Minden a fény. És minden az árnyék. Képezzük a fényt, vagyis fényképezünk. És nem lennének képek, fényképek, ha nem lenne a fény mellett árnyék.
Valamikor volt az Árnyékkötők. Még az Árnyékkötők előtt volt a fénymásolás, és azt is megelőzte a fényképezés. A 80-as években rátalálni egy fénymásológépre, és azzal kicsit játszani, maga volt a boldogság. Felfedezni, hogyan is torzul el a kéz, ha fénymásolás közben egy gyors mozdulatot teszek a gép fölött. Vagy ha csak ráteszem a tenyerem a gépre, és hagyom, hogy másolatot készítsen róla. Jó játék volt. Yoko Ono munkája, a Toilet Thoughts Film No. 3., amely egy feneket ábrázol fotón, sorozat részeként született, amikor is a japán művész fenekeket filmezett és fotózott, majd ezeket a fotókat még átdolgozta. Mindezt a hatvanas évek végén.
Mi is ezt tesszük. Fotókat, filmeket dolgozunk át, hasznosítjuk a fénymásoló gépet meg a többi elektronikus eszközt. A fényt és az árnyékot „bevisszük” a számítógépbe, majd mindenféle technikák segítségével még átdolgozzuk.
A MET standjának és kiállításának részlete a 2018-as Art Marketen
A Magyar Elektrográfiai Társaság, vagyis a MET, amely 2001-ben alakult Budapesten, a Bartók 32 Galériában 19 alapítótaggal, valami ilyesmit csinál. A fényt és az árnyékot a kompjúterbe szuszakolja, és ott még megmunkálja mindazt, amit megmunkálhat. És mindezt aztán nyomtatott meg elektronikus formában publikálja, mert fontosnak érzi megmutatni: új látásmód, új képi világ születik a számítógép és az alkotói kreativitás által. A Társaság hetven fős jelenleg, és 2014 óta önálló galériájuk is van, Budapesten.
A mostani Art Marketen az Art Photo szekcióban állít ki a MET negyvennégy művésszel. Közülük huszonnyolcnak egy-egy munkáját a kiállítótér falain is láthatjuk. A teljesség igénye nélkül, mintegy véletlenszerűen említhetjük meg ezek közül a munkák közül Bodor Anikó és Czeizel Balázs torzított arcait, amelyek úgy beszélnek valamiféle félelmetes jövőről, mintha ez a jövő már a jelenünk is lenne, és ezáltal lesznek még szürreálisabbak. Ebbe a vonulatba illik Csizy László komor tükörképe is, bár az ő arca kevésbé az intellektuális sci-fi stílusát idézi, sokkal inkább valami jelenkori deprimáltság teremtődik meg ezen a munkán a digitális technika segítségével. Daradics Árpád ezzel szemben egyfajta népi motívumot idéz meg munkájával, mintegy táncoló figurákat varázsolva „én-képe” mellé.
A MET kiállításának részlete
Mindezek a művek a digitális technika által új és új rétegekkel gazdagítják az eredeti fotót. Vagy éppen videót, ahogy az Gábor Éva Mária izgalmas művében láthatjuk, ahol a digitális technika a filmszerűséget erősíti, és teszi még artisztikusabbá. HAász Ágnes viszont az elektrográfia lehetőségeit úgy aknázza ki, hogy a fény és árnyék játéka mintegy neokonstruktivista élményt ad a befogadónak, művei olyan vibrálást keltenek, amelynek művészettörténeti előzményei talán-talán Vasarely elhíresült konstrukcióiban érhetők tetten. Külön ki kell emelni Herendi Péter Self-portrait-ját, amely pedig az elektrográfia segítségével a perspektívát manipulálja, a nyújtott fej mintegy a „görbe tükör” jelenlétét érzékelteti. Kádár Katalin a műveiben a fények szerepét külön is hangsúlyozza, mint az ilyen típusú művészet egyik fontos összetevőjét.
Kelecsényi Csilla és Kipp Éva torzított önarcképei mellett Láng Eszter igazi, nagyon artisztikus elektrográfiai munkáját emelhetjük ki, mint olyan műalkotást, amely így nem valósult volna meg, ha nincs maga a digitális technika. Montázs, vagy egyéb hagyományos eszköz ilyet létrehozni nem tud. Ahogy Mayer Éva Lélekterek című műve is telitalálat, ilyen szempontból is, munkája arról mesél, hogy a digitális művészet olyan perspektíva, amely semmihez nem fogható, ha az emberi „aurát” akarjuk láttatni. Németh-Kassa Péter Trifakoralisztukum című „optoelektronika” munkája pedig az emberi aura egészen 22. századi hangulatát vizionálja, sajátos technikája különleges hatást kelt. Paczona Márta műve inkább Mayer Éva munkájának a rokona, de ezen túlmenően a tükröztetés sajátos megnyílást eredményez, ez sem lehetséges másképpen, csak elektrográfiával.
A MET kiállításának részlete
Elektrografikus technika szükséges a különböző síkok egymásba játszásához is, ilyen módon születtek azok a művek is, amelyeket „Én-képek” címmel magam jegyzek, de Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina, Szalai Judit munkáiban is valami ilyesmit fedezhetünk fel. Whandal Syporca műveiben pedig a síkok váltakozása és a tükröztetés egyszerre jelenik meg, olyan hatást keltve, amely erotikus és mégis távolságtartóan steril.
Minden a fény és minden az árnyék. Az elektrográfia elképesztő távlatokat nyitott a művészetben, és lett része a sokszorosított grafikának éppúgy, mint az egyedi, nagyon autentikus művészetnek. Olyan izgalmas tárlat ez az idei Art Market keretein belül, amely szinte észrevétlenül nő túl napjaink képzőművészetének keretein.
