szökevény
egy zsibbadt kórházi ágyon hevertél
láttam konokul összezárt ajkaid
s a szemedben az aszályt
csak korom és füst voltál
teáskanálnyi élet-elixír amiért vámot
a közénk szivárgó csönd fizet
az élet alaposan beléd rúgott
anya és özvegy sem lehetsz
gyermekeid rég meghaltak
és férjedet is másvalaki temette el
– magadra hagytak s ma reggel
majdnem megszöktél te is
felébresztett hajnalok
mostanában egyre többet beszél a múltról
a kísértések gyermekkoráról
s az idő lyukas markára bízza
a homályból előbillenő kusza képeket –
elmaradhatatlan mellénye alatt
a szív rásimul az ingre
már tudja: bármi megtörténhet
de semmitől sem kell tartani
mert – bár törvényt sértett – legyőzte
a benne burjánzó idegen sejteket
átlépte a félelem demarkációs vonalát
emlékek melege könnyíti bánatát
felébresztett hajnalok ünneplik
s ha kint ingujjra vetkőzik a nyár
árnyékot vető körtefák isszák fel hevét
az udvaron pihetollas kiscsibék zsibongnak
hálás tekintettel simogatja őket
az öreg fák alatt szereti átaludni a délutánt
szelek szárnyaira bízva élete minden kudarcát
a múlt egymást kizáró ellentéteit
– a vitázó idő szerpentinje kocog utána
s lassan átdideregnek belőle
az indexre tett álmok is
lekéstelek
tetten ért tolvajod lettem elmartál magadtól
kisompolyogtam ellenőrzési körzetedből
– azóta céltalan ácsorgás az élet –
az éjjeliszekrény kihúzott fiókjából
még visszaborzong utolsó mondatod
szükségem volna újabb zugokra
szelíd hétköznapokra de idegenek közt toporgok
és csalódott villamosokon keresek
kapaszkodót – mert végleg lekéstelek
