akaratlanul meghallott beszélgetések, véletlen aláhullott párbeszédszilánkok, hétköznapi helyzetek vagy épp a rendkívüli történések, amelyek kizökkentenek minket napi rutinunkból – mindez alkalmat ad arra, hogy kicsit máshogy szemléljük városunkat, otthonunkat, s így életünket is. Hogy megláthassuk a város igazi arcát – az én városomét, Varsóét.” (Tomasz Maniewski)

A kiállítóról

Tomasz Maniewski a varsói Szépművészeti Akadémia grafika szakán végzett, diplomáját prof. Halina Chrostowskánál szerezte meg. Több mint tíz egyéni kiállítása volt Lengyelországban (Varsó, Poznań, Zakopane, Zielona Góra, Pruszków, Wrocław, Konstancin), valamint Franciaországban és Japánban. Számos csoportos kiállításon is részt vett Lengyelországban, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Romániában, a Vatikánban, Olaszországban és Tajvanon is. Varsóban él és alkot.

Az én Varsóm – Tomasz Maniewski kiállitása
Lengyel Intézet – Platán Galéria, Budapest
szeptember 12. — szeptember 27.

Képek a kiállításról (fotók: Lengyel Intézet)