A verseim azt akarják, amit én akarok.
Amit egy pláza akarna bennem,
ha bennem lenne egy pláza, azt akarnám versileg.
Nem szoktak bennem plázák lenni gyakran,
el kell kapnom a pillanatot.
Mit akarna egy pláza, ha üzenhetne abban a pillanatban?
Mit akarna a pillanat? Mit üzenne kékileg?
Mit, ha csak róla írt verse sárgáját?
Mit akarna belőlem a vers plázailag,
mit akarna az üzenés akarása?
Egy magára valamit is adó pláza nem árul kékverset.
A kékvers-áruló plázák sárba taszított sárgák,
árva kékverselők, sárgulók, fehérelők hírében állnak.
Kondorról egy plázát elnevezni merész cselekedet.
Rajzán pajzán Kék pláza Kondorhoz, kikötői kocsmanévnek jó,
a Sárga Pláza Kondor elmehet üzletlánc élére.
Csakhogy a pláza, ha egyedi, mi lenne színneve.
A kék vers jó vers.
A vers akkor jó, ha kék.
Ha sárgája lágy még, friss kenyérbéllel elnyomakodható,
kissé folyós,
éppen csak annyira, hogy nagy utánnyúlással az ember
elkaphassa még széleinél,
szét nagyon ne folyjon,
ne szennyezzen másba.
A tunkolás onnan jó,
ahonnan a másnapos kéket még csak sejteni lehet.
Jó, ha verskékre tudja színezni az ember, amiben ő a vers.
Jó, ha a verskék színvers, a színember pláza.
Jó, ha az akarás a vers akarása.
Jó, ha a kékegész nem árnyalódik innen.
Jó, ha innentől, ha ettől fogva, ha leginkább.
A kék jó, ha kék,
a sárga, ha cseppfolyós, friss,
béllel szennyezés nélkül nyomakodható.
Leginkább a verseim akarják azt, amit én.
Plázulnának például.
Mit jelenthet plázulni? Mit a például?
Sétálni vagy ülni céltalan,
ha nem a sétálás vagy az ülés a cél,
versülni bele a célba.
Sétálni vagy ülni úgy,
hogy majd az történik, ami szembe jön veled,
az történik a verseddel,
az akarásoddal például. Mert az akarásod mindig kék,
az akarásod beleplázul az elbe.
Mit akarok kékén? Mit akarnak a kékverseim?
Sárgasétálni, sárgaülni,
egyiket, másikat céltalan?
A verseimmel éreztetem magam,
magammal a verseimet. Sétálok velük. Ülök nekik.
Mellettük, értük.
Sárgájuk vagyok, amikor a kékük.
Kékük, amikor sárgájuk. Kékjük, amikor.
Fehérjük, fehér „j”-jük.
A verseim ura kékleg vagyok én?
A leginkább nem szép szó,
de leginkább a verseim vagyok én? Plázáim?
Eleim? Elleim?
A kihagyott ülés, a kihagyott séta,
az a vers, leginkább?
A kék kihagyása vagyok én?
A verseim füveim, fáim,
akarásuk, érzetük. Lehet, nincsenek is fűverseim,
fakékek.
Verseim füvein, fáin plázáim akarása, érzete.
A plázák uralkodó színe a vers.
Lehet, csak a kék versek fők, azok a plázások.
Főplázahozadék a kék.
Lehet, kék-érzéseim sincsenek.
A verseknek a kék-érzésekhez,
a kék-érzéseknek a versekhez nincsen köze semmi.
A sárga nem elég kék, a kék régtől fogva nem elég sárga.
A semmi kék?
Akaratom régtől fogva az éreztetésem,
a dolgokba bele. Bele fele.
A vers dolga lehetek, a lihegése.
Bújása. Követése. Fekvése, hanyatt.
A kék, ahogy elbújik. Ahogy hozzád.
A sárga, ahogy tőled megy el,
és a zöld, amit nem értek egészen,
a fekvése, a hanyagsága.
MI a fehér? A vers kövezete, a vers kőerezete?
Egyszer majd a hanyag sárga lesz
a pláza fő színe,
egyszer majd a kéké is.
A hanyattkéket le fogja tudni kottázni valaki.
Minden semmi zöld lesz,
és ahhoz majd sehogyan nem értek.
Mit akarok a verseimtől?
Akarnak tőlem valamit ők?
Kutyáim a verseim, nyaldosnak.
Kutyakék az akarás,
és a nyalásban kutya a sárga, kutya a zöld.
Ennyi színt nem érthet meg vers.
Ennyi színt csak jól érthet.
A szolgalelkű villanykörte, a kiégése,
ahogy váratlanul bekörtül, lelkül,
égül a versbe, villanyul,
saját robbanásába taknyul,
tövénél a Kondor-kékbe sült fekete,
az is a versem. Az is az akarása.
A takony ma sem lesz a takony testvére.
A kék a sárga zöldakarása.
A fehér vers a kék állig takargatása.
Mit takar a vers?
A zöldjét levegyem?, kérdi kofa a piacon.
Dehogy vegye,
belesárgul a tojásba,
tollává lesz boldog kék madarának.
Takarni jó a sárga. Takarózni a Kondor-kék.
Magadra húzz, sárga,
magad kékjére alakíts, zöldpolitikádra.
Nem csinálom tovább azt,
amit versben tovább csinálok.
Hogy szép szó legyen a leginkább.
Hogy még szép, hogy én legyek.
Legyek, úgy általában, minden versemben
égve mélyre,
körtülve bele feketékbe, tőfeketekékbe.
Szénkék, mától szín ez a szín.
Ha ilyen szó jön, nem csinálom tovább a verset.
Nem a képet.
Nem tovább csinálom.
Ha mindig ilyen szót jövök,
mindig vagyok ilyen is.
Az éreztetésem mindig ez.
Leginkább a dolgokba bele, leginkább fele.
Nem a vers csinál tovább engem,
nem az akarása,
urasága, füvei, fái, kutyái.
Kiégése, feketéje helyett kéksége.
Nem akarom azt,
amit nélkülem a verseim akarnak.
Nem akarom, amit én akarok. Nem én akarom.
A plázával éreztetem, az ellel.
Lehet elkendőzés,
halotton a kék bőr, élőn a kékülés,
leginkább a folyamatok megfigyellése.
A körte körtévé ülése.
Sárgába kékülése, kékbe sárgállása.
A füvek és a fák
urai annak, amit csinálnak.
Kiszáradásuk urai, túlélésüké.
A pláza leginkább állattan.
A Kondor-kék, a pláza, az el: műrattan.
Bírja a kertben az esőt.
Kutyák, ahogy hugyozzák, rágják szarrá lábait.